"A legfontosabb időszakban élünk, amit Dánia a reformáció óta megtapasztalt. Három évszázada nem volt ilyen mozgolódás. Nép a király ellen, slesvig-holsteniek, holsteniek, skandinávok, a monarcia barátai, francia-gondolkodásúak, az északi gondolkodásúak, liberálisok, royalisták, egyházi konzervatívok és a szabadság támogatói, mind egymás ellen. Nincs még egy Dánia nagyságú ország, amely ennyi éles ellentétet képes lenne felmutatni." (Steven M Borish: Land of the Living, p136)

Részlet egy levélből, amit egy koppenhágai diák küldött bátyjának 1840 karácsonyán és ami annyira ismerősen hangzik, hogy nem túl nagy erőfeszítés elképzelni, hogy milyen is lehetett az az időszak.

Csak azért másoltam be, mert szeretem elolvasni akkor, amikor az ember úgy érzi, hogy egyre reménytelenebb az országunk jövője, hogy alig maradtak olyanok, akik szót tudnak érteni egymással - és ebben tényleg az értés a lényeg, mert az emberek annyira más világokban, értékek mentén, újraírt múlttal, megálmodott jelennel, jövővel élnek, hogy a különböző körök bevált hívószavain túl képtelenek egymást meghallgatni és meghallani.

Szívderítő a tudat, hogy ez az időszak az, amikor a dán "aranykor" kezdődött. Nem anyagias értelemben, hanem a társadalomban lévő megújulás irányába történő elmozdulást tekintve. Hiszen, ez az a korszak, ami a ma ismert dán típusú demokrácia bölcsője. Nem kis érdem benne Grundtvigé és követőié.

Grundtvig így emlékezett vissza erre az időre: "Dánia alábukott és egy olyan mély tízéves szegénységbe és reménytelenségbe süllyedt, olyan mélyen a tehetetlenségbe és a közönybe, hogy magam sem tudok úgy visszagondolni a 1820 és 1830 közötti időszakra, hogy ne érezzek egyfajta iszonyatot."(Steven M Borish: Land of the Living, p137)

Ugye ismerős?