Nem szép dolog általánosítani, mert jellegéből adódóan szinte csak téves lehet. Ráadásul, érvnek is egyszerű, mint a faék (ezért is illetlenség élni vele). Nem beszélve arról, hogy szarul tud esni, amikor egy kalap alá vesznek olyanokkal, akiket én sem tudnék vállalni. Nem mindenki akkora tapló, mint Lázár a bécsi videójával, csak mert magyar, nem? (LINK)

Forrás: Bécsben elkezdtek cetliket kitűzni a magyar rendszámú autókra Lázár gyalázkodása miatt (444.hu)

LINK

DE...

Van az úgy, hogy az általánosításban egy olyan plusz üzenet rejtőzik, ami miatt valahogy mégis odaillő lesz. Hiszen, amúgy mi hagytuk, hogy így legyen, nem?

A cetli nem érdekel különösebben, csak az általánosítás, - ezt fontosnak tartom leszögezni. Mert az mégis csak közös sarunk, hogy egymás után kétszer is megválasztották őket (mindazzal együtt, ami ehhez kellett), pedig már az első négy évük óta tudtuk, hogy csak a baj lesz velük, ha egyszer megint hatalomra kerülnek. Az is a mi sarunk, hogy az ország egyik fele nem tudja megmagyarázni a másik felének, hogy miért gáz, amit kormányzás címén művelnek. És az is, hogy sokszor még értelmes emberek sem értik, hogy pontosan miről szól a választási törvényünk.

Demokrácia kapcsán, az egyik, ami nálunk kimaradt, az az, hogy ahhoz, hogy normálisan tudjon működni, az is kell, hogy az egyén ne csak magáért érezzen felelősséget, hanem picit a többiekért is. Erre figyelmeztet az általánosítás.

Egy dán ismerős mesélte, hogy náluk nagy divatja van a köztereken elhelyezett szociális témájú szobroknak. És az emberek szeretik őket, mert elgondolkodtatnak, és témát adnak, amiről aztán lehet beszélni minden szinten. Mint például, Jens Galschiøt szobrai (LINK) hajléktalanokról, éhezőkről, terhes tinédzserről és környezetszennyezésről. Közülük az egyiket ("A legkövérebb túlélése" címűt) a közeli város is megvette, és ők büszkék arra, hogy a turisták ezt látják. Mert ez a szobor nekik azt is szimbolizálja, hogy egy közösség fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy tudjanak vitatkozni, és együtt gondolkodni.

Jens Galschiøt: A legkövérebb túlélése, Ringkøbing
Forrás

Erre eszembe jutott, hogy nálunk iszonyú felháborodás lenne abból, hogy ha egy önkormányzat arra adna pénzt, vagy csak engedélyt, hogy az év 365 napján, a járókelők arcába toljon valami kritikát. Sőt. Igazából, már évek óta ott tartunk, hogy baráti, vagy félbaráti társaságban közéletről, társadalomról, politikáról beszélni olyan, mintha valaki kitenné a csizmáját az asztalra. Pláne, ha olyan is van a társaságban, akiről tudott, hogy más véleményen van. (És Danny nem értette, hogy hogyan lehet így élni... Más világ, no.)

Választhattuk volna azt is, hogy megtanulunk vitatkozni, érvelni, tanulni, meghallgatni, és elviselni a frusztrációt, hogy valaki teljesen máshogy gondolkodik ugyanarról, nem feledve, hogy mást gondolni nem személyes sértés. Röviden: választhattuk volna azt is, hogy felnövünk. Ehelyett, mindenkit érintő témákat tabusítottunk, mint a gyerekek, akik inkább elrohannak duzzogva, csak ne kelljen olyat hallaniuk, ami nem tetszik nekik. Nem mondom, az utóbbi tényleg gyorsabb és könnyebb, de mi értelme van azoknak a nagy beszélgetéseknek, amiben minden második hozzászólás az, hogy "jah, szerintem is".. Ha az emberek elkerülik a tőlük eltérően gondolkodókat, akkor a Gresham-törvénynek köszönhetően, mindenki bezárkózik a saját kis visszhangkamrájába (LINK), és ott találjuk magunkat, ahol most vagyunk: közös országban, közös történettel, de különböző, alternatív valóságokban, és nem látjuk, hogy ezt hogyan lehetne élhetővé tenni. Az emberek legfeljebb csak felületesen találkoznak olyannal, aki az ő gondolkodásukat próbára tehetné. (Kiállni egy folyó két partjára, és onnan átüvölteni a saját igazságunkat újra és újra, nem ér: az nem vita.) És úgy érzem, hogy ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mostani kormány olyan országot építhessen, amilyet, mert ez a rendszer a bezárkózáson tenyészik.

Azt gondolom, hogy vitatkozni hasznos, vitakultúrában fejlődni erény, komfortzónából kilépni elengedhetetlen, másokat emlékeztetni, hogy a véleményük nem egy végső igazság, pedig életbevágóan fontos, - már ha valami értelmeset is akarunk kezdeni ezen a 93 000 négyzetkilométeren. Egy értelmes, működő közösséghez elengedhetetlen, hogy a másként gondolkodók között több interakció legyen, mint a kölcsönös anyázás. Igen is, fel kell vállalni a vitákat, valamint azt is, hogy vannak olyanok, akiket a többieknek kell ezekre megtanítaniuk, mert önerőből nem megy nekik. Mert az értelem felelősséggel is jár azokért, akiknek meg nem jutott.

Ha másért nem, akkor azért, hogy emelt fővel mondhassuk az ilyen cetlikre, hogy "ne általánosítsanak már, kérem szépen".

Persze, a legjobb az lenne, hogy ha végre szülnénk valami előremutatót, amit demagóg politikusok sem tudnának elvenni.