Azon töröm a fejem, hogy miért visszatérő, hogy jön a szakítás és a pasit úgy éri, mint derült égből villámcsapás, mert még a jeleit sem látta. Persze, voltak gondok (ha voltak), de hogy ennyire komoly?

Hogy a tökbe nem lehet észrevenni, hogy a másik távolodik? Hogy a tökbe nem lehet észrevenni, hogy a másikban valami kezd megszakadni? Mivel a legtöbb nőnek hetek, hónapok, vagy inkább évek gyötrődése, -attól függően, hogy milyen régi a kapcsolat,- hogy nem lehet észrevenni, hogy elindult egy olyan úton, ami szakításhoz vezet?

Miért a kényelmes állóvíz a jó? Miért nem a szürke hétköznapoktól esnek a pasik pánikba? Miért várják meg, hogy tényleg véget érjen és csak akkor?

Miért mesélik azt, hogy látták, hogy ez vagy az nem okés, de úgy voltak vele, hogy inkább kuss, amíg nyugi van, nagy baj nem lehet? A másik távolodására miért duzzogással és befordulással reagálnak, ahelyett, hogy eszükbe jutna, hogy hoppá, most kéne valamit tenni? Miért akkor akarnak tenni, amikor kész helyzet elé állítják őket?

Miért érzik úgy, hogy leesne a kezükről az arany gyűrű egy kis udvarlástól, egy-két jó szótól, egy virágtól, egy meglepitől, a másik egy kis tehermentesítésétől, aztán amikor pánik van, nem csak ezeket lennének hajlandók, hanem még a csillagokat is lehoznák az égről... De miért nehéz akkor, amikor még menthető, miközben ezerszer többet is megtennének akkor, amikor már nem?

Miért takaróznak azzal, hogy a nővel van a gond, majd elmúlik, ahelyett hogy arra gondolnának, hogy mitől múlna, ha ők nem tesznek ellene? Egyáltalán miért nem gondolnak arra, hogy nekik is lehet, hogy tenni kéne valamit, nem csak ráhagyni, hogy a másik oldja meg magának?

Nem értem ezeket a dolgokat...

"A legfontosabb időszakban élünk, amit Dánia a reformáció óta megtapasztalt. Három évszázada nem volt ilyen mozgolódás. Nép a király ellen, slesvig-holsteniek, holsteniek, skandinávok, a monarcia barátai, francia-gondolkodásúak, az északi gondolkodásúak, liberálisok, royalisták, egyházi konzervatívok és a szabadság támogatói, mind egymás ellen. Nincs még egy Dánia nagyságú ország, amely ennyi éles ellentétet képes lenne felmutatni." (Steven M Borish: Land of the Living, p136)

Részlet egy levélből, amit egy koppenhágai diák küldött bátyjának 1840 karácsonyán és ami annyira ismerősen hangzik, hogy nem túl nagy erőfeszítés elképzelni, hogy milyen is lehetett az az időszak.

Csak azért másoltam be, mert szeretem elolvasni akkor, amikor az ember úgy érzi, hogy egyre reménytelenebb az országunk jövője, hogy alig maradtak olyanok, akik szót tudnak érteni egymással - és ebben tényleg az értés a lényeg, mert az emberek annyira más világokban, értékek mentén, újraírt múlttal, megálmodott jelennel, jövővel élnek, hogy a különböző körök bevált hívószavain túl képtelenek egymást meghallgatni és meghallani.

Szívderítő a tudat, hogy ez az időszak az, amikor a dán "aranykor" kezdődött. Nem anyagias értelemben, hanem a társadalomban lévő megújulás irányába történő elmozdulást tekintve. Hiszen, ez az a korszak, ami a ma ismert dán típusú demokrácia bölcsője. Nem kis érdem benne Grundtvigé és követőié.

Grundtvig így emlékezett vissza erre az időre: "Dánia alábukott és egy olyan mély tízéves szegénységbe és reménytelenségbe süllyedt, olyan mélyen a tehetetlenségbe és a közönybe, hogy magam sem tudok úgy visszagondolni a 1820 és 1830 közötti időszakra, hogy ne érezzek egyfajta iszonyatot."(Steven M Borish: Land of the Living, p137)

Ugye ismerős?

Kötelező olvasmány kéne legyen mindenkinek, aki ellenkező neművel szeretne valaha tartós kapcsolatot - nőnek, férfinak egyaránt. Provokatív, elgondolkodtató, szó se róla, sokaknál kivágná a biztosítékot - szintén függetlenül attól, hogy az illető férfi vagy nő. Egyébként messze van a vérszomjas, férfigyűlölőnek képzelt feminizmustól és a felvetések is jogosak, -még ha én sem tudok minden példa javasolt olvasatával egyetérteni. De akkor is: így összegyűjtve találó tükör. Az ember hajlamos utána más szemmel nézni a környezetében lévő, úgymond jól működő párkapcsolatokat is. A sajátjáról nem is beszélve. Szal, tanulságos.

Mellesleg nem vagyok hülye: egy időben elérhető volt blogban, "Cselédkönyv" címmel. De "A feleséged vagyok, nem a cseléded" cím alatt jelent meg könyvben. Én a blogot olvastam, ami azóta elmúlt.

Témára visszatérve... ami érdekes kérdés, hogy mitől lesz fifty-fifty, hogy ki mennyit tesz bele egy kapcsolatba. Ezen sokat gondolkodtam a "Cselédkönyv" olvasása közben is. A példák között sok volt, ami tényleg tipikus hímsoviniszta állat mentalitás és az ember nem tud mást kívánni, mint hogy impotenciában gazdag élete legyen, de nagyon sok olyan is volt, ami csak felfogás kérdése és az egyik pasinál ugyanaz az ember ölni tudna viszonzásul, másiknál meg nem is zavarná. (Bár elárulom, hogy önként és dalolva, teljes megelégedéssel is el lehet fapicsásodni vagy egyéb menekülő szerepbe szorulni, ha a körülmények megfelelők...)

Na szóval, ez a fifty-fifty téma akár hülye kérdés is lehetne, mert én is ismerek olyat, aki szerint az ő létezését sosem lehet eléggé viszonozni, a másik fél a világ végezetéig csakis mínuszban lehet és a legkevesebb, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a különbségből lefaragjon. (Pasi az illető, ez azért hozzátartozik...) Szal, van olyan, hogy a kérdés hülyeség, mert olyan nem létezik, hogy egálban lehessen a két fél.

De ha komolyan veszem a kérdést, akkor nem olyan egyszerű. Az ember sokat eltűr az egyiktől és boldogan kiszolgálja, közben a másiktól semmi nem elég és nem elég jó. Én pl. sosem szeretném patika mérlegen mérni, hogy ki hányszor mosogatott, takarított, fizetett valahol, vagy akármi. És utáltam is, amikor ilyenek előjöttek. Normálisan akkor illik össze két ember, amikor kiegészítik egymást, nem amikor egyformán gyorsulnak százon és a vízfogyasztásuk is decire egyezik. Ha már ilyeneket kell számolgatni meg számon tartani, akkor ott más gond is van. Sztem.

Szóval, ezen törtem a fejem olvasáskor, meg utána és persze, azóta is sokszor. Az általam megálmodott recept az, hogy az emberek ezer dolgot tehetnek egy-egy kapcsolatba. Ha az egyik képes kirángatni a másikat a szutyok hangulatból, az felér pár mosogatással, szerintem. De lehet a közösbe tenni álmokat, humort, figyelmet, élményeket, lelkesedést, kitartást, reményt, történeteket, gondolatokat, ugyanúgy, ahogy pénzt, anyagi dolgokat vagy éppen házkörüli teendőket. Ezek így együtt adják ki, hogy valahol mégis számít, hogy ki mennyit tett bele abba a közösbe, amire a kapcsolat épül, de érzetre jön ki, nem mérhető. Persze, ettől még ott van, hogy nem lehet mindent magától értetődőnek venni és attól még nem kell egy nőt cselédként kezelni, csak mert jófej pasi vagyok...

Magamról tudom, hogy mosást, főzést, mosogatást, takarítást standard bevállalnám olyanért, aki meg tudna és meg akarna nevettetni, amikor éppen magam alatt vagyok és akár minden hétvégén lenne süti is. (Ide, az egész mondathoz illene egy kacsintós szmájli.) Oké, ki miről álmodozik, mert mi maradt ki az életéből, mi? Egyszer összejön és akkor az ember újat talál ki helyette.

Egyébként, nem is ez az igazi kérdés... Hanem, hogy mi a faszért vállalják be az emberek, hogy családot alapítanak olyannal, akivel nem kéne, majd inkább leélik az életüket vele végig attól rettegve, hogy az lelép? Na jó, erre is van egy elképzelt magyarázatom, de azt valamikor tök máskor...

Vannak pillanatok, amikor ökölbe szorul a kezem a gondolattól, hogy mekkora pénzeket dobunk ki erre a szarra, amikor nem csak hogy jobbá nem teszi az életünket, de sokszor még károkat is okoz. Nem akarom felsorolni a kudarcélményeket, hogy annak idején elnéztem, hogy azok a gyerekek, akik általános iskola második osztályában bizonyos szempontból értelmesebbek és érettebbek, mint a felnőttek, hogy változnak az évek alatt és hogy hülyülnek meg teljesen nyolcadikra, amikor is elvileg készen állnak arra, hogy belekezdjenek a felnőtté válásba. Pedig, ezekről is lehetne hosszasan mesélni...

Most éppen arra gondolok inkább, hogy mennyi évszámmal, szabállyal, memoriterrel tömik tele az ember fejét, amitől -ha jól veszi egy gyerek az akadályokat,- egész értelmes felnőtt lehet belőle a racionális gondolkodás oldaláról nézve. Cserébe meg mennyire sík hülye marad (szerintem az a megfogalmazás inkább ráillik, hogy vissza is fejlődik) érzelmi képességek terén -ami pedig a legfontosabb tudás kéne, hogy legyen egy ember életében. Okosok azt mondják, hogy abban, hogy valaki milyen pályát választ, mennyire sikeres a szakmájában, az életében, kapcsolataiban, kb 10% az IQ jelentősége. Mi meg erre építjük fel a teljes oktatási rendszerünket ovitól a felsőoktatásig, vagyis, szűken számolva is, kb. 17 évet egy ember életéből. A fennmaradó 90% pedig az érzelmi intelligencián múlik, amit meg nem hogy nem fejlesztünk, de kifejezetten el is sorvasztjuk. Kíváncsi lennék, hogy egy-egy kudarcélmény feldolgozásában, vagy krízis kezelésében hány embernek segítettek a töri évszámok, vagy matekból a kétismeretes egyenletek megoldásának ismerete, netán irodalomból a bemagolt életrajzok. Más okosok szerint az iskolában elsajátított információ nagyja egyébként is megy a kukába, tehát kb. 17 évet kínozzuk és alázzuk a gyerekeket olyanért, ami már eredendően is felejtésre van ítélve.

Jutott ez eszembe arról a hírről, hogy egy nekem nagyon kedves házaspár szétment. Pedig, ők igazán összeillettek, nagy szerelem volt, ismerték és szerették, de legalábbis tiszteletben tartották egymás hülyeségeit. Régóta együtt voltak esküvő előtt, laktak is együtt, aztán csak nem vigyáztak a kapcsolatra és el is romlott. Egyelőre együtt élnek továbbra is, de nem nagyon tudnak túllépni, veszekednek, a feszültségek levét meg a gyerekek isszák meg, pont a legérzékenyebb korban. Pedig, egyikőjük sem erre gondolt, amikor annak idején összekötötték az életüket. Abban, hogy miért mentek szét, sokban ránk is hasonlítottak. Úgy, hogy nekik nem is kellett volna ebbe a hibába csúszni.

Ilyenkor eszembe jut amit Grundtvig és Kold mondtak az életre nevelésről, hogy a tárgyi tudás önmagában mit sem ér, ha nem társul mellé egyfajta tudás az emberről, életről. Hogy mennyire kellenek a beszélgetések, a tanultak megélése, az empátia megtanulása, az önismeret, mások megismerése, a mesék, játékok, amikből az életről lehet tanulni, vagyis csupa olyan dolog, amit csak megélni lehet, tankönyvből tanítani nem, de nélküle az ember felnőttként eléggé féllábú.

Múltkor voltam egy keramikus művész előadásán, aki kint volt pár hónapot Gambiában és az ottani élményeiről tartott beszámolót. Azt mesélte, hogy a helyi iskolában 6 tanár van, abből 3 tud írni-olvasni. Magyar szemmel ez elég döbbenetes, de belegondoltam, hogy lehet, hogy az a 3, aki csak mesélni tud, írni-olvasni nem, talán a magánéletük szempontjából sokkal hasznosabb ismereteket képes átadni a gyerekeknek, mint azok, akik a könyvszagú tudást prezentálják. Mennyire ráférne az oktatásunkra, hogy nálunk is legyen olyan, aki csak mesél az élet dolgairól, nem házit meg tanulnivalót ad fel.

Szóval, folytatódik azzal, hogy nem elég egy elméletet piacra dobni, ahhoz különböző szinten, de híveket is kell keresni. Mivel a tapasztalat az, hogy  minél több összeesküvés elméletet fogad el valaki, annál nyitottabb az újra, ezért az első támogatóinkat a legnyitottabbak között érdemes gyűjteni.

Ha elég embert sikerült meggyőzni, ők lesznek a tömeg, akik „nem hülyék” és akikre hivatkozva a kritikusabb rétegek felé lehet lépkedni. Olyan szint mindig lesz, ahol már nem tudunk híveket szerezni, ezért a vitákba fektetett idő és energia nem is térül meg. Egy szinten túl már felesleges is próbálkozni és ezzel elégedjünk is meg, anélkül, hogy bármiféle kudarcot éreznénk miatta. (Rájuk meg mondhatjuk azt, hogy úgyis a háttérhatalom emberei (köznapi nevén: fizetett ügynökei), nem csoda, hogy annyira ellenállnak.)

Szinteket sose ugorjunk át! Egyszerűen azért, mert mindegyikre fel kell készülni, nem lehet kapásból a legkeményebb szkeptikusok között kiállni, különben előbb szedik darabokra az elméletünket, mint hogy akár egy hívet is találjunk.

Természetesen, a témánk adott, így inkább csak viták során alkalmazható technikákat sorolnék. Első körben is külsőségeket, amivel már messsziről is jelezni tudjuk álláspontunkat.

1. Felkiáltójel.

Bár nem minden összeesküvés elmélet hívő használja, de az az egy biztos: minél nyitottabb valaki, hajlamos annál több felkiáltójelet tenni a mondatai végére. Szinte mindegyikére!!!!!!!!!! Használható hangulatjelzőként is. Vagyis, egyszerű megjegyzés 2-3 felkiáltójel, vita hevében, akár 7-8, esetleg 10 is. (Többet ne, mert rájönnek, hogy gúnyolódunk.)

Viszont, ha ezt betartjuk, onnantól egy felkiáltójelet már csak akkor tegyünk a mondat végére, ha egy hasonlóan gondolkodó hozzászólónak válaszolunk, különben könnyen lebukhatunk. Sőt. A ponttal befejezett mondat is már hibának számít, úgyhogy kerüljük.

Kérdésnél, értelemszerűen, a kérdőjel és a felkiáltójel együtt alkalmazandó. Pl. így: „Nem tudtad???????!”

2. Egyéb központozás.

A központozás szabályainak be nem tartása látszólag mellékes, pedig nagyon is fontos! A központozást sokak szerint egyébként is a háttérhatalom találta ki, na nem azért, hogy az érthetőséget támogassa, hanem azért, hogy megtanítsa a szabálykövetést és ezáltal elnyomja az emberekben az igazságkeresést. Na, ezért nagyon fontos erre ügyelni! Ha betartjuk, manipulálhatók vagyunk. Ha nem használjuk, vagy csak hasraütés szerűen, akkor az annak a bizonyítéka, hogy nem mosta át az agyunkat a háttérhatalom. Úgy meg senki sem akar bemutatkozni, hogy az kb. azt üzeni, hogy „helló, tudok egy összeesküvést, de már az én agyamat is átmosták!” Ugyebár?

3. Helyesírás

A lényege ugyanaz, mint a központozásnak. Ezért ezt úgy tudjuk kifejezni, hogy (főleg) főneveket, -teljesen kiszámíthatatlanul!- nagybetűvel írunk. Inkább ritmusra érdemes figyelni, mint magára a szóra. Vagyis, ha van egy kétsoros mondatunk, abba legalább egy főnevet illik nagybetűvel írni. De ha van pl. 3 db néhány szavas mondatunk, legalább az egyikben legyen nagy kezdőbetűs főnév.

Ha lehet, a személyes névmások (mint én, te, ő, stb.) legyenek mindig nagybetűsek. Vagy legalább az én, ha már a többi nem.

Nemzetiség nevek, pedig, alap! Ezekre még gondolni se gondoljunk nagy kezdőbetű nélkül... Országnevek, -Magyarország kivételével,- viszont maradjanak inkább kisbetűsek.

4. Igekötők

Az a szó, hogy „elindult”, a jövőben legyen „el indult”, viszont az „el tudja fogadni”, legyen „eltudja fogadni”. Hozhatnék még példát, de ez úgyis önmagáért beszél.

5. Csupa nagybetű.

Az a tapasztalatom, hogy rögtön nem illik belevágni, de ahogy némi elismerésre teszünk szert, a csupa nagybetű használatát is felvehetjük. Nem csak messziről üvölt, hogy mi írtunk, de a kekeckedők is egyszerűen rühellik olvasni. Vagyis, minél több csupa nagybetű, annál kevesebb kötözködő kérdés...

6. A profil

Külsőséghez tartozik ez is, hiszen már a profilunk is nagyon sokat elárul. Valósnak tűnő név helyett használhatunk olyat, hogy „Szabad Gondolkodó” vagy „Magyar Sajt” vagy „Kusza Szálak”. A lehetőségek száma végtelen, igaz, jópár könnyen felmerülő már foglalt, de nincs olyan, hogy ne lehetne újat kitalálni!

Profilképünk legyen az oldal alapbeállítása vagy válasszunk a témánkhoz illő, képet. Úgy értem, hogy ha a környezetvédelem témakörben aktívkodunk, akkor valami idilli tájat, kék eget, napfénnyel, ha politikában, akkor egy szimbólumot, ha történelemben, akkor valami régi kort ábrázoló képet, tárgyat. Az a lényeg, hogy pozitív legyen a rátekintő célközönség számára.

Fontos még, hogy a profilból milyen érdeklődési kör derül ki. Semmiképpen se hagyjunk nyomot arról, hogy mondjuk harcosak vagyunk politikai témában, de szeretjük az orchideákat, vagy netán lelkes tagjai vagyunk valamilyen óvodai támogató szülő csoportnak. Ha a témánk adott, akkor az érdeklődési körünk is hasonló témákból kerüljön ki.

James Hartfield, a Washington Times újságírója egy washingtoni kihallgatás során váratlanul kitálalt. „A legszervezettebb orosz pártállami időket idézik azok a módszerek, ahogy az NSA nem állt meg az országok politikai és pénzügyi vezetőinek lehallgatásánál, hanem akárcsak a KGB, megsértve a magánszférát, magánemberek, magánéletét is megfigyelte. Döbbenetesen kiterjedt és alattomos megfigyelési módszerekkel, ahogy olyan természetes dolgokat fordítanak ellenünk, amik eddig az életünk részét képezték. Azt hittük, hogy a szabad világban ez nem történhet meg, de meg kell állítanunk őket!”- közölte Hartfield egy nemrégiben megjelent drámai hangú cikkében.

Akik mélyebben foglalkoznak a globalizáció és az amerikai titkosszolgálatok globalizációs törekvéseivel, azok eddig is aggódva nézték, hogyan hatolnak be a privát életünkbe, de a nemrég napvilágra került bizonyítékok immár mindennél meggyőzőbbek.

Hartfield tovább megy és idézi Dr. Katherine Fullheart-ot, az Amerikai Génmódosított Élelmiszereket Ellenőrző Intézet egyik vezető kutatóját és elnökségi tagját, aki miután szembesült a kormány és a Monsato konszern közötti titkosszolgálati egyezmény ijesztő következményeivel, családi okokra hivatkozva felmondott és azóta kereste a lehetőséget, hogy a nyilvánosság figyelmét felhívja, hogy mit tesz az országuk vezetése saját és más országok népével a Monsato génmanipulációval foglalkozó biotechnikai vállalattal karöltve.

Nem csoda, hogy a Monsato, a velük szembeni hatalmas és még tovább növekvő ellenállás mellett is egyre több támogatást kapnak az amerikai kormánytól. Ahogy egy mezőgazdasági elemző szakember mondta: „Obama elnök és Vilsack mezőgazdasági miniszter világos üzenetben közölte az amerikai közvéleménnyel, hogy nem foglalkoznak a genetikailag módosított élelmiszerekkel, a megkérdőjelezhető biztonsággal."  És úgy tűnik, nem foglalkoznak az emberek magánéletével sem.

A Dr. Fullheart által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint, a Monsato 2005 és 2010 között, az amerikai kormány és a CIA megbízásából olyan génmódosított növények kifejlesztésén dolgozott, amelyek képesek a környezet hangjait rögzíteni, majd az öntözővízzel elegyedő föld egy bioantennaként ezeket egy központi számítógépes rendszerbe továbbítani. 2007-ben megtorpanni látszottak a kutatások és már úgy tűnt, hogy más megoldást kell keresni, de ekkor kérte fel a kormány Fullheart intézetét, hogy a legnagyobb titoktartással övezve, kapcsolódjanak be a fejlesztésbe.

Az új csapat bevonása meghozta a várt eredményt: hamarosan megoldást találtak arra a problémára, hogy ne csak pár másodperces beszédrészletet legyenek képesek a növények rögzíteni, hanem ennél hosszabb, akár 30 perces lehallgatási idő is megvalósítható legyen. Ennyi idő után szükség van egy hosszabb pihentetési időszakra, amikor a felvett adatok tárolásra kerülnek, de napi több alkalommal történő rögzítéssel már egész behatóan lehet a teljes lakosság mindennapjait követni.

A mellékelt képen egy hagyományos (balra) és egy hangrögzítéshez génmanipulált (jobbra) fűszernövény látható. Elsőre is szembetűnő az eltérés, de a gyanútlan vásárlók nem biztos, hogy észreveszik, amikor a boltban csak egy félét kapnak és nincs módjuk ott helyben összehasonlítani olyannal, ami nem jelent magánéletük védelmére veszélyt.

Azt a többek által megkérdőjelezett szeptember 11-i terrortámadások óta tudjuk, hogy az amerikai kormány fokozott erőket és technikai fejlesztéseket vet be a terrorizmus elleni harcba és ez volt az ürügy arra is, hogy miért akarja a kormány és a CIA a teljes lakosságot megfigyelni. A központba küldött adatokat egy szuperszámítógép elemzi, kulcsszavakat és jellegzetes kiejtéseket keresve.

Az Obama adminisztráció által kiadott közlemény cáfolja a Hartfield által nyilvánosságra hozott állításokat és bizonyítékokat, többször kihangsúlyozva, hogy az amerikai kormány nem kémkedik az amerikai vagy más államok polgárai ellen.

„Azt üzenem az Elnök úrnak, hogy ismerjük a Snowden dokumentumokat és most már kezünkben vannak a Fullheart dokumentumok is. És most már várhatóan egyre többen fognak előlépni az árnyékból, hogy megosszák velünk azt, amit tudnak a kormány aljas cselekedeteiről. Ha nem ismerik be, nem ő lesz az első elnök, akit az amerikai nép megbuktat annak köszönhetően, hogy még mindig vannak olyanok, akik nem félnek megvédeni a szabadságunkat.”

Tudom, hogy mindenkinek mást jelent. Azt is, hogy manapság az emberek sokkal később válnak felnőtté, mint 50 vagy éppen 100 évvel ezelőtt, már ha felnőnek egyáltalán.

Az én emlékeimben úgy él, hogy viszonylag gyorsan és korán történt. Talán 13 éves lehettem, amikor egy reggel arra ébredtem, hogy megváltoztam. És elcsendesedtem. Szempont lett, hogy többé nem akarok feleslegesen beszélni. Elkezdtem figyelgetni az embereket, kombinálni, kitalálni mik lesznek a következő lépéseik, mivel milyen reakciót váltanék ki és elkezdett az is érdekelni, hogy hol van az a pont, ahol én is bele tudok szólni a dolgok folyásába. Elkezdtem figyelni, hogy a tetteimnek, szavaimnak milyen következménye lehet és odafigyelni, hogy olyan legyen, amit vállalni tudok, akár jó, akár rossz.

Azt hiszem, a felnőttség egyik ismérve, hogy az ember kinő abból, hogy a világ csak úgy történik körülötte, ő meg sodródik vele és ha valami nem tetszik, legfeljebb dühöng, hisztizik, toporzékol, de a megoldást mástól várja. Na jó, velem sem csoda történt, csak elindultam ezen az úton. Lett véleményem, elképzelésem és kiállásom mellettük. Elkezdtem keresni a támpontjaimat, amik alapján el akarom magam helyezni a világban. Elkezdett érdekelni az ok-okozat törvénye.

Találkozom olyanokkal, akiken azt látom, hogy ha olyan helyzetbe kerülnek, amiből szabadulni szeretnének, csak annyit gondolnak végig belőle, hogy másnak mit kéne ahhoz tennie, hogy a nem szeretem helyzetük változzon, de már nem lépnek tovább oda, hogy mit tettek ők a helyzetük alakulásáért vagy felmérjék, hogy onnan mivel, hova lehetne tovább lépni. Mármint, hogy ők maguk mit tehetnének meg, ha már a helyzet adott. Ezt gyerekes logikának tartom, annak a jelének, hogy valaki elfelejtett felnőni. Mint amikor azt mondja valaki, hogy ha ebben meg ebben változnál, újra összejöhetnénk és tök jól meglehetnénk együtt. Mármint mondja ezt olyannak, aki úgy döntött, hogy tovább akar lépni, mert úgy érzi, hogy a nemszeretem helyzetre ez a legvállalhatóbb megoldás. Amikor azért döntött így, mert úgy érzi, hogy olyan tüskéket szedett össze az együttlét alatt, amiben elvesztette a bizalmát a másikban, így emiatt már nem érzi, hogy bármit meg lehet javítani vagy tiszta lappal kezdeni.

És igen, gyerekesnek tartom azt is, hogy kezdjünk tiszta lappal olyat, amiben az alapok már sosem lehetnek szilárdak, legfeljebb rezegősek, mint a kocsonya.

És gyerekesnek tartom a halállal való fenyegetés minden formáját is. Az az üzenete, hogy nekem ez nem jó, csináljátok azt, ami és ahogy nekem jó, különben még nagyon megbánhatjátok. A legtöbb öngyilkosságot is ilyennek tartom (tudom, hogy nem ilyen egyszerű), de volt részem abban, hogy milyen valakit így elveszteni, ezért mondom, hogy legtöbbször az áll mögötte, hogy a világ tegyen úgy, hogy nekem jó legyen, különben bosszút állok és akkor már késő lesz sajnálni. Elképzeléseim szerint az embernek nincs haláltudata, amikor magát akarja megölni, valójában a világot, a környezetét akarja eltakarítani az életéből, vagy érzelmileg megzsarolni őket, nem tudja felfogni, hogy ő fog megszűnni.

Az érzelmi zsarolás is gyerekes dolog. Mint a gyerek a boltban, aki ha nem kapja meg a csokit vagy akár a x tízezres játékot, azt mondja, hogy üvölteni fogok, toporzékolni, mert tudom, hogy nagyon fogod utálni és szabadulni akarsz tőle. Csak már ugye felnőttes eszköztárral.

Tudom, hogy elveszteni nem könnyű, sem embert, sem érzelmet, sem álmokat, sem terveket, sem fontos tárgyakat, az ember mindegyiknél végigmegy az elvesztés stádiumain. De ez az élet része. Amíg az ember él, addig mindenből fel lehet állni. Persze, gyerekes módon úgy, hogy kitörlöm az emlékeimből, meg nem történté akarom tenni, felnőttként meg úgy, hogy beépítem abba az útba, amin járok. Gyerekként a rossz élmények sodornak valamerre, felnőttként meg irányt adnak az ember életének.

Szerintem.

Jól kivágta a biztosítékot a fideszes Varga hozzászólása, meg még pár komment később. Beidézem inkább:

“A fiatal nők legfontosabb hivatása a gyerekszülés.”

"Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak"

"...A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. Ha önök azt szeretnék, hogy ötven-hatvan év múlva legyen még magyar…majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni"

Kívánnám neki, hogy dinnyényi sünöket szüljön minden nap, de legalább naponta kétszer rúgja valaki tökön, úgy szívből és erőből. Miközben sokan egyetértenek, sőt tapsolnak ennek az elmebeteg faszságnak.

Na az a nagyobb baj. Többször vitatkoztam olyanokkal, akik szerint a nők már teljesen egyenjogúak, bármit elérhetnek, de kívánom, hogy próbálják ki, mert férfitól ilyet hallani, csöppet hiteltelen. Az ő szempontjukból biztosan így látszik, miközben a valóság az, hogy hiába a látszat, még mindig arra szocializálódnak nők és férfiak is, hogy a nő valahol a használati tárgy és az állati lét között megragadt életforma, aki biológialag alkalmatlan arra, hogy ennél tovább lépjen, - bármennyire is szeretne. Ha nem hajlandó elfogadni, akkor férfigyűlölő, komplexusos, de minimum frigid vagy már régen dugták meg úgy jól. Ez alól csak az a rövid időszak kivétel, ami egy kapcsolat kialakulásával kezdődik és a női nemi szerv rendszeres biztosításának elérésével végződik. Tisztelet a kivételnek. Persze, az sem ritka, hogy ez az időszak is ugyanolyan, mint ami utána következik.

Cégnél vettem részt ilyen hogyan legyünk női vezetők vagy vezető nők témájú workshoppon és bennem maradtak kétségek, meg nem is voltam benne biztos, hogy annyira a workshop vezetői is a téma magaslatán álltak (inkább keveredtek bennük a dolgok, sztem), de egy dolog megmaradt. A videókon, amiket néztünk és amin elvileg sikeres nők tartottak előadást arról, hogy nőként hogyan élik meg a vezető pozíciót meg a hivatás és magánélet összeegyeztetését, valójában mind olyan volt, mint egy szoknyás férfi. Ők valszeg az a generáció, akik már beszélnek a témáról, de a berögződéseikből már nem fognak tudni kilépni.

És ők olyanokról beszéltek, ami szerintem szinte minden nőnek kijut, pláne a bolygónak ezen a felén. Ha egy férfi jelentkezik állásra és gyereke van, az jó pont, biztosan jobban megbecsüli a munkáját, mert el kell tartania a családot (miközben a felesége/élettársa pont ugyanolyan családfenntartó, hiszen egy fizetésből csak ritkán megy), ha egy nő jelentkezik, nála is számít, hogy van-e gyereke, de rögtön hátrányba is kerül vele. Ha egy férfi dönt úgy, hogy sok a meló és több időt akar szánni a magánéletére, akkor megérdemli, mert sokat dolgozott, ettől még nem vágja el magát a karrierjében. Ha nő teszi ezt, akkor szegény, nem megy ez neki, többet vállalt, mint amit elbírt és a munkáltató is "segíti" azzal, hogy nem nagyon ajánl neki fejlődési lehetőséget.

Az értekezletek laza, van ahol majdnem kocsma stílusban mennek, ha csak férfiak vesznek részt, aztán ha bekerül egy nő, először feszélyezi őket, majd feloldják azzal, hogy a döntés helyszíne nem a tárgyaló lesz, hanem a férfi mosdó. (Koedukált vécé rulez.) Ha férfi nem tud/akar túlórázni, biztos dolga van, ha nő, akkor nem lehet rá számítani. A női vezetőknek szóló tanácsok többsége is arra irányul, hogyan férfiasodjon el az, aki sikeres akar lenni egy cégnél. Ezért mondtam, hogy akik a workshopot tartották, azokban is keveredtek a dolgok, mert miközben az lett volna a téma, hogy hogyan legyünk nőként is sikeresek, az ajánlott olvasmány meg inkább az volt, hogy hogyan változzunk legalább viselkedésben férfivá.

És a magánélet? A családi autó a férfié, a nő buszozhat, ha közlekedni akar, vagy ha tellik rá, kap második autót. Bizonyos tárgyak, feladatok tabunak számítanak egy férfi számára, így nyilvánvaló, hogy a nőre marad. Persze, vannak tipikus férfi feladatok is, csak mondjuk egy panelban jóval kevesebb, így nem a férfin múlik, hogy bármennyire szeretné is, de mégsem tudja egyenlő arányban kivenni a részét a közös feladatokból. A férfi melója megerőltető, a nőnek a legkevesebb, hogy a házimunka is belefér, vagy jobb, ha egyenesen a hobbija a mosás, főzés, takarítás, bevásárlás. Persze, mellette legyen ideje azért szépülni, mert nem mindegy, hogy hogy néz ki, miközben ezeket végzi. A szex a férfi számára az egyik legalapabb létszükséglet, és jár is neki, teljesen jogos a felháborodása, hogy ha nem így kezelik. Ha egy nőnek rá kell hangolódnia és nem a csöcsörészésről jut eszébe, hogy benne lenne, hanem arról ahogy az elmúlt 24 órában bántak vele, akkor agyilag valami nem stimmel nála, frigid, meg irreálisan nagyok az elvárásai, minimum annyira, hogy neki semmi sem elég jó. Számítógépe, telefonja, fényképezője, autója nem lehet jobb, mint a férfié, ha mégis becsúszik, azt gyorsan korrigálni kell.

Elképzelhetetlen, hogy egy nő ne akarjon mindenáron, bocs, bármi áron családot alapítani, csak azért, mert hisz benne, hogy lesz még olyan az életében, akivel jobbat is ki tudnak hozni az együttlétből, mint azzal, aki adott és "alapvetően nem rossz ember" és elsőként jelentkezik kérőnek. A környezettől megkapja, hogy valami nincs rendben vele. A férfi csak kalandozik még mielőtt megállapodna.

És sorolhatnám végtelenségig, amitől csak elkezd zsongani az ember feje és elege lesz az egészből. Nem tudom, van-e férfi, aki filózott már valaha azon, hogy mennyivel könnyebb lenne az élete, ha ellenkező neműként születik. Nőkkel ez elő szokott fordulni. Kicsi gyerekként pl. ha megkérdezték, hogy mi leszek ha nagy leszek, két verzióm volt, egyik arra az esetre, ha fiú leszek, majd miután kiderült, hogy benne van a pakliban, hogy nem, akkor lett olyan is, hogy mi leszek, ha mégis lány maradok.

Na, és ez csak a mezei hétköznapok, nem is az a része, amihez a nagyon okos képviselő hozzászólt, miszerint az a nő, aki ki akar lépni a neki kitalált oldalborda véglény szerepből, az ne csodálkozzon, ha kap két pofont, hiszen magának kereste a bajt. Pedig nem akkora csoda, hogy valaki azt hiheti, hogy ilyenek nyugodt szívvel kicsúszhatnak a száján.

Nincs elmélet, ami életrevaló lehetne megfelelő érvek nélkül. Mivel a jelenleg keringő és népszerű összeesküvés elméletek jellemzően hasonló érvelési hibákat halmoznak, így stílusosan levonhatom azt a következtetés, hogy viszont is működik: ezek halmozása egyben sikerünk záloga.

Mintha géppuskából lőnénk

A géppuska érvelés lényege az, hogy egy mondatba, vagy gondolatsorba próbálunk annyi állítást süríteni, hogy aki mégis venné a fáradtságot a leleplezésre, az is meg legyen lőve, hogy melyikkel is kezdje. Vagy feladja, vagy olyan barokk gondolatsorba keveredik, amit a kutya nem fog elolvasni vagy meghallgatni tőle. Ha sorba veszi, hogy aztán megcáfolja, akkor meg úgyis kénytelen lesz kihagyni 1-2 állítást, amire már büszkén mutathatunk, hogy ezt bizony ő sem tudta megcáfolni, tehát állításunk még mindig megalapozott.

Célszerű 1-1 igaz állítást is elhelyezni, jól fog még jönni akkor, hogy ha lehülyéznek, mert simán visszavághatunk, hogy ő meg annyira sokkal hülyébb, hogy amikor egy az egyben lesöpri az érvünket, egyben az igazakat is, pedig még egy óvodás is tudja, hogy az bizony igaz.

Ennek a technikának az az előnye is megvan, hogy beletrafálhatunk olyan érvbe is, ami egy korábbi szkeptikust is meggyőzhet, hiába gondolja ökörségnek az összes többit.

Egy tekintély mindent vihet

A tekintély lehet kitalált személy és intézet, de olyan híres és közkedvelt ember is, aki valamiben kiemelkedik, viszont az adott téma nem szakterülete. Ilyen amikor Einsteint idézik vallási kérdésben, vagy egy biológust immunológia témában, netán egy színészt, írót régészetről.

Ha az illető kellően közkedvelt és az emberek szívesen közösködnének vele szellemileg, jó eséllyel nyitottabbá válnak, amikor azzal szembesülnek, hogy talán ő is a „klubba” tartozik.

Látszólag hiteles források

A Zeitgeist jó példa arra, hogy az emberek nem fogják leellenőrizni az állítások igazságtartalmát, így nyugodtan hivatkozhatunk jól hangzó, de nem létező forrásokra. Lehet a személy is kitalált, de akár egy létező embernek tulajdonított idézet is. (Gondolom, mindenki ismeri az egyébként sosem mondott Széchenyi idézetet arról, hogy melyik nép milyen vezetőt érdemel.) Úgyhogy a lehetőség adott, hogy eleresszük a fantáziánkat.

Kontextusból kiragadott idézetre bukkani pedig igazi kincs: kezdő szkeptikusok simán rábukkanhatnak, de arra már jó eséllyel nem, hogy mi volt az eredeti szövegkörnyezete és üzenete.

Azt már említettem, hogy ha valami frekventált helyen sikerült a történetünket publikálni, később már erre is hivatkozhatunk forrásként.

Ha más segítségét is igénybe vesszük a gyártások során, megtehetjük azt is, hogy két külön verziót publikálunk, majd az ő verziójára, mint egy szaktekintély munkájára hivatkozunk. (X.Y., aki 20 évig dolgozott pelenka gyárban, mint tervező mérnök, de kilépett, mert nem tudta tovább nézni, hogy mi folyik ott. Na, ez nagyon tuti!)

Mazsolázás

A szelektív technika rendkívül egyszerű: említünk olyat, ami alátámasztja az elméletünket és hallgatunk arról, ami cáfolja vagy megkérdőjelezi.

Ilyen pl. a 7-es torony 911 kapcsán. Az összeesküvés elméletek felsorolják, hogy órákkal később omlott össze, nem rázta meg a robbanás, teljesen ki lett ürítve, úgy omlott össze, mint robbantásoknál szokott, de nem említik a bizonyítékokat arról, hogy az épület alsó szintjei lángra lobbantak az iker tornyok összeomlásakor és az épületet tartó fém elemek végül annyira szétolvadtak, hogy az az épület összeomlását okozta. Az összeesküvés elméletek iránt rajongóknak bőven elég lesz az általunk válogatott érvelés, nem fognak más magyarázatok után nézelődni.

Szalmabáb érvelés

A szalmabáb érvelés azt jelenti, hogy veszünk egy érvet, azt kicsit megcsavarjuk, majd ezt, a már kiforgatott állítást támadjuk meg.

Ilyen az az érv, hogy az influenza elleni oltás véd az influenza ellen. Ez így igaz. De ha ezt már úgy állítjuk be, mintha az okosok azt állítanák, hogy az oltás 100%-os védelmet ad az influenza ellen, akkor a hülye is tudja, hogy ez nem igaz, tehát mindenki láthatja, hogy az okosak butaságokat beszélnek.

A nemtudás érv

Sokszor bejött már, miért ne jönne be megint. A lényege az, hogy kiragadunk egy elemet, amit elsőre nehéz megmagyarázni, majd mivel nincs (legalábbis, kéznél) magyarázat vagy ellenérv, ennek híján állításunk bizonyítottnak is tekinthető.

A holdraszállást „leleplezők” egyik érve, hogy a felvételeken jól látszik, hogy a zászló lobog, mintha szél fújná, de a holdon nincs szél, tehát ez bizonyítja, hogy a felvételek a földön készültek.

Miközben a zászló egy könnyű alumínium rúdon van és ahogy az asztronauta próbálja leszúrni, a zászló is bemozdul, amitől olyan lesz, mintha lobogna.

Vörös hering

Az a lényege, hogy állítunk valamit, lehetőleg valamelyik fent említett érvelési technikával, majd rögtön át is vezetjük valami teljesen másba, aminek bár köze nincs ahhoz, amiből kiindultunk, de tartalmazza azt, amit üzenni szeretnénk. Az elterelés legkézenfekvőbb témája, hogy amikor olyan részhez érünk, amire már nem tudunk mit kitalálni magyarázatként, simán becsúsztatjuk, hogy de hát összeesküvés és készen is vagyunk.

Körkörös érvelés

Ezt szinte minden összeesküvés elméletnél alap. Állítsunk valamit, ami nem igaz, de ahelyett, hogy megmagyaráznánk, folytassuk és a későbbi állításnál utaljunk vissza, hogy ez egybeesik a korábbi állítással.

Ilyen például az, hogy a Biblia igazat állít, hiszen Isten könyve, a Biblia azt mondja, hogy Isten létezik, tehát Isten létezésének bizonyítéka a Biblia.

Közvéleményre hivatkozni

Bár az emberek szeretik azt hinni, hogy gondolkodásuk egyedi, mégis jólesik nekik a tudat, ha azzal szembesülnek, hogy egyáltalán nincsenek egyedül. Ezt a mondatot egy összeesküvés elméletes cikkből szedtem jó példának erre az érvelésre: „Tehát nem a dolog léte vagy nem léte már a kérdés, hanem hogy MOST tízezreknek feltűnt VÉGRE”. A reklámok is ezzel működnek: az adott árú a legnépszerűbb. Márpedig miért lenne így, ha nem a legjobb is lenne egyben?

Személyeskedés

Amikor nem az állítást vesszük górcső alá, hanem a másik adottságát vagy jellemzőjét. Könnyen találhatunk olyan példát, amikor valamelyik hivatal, kormány, politikus, tudós, stb. hazudott vagy csak tévedett. Hiába nincs köze a témánkhoz, muszáj ilyet megemlíteni, hiszen ezt rögtön fel is tudjuk használni bizonyítékként arra, hogy lám, ők már csak ilyenek, -mint a korábbi példa is mutatja. Lehet általánosítani úgy, hogy kapásból tudunk 10 tudóst, aki valaha valamiben tévedett, tehát minden tudós tévedhet és mivel tévedhet, meg is teszi, pont az általunk felvetett kérdésben.

Személyeskedésre egyébként is szükség van, hiszen ki szeretne egy oldalon állni olyanokkal, akik aljasak vagy gyarlók? Az emberek többsége úgysem az állítás tartalmára koncentrál, hanem összemossa a kettőt és úgy gondolkodik, hogy ha a „hivatalos verzió” mellett olyan is áll, aki visszataszító valamiért, az egyben a verzió hitelességét is megkérdőjelezi.

Náci kártya

Az érvelési hibákat bőven lehetne még sorolni. Aki ki akarja tanulni, ezer meg egy forrást fog találni hozzá. Úgyhogy a végére csak egy övön aluli, de örök érvényű technika, ami csodákra képes: találjunk egy elemet, amit valamelyik gyűlölt csoporttal, pl. a nácikkal, összefüggésbe lehet hozni, majd mondjuk azt, hogy a kormány, a tudósok, az akárkik pont ugyanolyanok, mint a nácik. Nem a logikai összefüggés a lényeg, hanem, hogy elhangozzon a bűvös szó, hogy náci. Vagy hogy komcsi. Vagy az inkvizíció. Vagy ki mit gyűlöl.

Például, hogy az inkvizíció szerint a tudomány eretnekségnek számított, mert máshogy gondolkodtak, mint az egyház, így jelen helyzetben, ha most bárki elítél egy „másképp gondolkodót” vagy az állítását, az gyakorlatilag pont úgy viselkedik, mint az inkvizíció a maga idejében.

Vagy amikor olyat mondunk, hogy a vegetarianizmus azért rossz, mert ugyebár Hitler is vegetáriuánus volt.

Jó ideje azon gondolkodom, hogy ki kéne találni valami jó kis összeesküvés elméletet, mert azt látom, hogy így, gazdasági válságok idején, pláne századfordulók környékén hihetetlen igény van rá, a kitalálók meg remekül élnek belőle, de aztán rájövök, hogy végül is, nem lenne pofám. Viszont, ha mégis vágyna rá valaki, néhány elem, amivel egy jó ötlet tálalható. És még jutalékot sem kérek. ;-)

Legyen lázadó

Az emberek többsége nem bízik a hivatalos szervezetekben, mert személytelen, ismeretlen, átláthatatlan. A „hivatalos verzió” megértéséhez sokszor némi háttér tudás is kell, ezért sokkal vonzóbb az, aki lázad ellenük és megkérdőjelezi őket. Vagyis kell egy vélt vagy valós „hivatalos verzió”, amivel szemben fel lehet állítani egy sokkal ízesebb ál-verziót.

Ha nincs jobb érv, mindig vissza lehet térni oda, hogy ha a „hivatalos oldal” (ízlés szerint: kormány, tudósok, történészek, közgazdászok, stb) említést sem tesz a témánkról, az az összeesküvésük jele. Ha meg cáfolják, akkor az, hiszen nem zörög a haraszt...

Legyünk együtt ravaszak!

Az emberek többsége szeretné hinni, hogy az ő véleményét nehéz befolyásolni, sőt, ravaszabb az átlagnál, így mindig érdemes arra ügyelni, hogy a tálalás után a befogadó úgy érezze, most már velünk együtt ő is átlát a szitán. Az egyik legremekebb kontraszt finom utalást tenni a tömegek agymosására, amely csoportba természetesen a szerző és a befogadó sosem tartozik.

Könnyebb azokkal, akiket korábbi összeesküvés elméletek már beszippantottak egyszer-kétszer, ezért őket érdemes célközönségnek jelölni, a többieket egyszerűen ignoráljuk, mert egyébként is tele vannak kényelmetlen kérdésekkel. :-)

Témaválasztás

Azért az legyen aktuális, olyan, ami érdekli az embereket, mégse túl hétköznapi. Éppen annyira, hogy ismerős legyen, de még elég távoli vagy elvont az átlagember számára. Valszeg a népmérgező pelenkákról kevésbé indul be az emberek fantáziája és már azok az idők is elmúltak, hogy pl. a gravitációról és az azt tömegekkel elhitetőkről rántsuk le a leplet.

Környezetvédelem, pénzügyek, egészség, politika, történelem, - ezekben a témákban bőven lehet szemezgetni.

Szókincs

Alap szavak, amikkel mindenképpen célszerű operálni (a teljesség igénye nélkül): gyilkos, gyalázatos, szándékos, sokkoló, káros, mérgező, hivatalos, bevallotta, elhallgat, titkol. Mivel egész hosszú listát lehetne belőlük írni, egyszerűbb elolvasni néhány ismert összeesküvés elméletet vagy áltudományos hírt, hogy ráérezzünk a megfelelő szóválasztás ízére. Kiválló forrásnak tekinthetők az olyan oldalak, mint a naturahírek, tudnodkell, antalvali vagy hír.ma,

Találjunk bűnbakot?

Na, ez teljesen felesleges. Aki belekóstolt már egy-két összeesküvés elméletbe, annak kialakult elképzelése van arról, hogy minden rosszért a globalisták, a liberálisok, a neoliberálisok, a kommunisták, a kormány, Amerika, az oligarchák, a világ leggazdagabb emberei, Bill Gates, az ufók, az NWO, a pápa, a zsidók, vagy éppen az arabok, netán a kínaiak a felelősek, akik a háttérből irányítják életünk minden rezdülését. Új bűnbak kitalálása helyett legfeljebb beleszőhetjük, hogy „háttérhatalom” és ebből mindenki gondol majd a saját bűnbakjára.

De én még ennyivel sem bajlódnék, aki elhiszi a jól felépített történetünket, az teljesen önellátóan a saját bűnbakját fogja okolni és minél szélesebb a paletta, annál többnek lesz befogadható. És ugye minél többen nyitottak rá, annál meggyőzőbbnek fog tűnni az új hallgatók/olvasók számára.

Bizonyíték?

Az a tapasztalatom, hogy képi anyag nélkül az emberek többsége már nem olvas el pár bekezdést sem, ezért mindenképpen kell, legalább egy fénykép. A videó az már időigényes és költséges is lehet, úgyhogy én fényképre szavaznék, mert vagy van vagy össze lehet dobni egy fél délután alatt. Legegyszerűbb valami könnyen hozzáférhetőt előszedni, amit már az új körítéssel lehet bemutatni. A kondenzcsíkokat már felhasználták mások, de lehet, hogy mégis fontolóra kéne venni a pelenkákat, mert az úgyis van, vagy könnyen beszerezhető, akitől elkérjük, az úgysem akarja megtartani...

Kelleni fog még egy jó kis névgenerátor. Legyenek személynevek (mindig témához illő titulussal és lehetőleg külföldi) és intézet nevek (használhatunk angol szavakat, de jól hangzik anyanyelven is, mintha fordítottuk volna). Ők lesznek majd a megbízható forrásaink. Célszerű, ha hétköznapian hangzik, mintha akár létezhetne is. Vagy szemezgessünk kevésbé ismert létezők közül, úgysem nézi meg senki, hogy tényleg mondtak-e olyat, amit nekik tulajdonítunk.

Hol publikáljunk?

Könyörgöm, nehogy egy eldugott, saját blogon! Vannak bejáratot oldalak, ahova el tudjuk juttatni. Ha valahova már bekerült, onnantól használhatjuk azokat forrásmegjelölésnek, hogy úgy tűnjön, mintha már többen is írtak volna róla. Az emberek többsége úgysem veszi majd a fáradtságot, hogy leellenőrizze, hogy a másik oldalon is mi posztoltuk ki a hírt.

Hát, ezek az alapok. A következő részben felsorolok néhány példát arra, hogy milyen érvelési technikákkal lehet az újonnan kitalált összeesküvésünket, vagy áltudományos elméletünket hihetővé tenni.