2014. október 16. 17:07 - ossi.blog.hu

Honnan jön ennyi fapicsa?

Akinek semmi sem jó, szarul választ, aztán azt hiszi minden pasi "olyan" (mindig hozzátéve, hogy tisztelet a kivételnek, de azt is úgy, hogy az aztán csak fehér holló lehet), folyamatosan tolja ezt az "én, én, én, meg a nők" dumát, sosem nézne magába, önkritikát nem gyakorolna.. Ott van ez a "Csak az olvassa", Haas Anna, a többiek, most meg még a Gumiszoba is... Mossák a nők fejét az ostoba, saját személyes kudarcaikból eredő agyfosással, hogy minden férfi igazából hímsoviniszta (tisztelet a kivételnek!!!), azok akik meg olvassák, annyira hülyék, hogy még el is hiszik..

Hoppá.. Azok meg annyira hülyék, hogy el is hiszik??????????? Mármint, hogy maguktól sosem jutna ilyen az eszükbe? Olyanok ők, akik minden jöttment véleménynek kiszolgáltatva rohangálnak a világban, és ha éppen akkor menstruálnak, a hormonok, vagy apuci elfeljtett aznap Porschét venni ajiba, meg minden, már kész is a csapda és beszippantja őket ez a feminista elmebaj? Oh. És még egy oh. Sőt. Egy harmadik oh is. Azt hiszem, témánál is vagyunk...

Annál, hogy valami itt nagyon nem jól működik, már rég más szerepben vannak itt a nők, mint amit szántak nekik olyanok, akik okosabbak és nem olyan könnyen befolyásolhatók. Mármint szerintük ők olyanok. És jönnek a nők, akik beszélnek, mesélnek arról, hogy mi nem működik. Nem csak náluk, hanem a közelebbi, távolabbi környezetükben. Túl sokszor, túl gyakran, túl sokan mesélik ugyanazokat.

Mondok példákat is, hátha ismerős lesz... Természetesen, a teljesség igénye nélkül, hiszen ennek valójában könyvtárnyi irodalma van...

Vasárnap délutáni pihenős szieszta.. Te buzulod a kütyüd (telefon, számítógép, tévé, kikapcsolódós hobbi - megfelelő aláhúzadnó), anyu meg pesztrálja a gyereket, még gyorsan megcsinálja... Mint akinek hobbija az, hogy még ez legyen rendben, azt ne kelljen este, amaz meglegyen holnapra.

Felveti, hogy ez is, az is az ő dolga, ha csak picit segítenél, és aztán a válaszod, hogy oké, de nem tehetsz róla, hogy nem tudsz segíteni, mert neki könnyű/ő tudja hogyan kell/te nem értesz hozzá/legalább kibontakozhat. Miközben már beirányoztad magad pihenőpózba vagy nekifeküdtél a hobbidnak.

Szelektív a memóriád. Rohadt pontosan tudod mikor esedékes az új játék/film/újság/sörözés, de az valahogy kiesik, hogy holnapra ünneplő kell a gyereknek, ideje lenne ágyneműt cserélni, be kell fizetni, megígérted, hogy valamelyik este megcsinálod vagy megbeszéltétek, hogy vasárnap anyjáéknál ebédeltek. Ha pont nem ezek, akkor hasonlók is lehetnek.

Fanfárok szóljanak, ha kiteregetsz, elmosogatsz, saját ötlettől vezérelve kicseréled a pelust, de ha a másik teszi, akkor egy "oké" is elég.

Hogy az ott zavar, az a szösz, az a folt, az a fecni, az a levetett ruha, de nem nyúlsz hozzá, mert ő úgysem fogja tudni megállni, tehát úgyis megcsinálja, a megoldáshoz elég várni.

A párbeszéd, ami úgy hangzik, hogy "- Megbántottál./Szarul esett." "- Ez nem igaz."

A közös teendők és határidők nem a te naptáradban vannak, de akár még a te időpontjaid sem, és hallottad már, hogy "Miért mindig nekem kell tudnom, hogy mikor van..." De azóta sem változott semmi.

Büdös, koszos, undibundi? Már meg is van, hogy kinek a dolga feltakarítani.

A viták, nézeteltérések nem megoldással zárulnak, hanem elmúlnak. Egyébként is legyen elég annyi, hogy ha másképp mondta volna, akkor szóra érdemes lett volna. Bocs. Ha megtanulná, hogy te miből értesz, minden sokkal könnyebb volna.

Beszéltetek arról, hogy oké, hogy mindenkinek 8 óra munka, de kié nem olyan nehéz, mint a másiké? Mármint, jellemzően a nőé nem olyan nehéz, mint a pasié, valamiért.. Lehetne fordítva is, nem mondom, de tegye fel a kezét az, aki már hallott olyat.

Találsz-e ki programot a másiknak? Mármint nem izgiset, hanem olyanokat, hogy mit kell kimosni, megvenni, megcsinálni, feladni, amit bármelyikőtöknek pont ugyanannyi erőfeszítésbe kerülne, csak jó ötlet, hogy a másik csinálja meg, ha már.. Viszont, viszont ritkán szokott előfordulni.

Közös filmnézés, nálad a távirányító. Persze, csak amíg a tévé előtt ülsz te is. Ha nem vagy ott, akár szabad is a pálya. (Oké, olyan is van, hogy még akkor sem. :D )

Egyszerűbb kihívás rájönni egy ismeretlen kütyü működésére, a játékban egy szintet elérni, mint párodat meghallgatni és megpróbálni megérteni? Ezért nem is erőlteted..

Ha a válasz többre is igen, hááááááááááát, akkor van egy rossz hírem: a párodat hamarosan üdvözöljük vagy a fapicsák klubjában vagy a házisárkányokéban. :D Ha még nincs ott valamelyikben. Az utóbbiból egyébként átjárás is van az előbbibe..

Mert, hogy innen jönnen a fapicsák. Az ilyen és még ilyenebb helyzetekből. Nem az isten vitte fel a "jódógukat", hogy ez legyen a legnagyobb gondjuk, hanem idővel besokalltak. Mert, hogy ebben a témában itthon még nagyon rosszul állunk. Kicsit olyan, mintha az egyik nem haladna a korral, a másik meg lemaradva vánszorogna.

Mellesleg nem is annyira fapicsák ők, csak olyan könnyű rájuk mondani, mert attól megvan az a fíling, hogy nem kell őket komolyan venni. Olyanok ők, akik tanultak, dolgoztak, érzik, hogy meg tudnak önállóan is állni a lábukon, és elgondolkodnak azon, hogy ki ez az ember és mit tett azért, hogy ő legyen a helyi kiskirály vagy a nem kért tinédzser. És tudnak-e adni valamit cserébe? Nem, a fapicsáknak tituláltak nem pénzt várnak, sem luxust, vagy jólétet a fenekük alá, hanem hogy nap végén ne legyen az az érzés, hogy már megint én húztam a rövidebbet. Sőt. Néha, talán még olyan is lehetne, hogy azt mondhassa, hogy végül is jó ez így... Akik azért akarnak egy kapcsolatot, mert jobb párban és nem azért, mert ezt dobta a gép, valamilyen csak kell, különben nem csak fapicsák lesznek, hanem b*szatlanok is.

És egyre csak jönnek és jönnek. Tényleg. :) Mert a nők nem csak a kütyük terén haladnak a korral.

keep-calm-and-take-some-feminism-1.png

46 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ossiszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr696797759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Voldi 2014.10.16. 23:10:03

Nem kell pasizni és meg van oldva. Ez fordítva is igaz. A fiúknak sincs ám szükségük annyira csajokra, ahogy azt szeretik beállítani.

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2014.10.16. 23:31:25

ez mi a picsa volt? valaki elbírta olvasni? ennyire összeszedetlen írást én még nem olvastam blog.hu-n. na jó, de.

annamanna 2014.10.17. 02:29:09

Ez egy teljesen jó írás és nagyon alapvető élmény. Több megoldása is van, az egyik ugyebár a szakítás, amivel a nő semmilyen fenti problémáját nem tudja megoldani, hanem megsokszorozza a gondjait, kábé így: www.youtube.com/watch?v=MX7MbG6MiQs
Minden nyűg továbbra is a nyakába zúdul és anyagilag is rosszul jár.
A másik megoldás, hogy fel kell adni az önkizsigerelést. Csak annyi feladatot szabad bevállalni, amennyit valaki valóban képes teljesíteni. Ha annál többet KELLENE megcsinálni, akkor el kell felejteni a KELL szót, és kész. Legalábbis, amennyire a lelkiismeret megengedi, abba kell hagyni a túlteljesítést.
Pláne, hogy a másik felet láthatóan nem izgatja a folytonos házimunka. Tehát különösebben hiányozni sem fog neki, ha a nő nem végzi el. Amennyire a lelkiismeret engedi, annyira le kell csökkenteni a terhek mértékét, és felhagyni a PERFEKCIONIZMUSSAL.
Meg kell szokni azt az állapotot, hogy nincs minden készen, hogy valami folyton hiányzik.
Meg kell érteni, hogy a másik fél irányítási kényszerével a nő semmire sem megy.
Sokkal hasznosabb tanulni tőle.
Vajon miért viselkedik így a férfi?
Azért, mert teljesen tisztában van azzal, hogy az önfenntartásához szükséges pénzt csakis ő maga teremtheti elő, nem lesz senki, aki eltartsa.
Így aztán igyekszik gondot fordítani a regenerációra is. Muszáj annyit pihennie, amennyit lehet, hogy tudjon teljesíteni. Mivel a nők kalkulálnak a férfi anyagi erejével is, ezért neki is meg akarnak felelni, eljátsszák a hős háziasszonyt, aztán kiégnek és panaszkodnak.
A legokosabb saját magunkkal kalkulálni, és addig nyújtózni, ameddig a saját takarónk ér, és ha már valaki úgyis a szakításon gondolkodik, akkor igazán érdemes úgy berendezkednie (még együtt lakva a pasival), mintha az máris nem lenne ott. És átgondolni, hogyha egyedül lakna, hogyan gazdálkodna az idejével, erejével. És ráállni egy önálló programra, pályára, még akkor, amikor a férfi is ott van.
Megkeresni azt, ami a nőnek igazán számít, ami feltölti (mondjuk egy "hobbit", sportot stb), és arra szánni minél több időt. Ami igazán számít, amiatt nincs folytonos düh és neheztelés benne. Ami miatt viszont folyamatosan rágja a kefét és emészti magát (házimunka) az nyilván nem a legfontosabb számára. Ha egész életében csak azt csinálja, ami nem túl fontos, akkor soha nem fogja megtudni, hogy igazából mi az, ami neki személy szerint örömet okoz. Ami igazán örömet okoz, azért biztosan nem fogja rágni a pasi fülét, hogy segítsen benne.
Tehát, ha a nő erre igyekszik, akkor a házimunkában nyilvánvaló fennakadások következnek be. Ha a pasi ezt észre sem veszi, akkor minden oké.
Ha észreveszi és szóvá teszi, akkor lehet pont úgy reagálni, ahogyan korábban az reagált (elereszteni a fül mellett, meg azt mondani, persze, oké, és aztán nem csinálni meg továbbra sem). Ilyen módon a férfi talán észreveszi magát és beszáll. Ha nem, akkor esetleg elképzelhető, hogy fogja magát és elmegy - ebben az esetben egészen biztos, hogy a nő csak bejárónőnek kellett neki, és nem tolerálja annak az önálló életét. Ha így van, akkor menjen Isten hírével.
Akárhogy is történik, a nő mindenféleképpen fel fog szabadulni (nem egyszerre, hanem lassan, de biztosan). Tehát a megoldás az, hogy a nő nyugodtan ragaszkodjon ahhoz, hogy neki is van saját önálló élete, ami több, minthogy mások után ganézzon, akik ezt még csak meg sem köszönik neki. www.youtube.com/watch?v=eDMuCoc_6PE
Ami totálisan rossz megoldás, az a férfi folyamatos vezénylése, számonkérése, vegzálása.
Ami jó megoldás, az a saját élethez való ragaszkodás. A férfiak tényleg nem a házisárkányokat szeretik, hanem a rossz lányokat (ld. Sherry Argov definícióját és tanácsait). Ehhez nem kell szakítani. Csak önállóvá válni.

ossi.blog.hu 2014.10.17. 08:22:20

Van pár dolog, amivel nem értek egyet.

Pl: azzal a résszel, ami azzal kezdődik, hogy "Csak annyi feladatot szabad bevállalni, amennyit valaki valóban képes teljesíteni. "
Van egy "tesztem". Ha csak azért sem nyúlok hozzá, meddig marad ott? Bármeddig. Ajánlottam már másoknak is, nekik is bejött. :) De ki lehet próbálni, hogy az ember lavírozik az akarom, nem akarom, akkor is megcsinálom, azt is megcsinálom, meg azt is, vagy hanyagolom és későb csinálom meg.
Én is olvastam okos könyveket, hogy hogyan tanácsos egy férfival közölni, hogy szeretnéd, ha megcsinálja, de arról nem írtak, hogy milyen kifogás fegyvertárat képes egy férfi felvonultatni. :)
Volt olyan, aki a szakítós dráma utáni őszinte pillanatában elmondta, hogy ő tényleg meg akarta úszni, hogy ki kelljen vennie a részét és volt minden. Pl. amikor betegen fekszel és közlöd, hogy ha enni akar, kénytelen lesz magának megcsinálni, mert te se felkelni, se enni nem tudsz. És akkor együtt kell átlapozni a receptkönyvet, karikánként berohan megmutatni, hogy jó-e úgy vágni a hagymát, majd kockánként (!) a húst, végül, gyere, nézd meg, hogy ennyire elég sütni. És később meg is mondja, hogy azért csinálta, hogy hátha rájössz, hogy jobban jársz, ha felkelsz és mégis megcsinálod neki a kaját. :)

Ez a nem megy, lépjünk tovább jól hangzik, csak itt jön be, hogy itthon nagyon elszaladt az idő a két nem között. Annyi "felvilágosult" (és lehet, hogy felesleges is az idézőjel) pasi nincs, amennyire igény lenne. :) Az elmúlt években a környezetemben felbomló hosszútávú kapcsolatok/házasságok szinte mind úgy végződtek, hogy a nő besokallt és lépett. Vagyis, van itt azért általános probléma is...

arsenal71 2014.10.17. 12:37:31

Ha a trágár szavakat lecseréli kulturáltakra, talán olvasható is lenne. Fapicsa, szarul, fossa. Itt abba is hagytam. Ha úgy él, ahogy ír, ne csodálkozzon a kapcsolatai zsákutcáján.
Zsák a foltját.

ossi.blog.hu 2014.10.17. 12:55:58

@arsenal71: Hajajaj, te ilyen szójós vagy, mint a tenyérjósok? :D
(Gondolom, az nem jött át, hogy ezek mind idézetek voltak gyakori reakciókból, amit a hivatkozott szerzők szoktak kapni a témában. ;-) Micsináljon a zember, ha a tök okos hímek ilyen szavakat használnak? :D )

Bocs, de most megnevettettél a lényeglátásoddal. :)

annamanna 2014.10.17. 13:30:50

@ossi.blog.hu: Igen, pontosan tudom, hogy a nők unják meg hamarabb, és ők próbálnak kiszabadulni. Tudom, hogy ez általános gond. Azt gondolom, a probléma lényege mégsem a férfi-nő közti viszony, hanem a nőnek az önmagával való viszonya. Tehát az elégedetlenség, amit érez, a szorongás, az, hogy valami soha nem elég jó, a férfi túl ilyen meg olyan, annak végső oka mégis inkább az, hogy a nő önmagával elégedetlen, önmaga miatt szorong, önmagát látja túl ilyennek meg olyannak. Ebből iszonyú nehéz kiszabadulni. De a gond az, hogy ha egyedül marad, akkor is pontosan ugyanazok az elégedetlenségek maradnak meg benne, tehát a világ alapvetően nem változik, csak még sokkal rosszabb lesz anyagi értelemben, és még több felelősség és nehézség és megoldandó feladat fogja terhelni. De a szorongás, és az, hogy valami nagyon nem stimmel, és sehogy sem akar összeállni a kép, az megmarad. Ebből legegyszerűbb arrafelé mozdulni, hogy fel kell adni azt a képzetet, hogy ha eléggé akarom, ha elég energiát feccölök bele valamibe, akkor majd összeállnak a dolgok, és minden tökéletes lesz. Mert szerintem (legalábbis önmagamból kiindulva) a mélyben rejtőző probléma ilyenkor az, hogy azt akarom tökéletesen elvégezni, ami valójában nem életbevágóan fontos. Csak sürgős. Pontosabban én érzem sürgősnek, engem sürget. Ettől a sürgetéstől rettentő nehéz megszabadulni, mert nagyon tud nyomasztani. Az egyetlen lehetőség az, hogy legyen valami, ami miatt szívesen feladom a sürgető feladatot. Tehát legyen valami, ami miatt képes vagyok a sarkamra állva azt mondani, hogy egyszerűen nem érdekel, hogy itt mi minden nincs elvégezve, én akkor is ezt meg azt akarom csinálni és kész. Valami olyasmit, amit én magamtól valóban fontosnak tartok, tehát nem csupán alibi, ürügy. Ha van valami, ami tényleg fontos, akkor jobban képes vagyok megengedni azt, hogy a házimunka elússzon, és a dolgok akár a végtelenségig is rossz helyen álljanak. ezt tanácsolja Sherry Argov, és ennél jobb tanács szerintem nem létezik. Persze ő ezt még akkor ajánlja megszokni, mielőtt valaki egy házasság közepén találja magát, mert nyilván előtte könnyebb megtanulni, hogy igenis vannak határok, és jogom van a másikat lepattintani, és jogom van ahhoz, hogy egyáltalán ne érdekeljen, milyen szolgáltatásokat kéne nyújtanom. Nagyon ajánlom a könyvei elolvasását, mert egészen konkrét és vicces tanácsokat ad. És jobb későn megtanulni, mint soha. Sherry Argov szerint ez a hozzáállás nem fogja elriasztani a férfit, tehát nem kell félni kipróbálni. Végül is nincs vesztenivaló, mert ha erre rámegy a házasság, akkor mindenképpen felbomlana; ha viszont nem megy rá, akkor mégiscsak jobban megéri sok szempontból az, hogy a nő ne maradjon egyedül. Magamból kiindulva tudom, hogy szinte lehetetlen ehhez összegyűjteni a bátorságot, szóval jól jön egy kis biztatás, és Sherry Argov könyvei elég hatásos biztatók. Nagyon jól vannak megírva, szerintem, szóval igazán ajánlatos elolvasni. De hogy ez hosszú távú "küzdelem", az fix, csak érdemes tudatosítani, hogy a küzdelem leginkább belül zajlik, önmagamban, és nem köztem és egy másik ember között. Önmagamat kell valahogy megváltoztatnom, önmagamnak engedélyezni dolgokat, önmagamat "felszabadítani" a "rabszolgasorból". Ez jobb variáció annál, mintsem a hátamon csattogó képzeletbeli ostorral mást is üssek. A saját tapasztalatom az, hogy a másikkal szembeni elvárásaimmal, a hibák felsorolásával, a dühvel semmire sem megyek, akármennyire is jogosak lennének az elvárásaim. Soha nem fognak teljesülni, és a másik soha nem fog megváltozni az én kedvemért. Senkit sem tudok megváltoztatni, csak önmagamat. Ahogy a Mátrixban mondta a kis Buddha: ne próbáld meghajlítani a kanalat, mert az lehetetlen. Vedd észre, hogy nincs kanál. Nem a kanál hajlik, hanem te hajolsz (és lehet, hogy ha te hajlasz, a kanál is hajlik utánad. De nélküled nem fog hajlani).
Az biztos, hogy ami tartós fájdalmat okoz, abba kell hagyni. És ha folyamatos rossz érzés kíséri azt, hogy a családon belül mennyire le van terhelve a nő, akkor ezt muszáj abbahagyni. De úgy nem lehet, hogy egyedül marad, mert a terhei ettől semmit sem csökkennek. Csak úgy lehet, hogy nem csinálja meg és kész. És ha a lakás emiatt háborús övezetnek fog kinézni, akkor úgy fog kinézni. Ha évekig úgy fog állni minden, akkor évekig úgy fog állni minden. De ezt csak akkor lehet megcsinálni, ha valóban van valami, ami sokkal jobb a házimunkánál, és amit a nő mindenképpen meg akar csinálni. Tehát a tévézés, keresztrejtvényfejtés stb biztosan nem tud eléggé motiválni, mert nem szabadít fel a szorongás alól. Olyasmivel kell felváltani a dühöt kiváltó "házicseléd" állapotot, amitől jó marad a lelkiismeretem, és ez nagyon nehéz. Talán a sport a legegyszerűbben elérhető olyan dolog, amire azt mondhatom - elhatároztam, hogy edzeni járok, és nem érdekel, hogy emiatt ez meg az elmarad. Mert tudom, hogy sokkal jobban érzem magam tőle, tudom, hogy sokkal jobb megtenni, mint itthon nyűglődni a takarítással.

ossi.blog.hu 2014.10.17. 14:25:47

@annamanna: Lehet, hogy több szó volt a házimunkáról, mintha az lenne a legnagyobb (egyébként tényleg leggyakorlatiasabb) kérdés, de lehetne bőven sorolni.
A házimunkára egyébként tudom: lavírozol, hogy hagyod, aztán bepótolod. Már azt is próbáltam, hogy írjunk listát, hogy ki mit választ ki magának. Sőt. Nem én írtam a listát, én csak néztem a felosztást. Abból sem lett semmi. Nekem egy dolog működött eddig: az ajtócsapkodás. :D És azt is megtudtam a másik oldaltól, hogy miért az működik, miért nem hat a megbeszélés, hízelgés, fanfárok, dicséret... Azért, mert akkor ijed meg annyira, hogy komolyan vegye. :)

De tényleg nem a házimunka a lényeg. Ki dönti el, hogy mi jogos? Mármint kinek a problémája jogos? Kinek ér többet ugyanaz a 8 óra munkája+túlóra? Kinek az otthon elvégzett melója számít és kiére nem érdemes szót vesztegetni? Ki alkalmzkodik kinek az igényeihez, alvási szokásaihoz, szükségleteihez, kommunikációs stílusához, gondolkoásmódjához... Nem haza beszélek, a magamét megoldom. De van itt egy minta, amivel kezdeni kell valamit.. Nincs mese, elment az idő a két nem gondolkodás módja között.

annamanna 2014.10.17. 15:23:50

@ossi.blog.hu: továbbra is azt gondolom, nem a két nem között van probléma, nem a két nem eltérő gondolkodásmódja a gond. A szorongás ugyanúgy képes egy férfit alávetni egy idegen akaratnak, mint egy nőt. Azt írtad - az ajtócsapkodás segített, mert ez volt az egyetlen, ami igazán megijesztette a párodat. Tehát a szorongás az, ami bárkit képes kibillenteni önmagából és egy másik ember akarata alá vetni. Ez lehet, hogy rövid távon segít, de hosszú távon nem, mert senki sem szereti azt érezni, hogy ki van szolgáltatva egy másik embernek, és azt kell csinálnia, amit az mond, mert különben megbüntetik. Ennek nincs köze a nemek eltérő gondolkodásmódjához, mert ha ez nemileg meghatározott lenne, akkor nem segített volna az ajtócsapkodás.
Amivel mindenki szembenéz, az az elégedetlenség, a hiányérzet, az, hogy soha nem elég az erő, az idő, az energia, a munka, a pénz, az odafigyelés, egyszerűen folyamatosan azt érzi az ember, hogy lohol egy répa után, amit nem ér el, de még tööööbb erőfeszítéssel biztosan sikerülne.
Én azt mondom - mindez belül zajlik, mindez belső folyamat, akármennyire is nyilvánvalóan objektív körülményekre vetül ki.
Egyszerűen magammal nem vagyok kibékülve, magam felé van hiányérzetem, és ez olyan hiányérzet, amit csak én tölthetek be, van, amit csak én adhatok meg önmagamnak. Ha én eléggé megengedem magamnak azt, hogy jól érezzem magam, hogy azt tegyem, amit szeretnék, amitől jobbá válik a napom, akkor leszek hajlamos arra is, hogy másokkal is elnézőbb legyek, és másoknak is többet engedjek meg, és ne akarjak felrobbanni azért, mert nem csinált meg ezt meg azt.
Az ember hajlamos a lázadásra és a szabotálásra is. Tehát, ha megszokom azt, hogy ajtócsapkodással elérem amit akarok, akkor ez egy darabig működik, aztán a másik fellázad, vagy valamilyen módon elszabotálja a dolgokat, és még annyit se tesz bele a közösbe, mint korábban. Erőltetéssel hosszú távon sehová se lehet eljutni.

" kinek a problémája jogos? Kinek ér többet ugyanaz a 8 óra munkája+túlóra? Kinek az otthon elvégzett melója számít és kiére nem érdemes szót vesztegetni? Ki alkalmzkodik kinek az igényeihez, alvási szokásaihoz, szükségleteihez, kommunikációs stílusához, gondolkoásmódjához..."
Itt az a lényeg, hogy nekem magamnak mennyit számít a saját időm, energiám, életem. Nem az számít, hogy a másikhoz képest, vagy a másik számára mennyit érek, hanem hogy önmagamat mennyire becsülöm meg.
Mert ha egy picit is bizonytalan vagyok, akkor máris beledőlök abba, hogy azt tegyem, amit "kellene", és egészen biztos, hogy felmegy bennem a pumpa, és kétségbeesett és dühös leszek, hogy már megint én engedtem, már megint én vagyok kihasználva, már megint én maradtam alul.
És egészen biztosan csak annyit fogok látni, hogy a másik milyen szemét és semmibe vesz. De azt nem fogom meglátni, hogy valójában önmagamat értékeltem le, azért engedtem, mert önmagamat nem tartottam annyira fontosnak, hogy tényleg azt tegyem, amit magamtól jónak gondolok.
Onnan lehet tudni, hogy valóban azt teszem, amit jónak gondolok, hogy nincs bennem harag, ingerültség, nem akarom a másikra ráerőltetni, nem akarom belehúzni a másikat abba, amit szerintem tennie kellene. Sőt, sokszor van bennem jó érzés, elégedettség, hogy ezt most jól csináltam, ez most jó.
A probléma az, hogy ilyen módon szerintem a töredékét lehet elvégezni annak, mint amit tenni kellene, és szinte mindenki túlvállalja magát. De egyszerűen nem látok más utat, mint lemondani az igényekről. Például, ha nincs főzés, máris sokkal kevesebbet kell mosogatni. És még főzni se kell. Általában mindent, amiről azt gondoljuk, a másik HELYETT nekünk KELL megcsinálni, azt a leghelyesebb egyáltalán nem megcsinálni.

És ilyen módon egy idő után ki fog derülni, hogy a változás valójában nem a másik semmibevétele felé indul, hanem éppenséggel a másikat is többre értékelem és jobban megbecsülöm, ha meghúzom felé a határokat.
Mert a másikat is csak annyira vagyok képes becsülni, mint önmagamat. Ha magamat nem becsülöm, akkor a másikat sem tudom. Ha magamat megvetem és semmibe veszem, és folyton engedek, akkor a másikat is megvetem, és elvárom, hogy ő is engedjen nekem, és rendelődjön alá az én akaratomnak, mert én aztán biztosan tudom, mi a jó.
Az a baj, hogy túl sok tárgy és kötelezettség vesz minket körül, ami zaklatottá tesz, és ezt muszáj elengedni.
"Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle."
Meg kell keresni ezt a jobb részt, mielőtt felrobbanok vagy rákot kapok. Ha tényleg nem megy másképp, akkor egyedül, de meg kell tudnom, hogy mit érek, mire vagyok képes, miért érdemes élnem azon túl, hogy mosogatok.

ossi.blog.hu 2014.10.17. 16:59:55

@annamanna: Azt gondolom, hogy értelek, de kapásból csomó szituáció van, amikor bukik a dolog..

Pl: Egész nap teszel, veszel, délután valami intézni való, amíg párod vigyáz a gyerekre, majd arra érsz haza, hogy bár leszusszannál pár percre, ő boldogan újságolja, hogy megvárt a peluscserével.
Vendégek, rohangálsz, kiszolgálsz, készítesz, kínálsz, majd párod kezedbe nyomja a gyereket, hogy jah, és fogd meg.
Kezded a melót reggel 8-kor, hazaérsz (tervezetten) este 9-kor és párod örömmel újságolja, hogy megvárt a vacsorához való bevásárlással. Szólhatott volna bármikor a nap folyamán, hogy bocs, mégsem fogja megcsinálni, mert meccs megy a tévében, hiszen akkor tudsz úgy készülsz, de nem.
A boltban kiválasztjátok, hogy fűnyíró vagy fűkasza (mindkettőre nincs pénz). Fűkasza legyen, mert úgy is ő fogja nyírni a füvet, ki más csinálná valaha, hiába mondod, hogy de a fűnyíróval te is elboldogulsz, ha úgy jön ki, hogy ő nem tudja lenyírni. Majd jön az önkormányzattól a felszólítás, hogy ha nem azonnal, akkor 100 000 a bírság, mert ő sem nyírja. Mondhatta volna előre is, hogy viccelt, amikor bevállalta, hogy ő a család fűnyíróembere, de nem mondta. Ha megkérdőjelezted volna, akkor meg elviselhetetlen vagy, akinek semmi sem jó.
Beteg vagy, fájdalmaid vannak, felkelni nem tudsz és megkapod, hogy ne felejtsd el, hogy ma te mosogatsz, mert ő tegnap megcsinálta és hiába te mosogattál az elmúlt 2 évben, megint te vagy a soros, hiába nem tudsz lábra állni ma sem.

Ezek most konkrét példák, nem egyedi esetek. És hány ilyen van még ezer változatban... Ezeket a helyzeteket megoldja a lelki béke?
Ki lehet ilyen életekből ballagni, sokan meg is teszik és tényleg saját tapasztalat, hogy utána jön a lelki béke, mintha dézsából öntenék. :) De ugyanott tartunk, hogy kifejezetten szegényes a felhozatal nálunk, tehát mégis csak van itt valami, amivel fel kéne venni a lépést általánosságban is.

annamanna 2014.10.17. 17:50:56

@ossi.blog.hu: én mindezt értem, sok konkrét példám van nekem is. De azt is tudom, hogy mindennek a mélyén legtöbbször a határozatlanság, bizonytalanság áll, amit a másik megérez és ki is használ. A legkisebb bizonytalanság esetén is beledőlök abba, hogy jó, legyen úgy, ahogy a másik akarja. Hogy jobban érthető legyen, hozok egy kutyás példát - Cesar Millan szerint az amerikaiaknak a fejére nőnek a kutyák, nem bírnak velük, a kutya irányítja a gazdát és az van, amit ő akar. Egy kivétellel - a kutyák általában hamar megtanulják a szobatisztaságot. Ennek nagyon egyszerű az oka: az amerikaiak féltik a drága szőnyegeiket, és az első pisi után kíméletlenül kipakolják a kutyát, úgyhogy az hamar megtanulja, hogy a házban üríteni tilos. Szóval mivel fontos a szőnyeg, a gazda ha-tá-ro-zott lesz, és nincs kibúvó, nincs nem is tudom, nincs legyen úgy, ahogy te akarod.
Természetesen nagyon nehéz elérni a határozottságot, és amíg az ember hezitál, addig a másik ezt ki fogja használni.
Emiatt nem a másikat kell megváltoztatni, hanem magamat. Nekem kell tudnom, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, az időmmel, és egészen konkrétan és biztosan elhatározni azt, hogy márpedig ebből nem engedhetek, mert a magam dolga sokkal fontosabb, mint amire rá akarnak venni.
Mondok egy másik példát: Salamon írt egy példabeszédet egy fiúról, aki bandukol az utcán, a kurva leszólítja, és a fiú megy utána, anélkül, hogy felfogná, ebből baja lehet. Mikor lesz sikeres a prosti csábítása? Akkor, ha a fiúnak nincs határozott célja, ami miatt elhajtja a felkínálkozó szajhát. Ha nem teljesen biztos abban, hogy mit akar csinálni, akkor egy kellően határozott, céltudatos, kellő meggyőző erővel rendelkező ember be fogja fogni a saját céljai érdekében.
Ahhoz, hogy elég határozott legyek, amivel el tudom hessegetni magamtól azt, aki a szolgálatába akar vonni, tehát hogy kikerüljem azt, hogy más szolgája legyek, az kell, hogy elég fontosnak érezzem azt, amit én akarok csinálni. Ahhoz tisztelnem kell a saját céljaimat, és tisztelnem kell önmagamat.
Idézek egy szitut Sherry Argovtól, hogy érthető legyen: a pasi felhívja a csajt, hogy másnap reggel vigye ki a reptérre. Részletesen ismerteti, hogy ha a csaj hajnalban felkel, elmegy érte, aztán haza, akkor még munkába indulás előtt zuhanyozni is lesz ideje. A csaj válasza - Sajnos nem fogok ráérni. - Miért, mi dolgod van hajnalban? - Aludni fogok.
És kész, le van zárva, nincs vita. Ahhoz, hogy a nő ne rendelje magát alá a férfinak, és ne mondja azt szolgálatkészen, hogy persze, elviszlek, az kell, hogy kellően tisztelje önmagát, és kellően tudatában legyen a saját korlátainak.
Tőlem nem telik több, nem vállalhatok erőmön felüli terhet, mert aludnom kell, egyszerűen szükségem van arra az időre, amit el akarsz venni tőlem.
Ha a nőben a legkisebb bizonytalanság is van, ha picit is hezitál, akkor a férfi rá fogja beszélni a legőrültebb hülyeségre is. Ez fordítva is igaz, egy férfit is rá tud venni egy nő a legnagyobb marhaságra is (egy ismerősöm rávette a szeretőjét, hogy a spórolt pénzét, amin tanyát, földet akart venni, költse luxuskocsira, a férfi meg is vette az autót, noha azzal a pénzzel egészen más tervei voltak). Ha valaki nem elég határozott, be fog dőlni egy másik embernek.
Ebben szerintem nincs nemi különbség, sőt, ha van, az a nők javára van, ők valamivel jobban a maguk irányítása alá tudnak vonni egy férfit (persze nem nyíltan, hanem finoman), mint fordítva.
De akárki is uralja le a másikat, akárki is használja ki a másikat, az egyetlen kiút az önbecsülés, a ragaszkodás a saját élethez, és a határok meghúzása. Persze annál sikeresebben tudok mások felé határokat húzni, minél inkább képes vagyok a saját határaimat is betartani.
Minél közelebb érzek magamhoz valakit, ez annál nehezebben megy, tehát nyilvánvaló, hogy a párkapcsolatban a legnehezebb megtanulni a határok betartását. De éppen ezért ott lehet a legnagyszerűbben gyakorolni.
Ha valaki feladja a párkapcsolatot, akkor az a veszély fenyegeti, hogy elhiszi, a probléma a párjával volt, aki olyan személyiség, hogy kihasznál másokat; de biztosan van másik férfi, aki ezt nem fogja megtenni. Tehát lecseréli a férfit egy másikra, és egy hét múlva ugyanúgy nyög a szolgálólány szerepében, mint korábban. Mert attól senki sem fogja megtanulni a saját határait tiszteletben tartani, ha egy másik párkapcsolattal próbálkozik.
Esetleg meg lehet ezt tanulni a munkahelyen, de ott is nagyon kockázatos bevállalni a nemet mondást. Vajon melyik könnyebb? Szerintem otthon még mindig veszélytelenebb megtanulni az önérvényesítést, mint a munkahelyen.
Állítólag a legjobb párkapcsolati modell az, hogy én azt csinálom, amit én jónak gondolok, és hagyom a másikat is azt tenni, amit az jónak gondol. Ez lehet, hogy furcsán távolságtartó, mert megszoktuk, hogy a kontroll jelenti a szeretetet, de a kontroll nem szeretet.
Ami miatt forr bennem az indulat, azt abba kell hagyni, nem szabad megcsinálni. Inkább, minthogy a düh miatt elváljak a páromtól.

ossi.blog.hu 2014.10.17. 19:30:43

@annamanna: Nézd, szerintem igazad van, de nem ismétlem meg, mert jönnek a de-k. :)

Először is, azt gondolom, hogy a buddhák nem közöttünk járnak. Nem hozom fel a szocializációt, pedig a témához tartozik, nem is kicsit. Sőt, valójában nagyon szorosan kapcsolódik. Csak olyanokat mondok, hogy egy adott embernek mondhatod, hogy neki magán is sokat kéne dolgoznia, de egy jelenségre nem. Ez nekem ugyanolyan, mint hogy valaki azt mondja, hogy "de én szeretem kiszolgálni a férjem, pesztrálni a gyerekeim, nekik adni minden ébren töltött percemet, ebben mi rossz van?" Ebben nincs semmi rossz. Gondolhatok csomó mindent, de az a magánügyem és ha neki jó, akkor nekem végképp semmi rossz nem lehet benne, ugyebár.
De azt normává tenni, hogy fel kell nőni és elfogadni, hogy a nő kiteljesedése a család szolgálata, ugyanolyan értelmezhetetlen, mint hogy mindenki találja meg a lelki békéjét és aztán őt már bántani nem lehet.
Mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk, mert vannak rosszabb időszakaink, mert bekapcsolnak a régi reflexek, a családi örökségek, a rossz emlékek, sérülések, vagy csak egyszerűen szerelmesek leszünk.

És innentől tudod mi jut eszembe? Gondolom, nem erre gondoltál, de mégis ezt juttatja eszembe... Olvastam én is eleget, hogy a piti tolvaj nem akárkinek tépi le a táskát a válláról, ennek pszichológiája van, hogy akkor és ott miért azt az embert szúrta ki, hogy tőle veszi el. Ha akkor és ott nem lett volna a tolvaj szemében szabad préda, nem történt volna meg. Pszicholóigája van a nemi erőszaknak, a lopásnak, átverésnek és sorolhatnám. Igen, annak is, hogy kit tud fizikailag is bántalmazni a férje, vagy ki az akit csak kihasználnak és ki az, akinek meg naponta lehozzák a csillagokat.

De adunk-e felmentést a piti tolvajnak, hogy visszaélt a kiszolgáltatottsággal?
A szomszédomnak persze, szívesen előadom, hogy azért viselkedik így veled a férjed, mert te meg olyan vagy, hogy hagyod neki vagy még adod is alá a lovat. De elfeledni, hogy attól még, hogy az egyik kiszolgáltatottabb, nem biztos, hogy vissza kéne vele élni? Az áldozatban keresni a probléma megoldását, mintha ehhez nem két ember kéne?

Egyébként már nekem is megvannak a magam "tesztjei" a hogy-szúrjuk-ki-ha-nem-akarunk-ugyanabba-a-csapdába-lépni esetére. Nem 100%, de ami van, az bejövős. És ez alapján bátran merem állítani, hogy kifejezetten rossz a felhozatal. :)

annamanna 2014.10.18. 04:18:12

@ossi.blog.hu: Nem arra gondolok, hogy valaki "bevonzza" a bántalmazót, bár nyilván sok igazság van ebben a gondolatmenetben. De nagyon sok gyereket is súlyos bántalmazás ér, rájuk végképp nem lehet ráhúzni a "bevonzás" dolgot.
Az természetes, hogy a bántalmazó akkor is felelős, ha a bántalmazott "magához vonzotta". Legyen mondjuk Jézus és Júdás példája – Jézus maga döntötte el, tudatosan vállalta a halált, Júdás mégis a pokolba került és örökre elkárhozott azért, amit tett. Egyáltalán nem menti fel az, hogy Jézus maga akart meghalni. Vagy ennek a témának egy "lírai", "nőcis" variációja: www.youtube.com/watch?v=F820LFNUEKk "Megöltem őt, mert ezt kívánta!" "Nem táncolt úgy a Halállal senki, mint Elisabeth!" – ez nem felmentő érv a gyilkosságra.
Másrészt nem is a lelki békére és buddhista köldöknézésre gondoltam.
Leírok egy konkrét esetet, hogy jobban érthető legyen. Ha már úgyis említettem Cesar Millant, az ő példája kitűnő lesz. Amikor fiatal volt, beleszeretett egy lány, mert ez a srác hú de okos, határozott, céltudatos. Hozzáment, gyerekeik születtek, a feleség teljesen alárendelődött Millannak, nevelte a gyerekeket, vezette a háztartást, részt vett a férje munkájában, minden erejével és idegszálával Millanhoz kötődött. És az vette észre, hogy a férje semmibe veszi, minden, amit csinál, természetes, és ezért cserébe semmiféle plusz figyelmet, törődést nem kap. A kutyák sokkal fontosabbak nála. Egyre dühösebb lett, elmentek házassági terápiára, az sem segített semmit, a nő végül elvált. Erre Millan inni kezdett, majdnem öngyilkos lett, a kedvenc kutyája is megdöglött (úgyhogy nem tudom, mi rázta meg igazán, a feleség vagy a kutya). Aztán beújított egy dögös bigét és él tovább. A nőnek macskái vannak, kutyája gondolom nincs.
Ez tehát a fent leírt panaszokhoz képest egy maximálisan átlagos történet.
Mi a hiba és mi a megoldás?
Még egyszer leírom, a nő miért választotta Millant: mert okos, erős, határozott, céltudatos. Tényleg ilyen, rendívül tehetséges, nagyszerű fickó. Valóban figyelemreméltó és könnyen megszerethető ember, akihez érdemes ragaszkodni, tényleg.
De a férfi a házasság alatt is ilyen maradt - okos, céltudatos, elkötelezett, határozott, aki egy nagyszerű karriert épített fel.
Csakhogy a nőnek ez már nem tetszett, mert akkor már mást szeretett volna - törődést, figyelmet, gyöngédséget, kedvességet etc.
Ha viszont Cesar Millan ilyen ember lenne, akkor a nő nem ment volna hozzá, mert akkor a házasság előtt azt látta volna, hogy ez a fickó egy pincsi, aki folyton utána liheg és bókol stb. Nem látta volna igazán férfiasnak.
A férfi olyan, amilyennek a házasság előtt látta - csakhogy amit ő a házasság előtt erénynek látott, ugyanaz a házasság alatt már zavarta.
Miért vált el? Nyilván mert abban reménykedik, hogy akad egy másik fazon, aki sokkal többet törődik vele.
Csakhogy vagy az történik, hogy most is egy erős fickón akad meg a szeme, és hozzá pártol - akkor pedig egészen pontosan ugyanolyan helyzetbe kerül, mint Millan mellett.
Vagy egy gyöngéd és kedves fickó pártol hozzá, akit viszont pincsinek fog látni, akit ő ugráltat majd.
Tehát az a helyzet alapvetően semmit sem változik, hogy vagy egy fickó ugráltatja őt, vagy ő ugráltat egy pasit. Valaki valakit ural, valaki valaki felett hatalmat gyakorol, valaki felül van és valaki alárendelt, valakinek folyton igazodnia kell a másikhoz.
És bármelyik variáció is fog következni, úgyse lesz jó.
Na és vajon Cesar új nője hogyan találja fel magát Cesar mellett? Merthogy ő is pontosan abba a helyzetbe csöppen, mint a feleség - és egészen biztosan pontosan ugyanazzal néz szembe: vagy ő alkalmazkodik Cesarhoz, vagy esetleg sikerül annyira pincsivé tennie, hogy az alkalmazkodik őhozzá. Ha ez utóbbi következik be, akkor a férfi ráadásul unalmas is lesz. Valójában egyik variáció sem jó.
Mit kellett volna tennie a feleségnek a válás helyett?
Megkeresni a saját életét, a saját elfoglaltságát.
Így, válás után is ugyanezt kell (kellene) tennie, de így sajnos azzal a plusz teherrel, hogy nem ismeri fel azt, hogy a feladata alapvetően önmaga életének megélése lenne, és az önmagára való koncentrálás helyett, sajnos, nagyon valószínű, hogy azzal tölti az idejét, hogy új férfit vadászik, aki majd jobb lesz, mint Cesar.
És mivel önmaga viselkedésén alapvetően semmit sem változtat (max. elmegy plasztikai műtétre stb, szóval külsőségekkel próbálja eladni magát) - de mivel belül nem változik meg, csak a keserűségét cipeli tovább, ezért eleve reménytelen, hogy legközelebb jobban sikerüljön egy másik kapcsolata.

annamanna 2014.10.18. 04:18:49

(folyt.) Ahhoz, hogy jól érezze magát egy férfi mellett, egyáltalán nem kellett volna elválnia. Csak "belülről". Szerintem úgy kellett volna tennie, mintha nem is lenne férjnél, és Cesar mellett kipróbálnia az önállóságot. Mellette megszokni azt, hogy tökmindegy, mit csinál Cesar, mert ő a maga életét éli, a maga dolgaira koncentrál, és nagyjából semmiben sem alkalmazkodik a férfihoz. Ezt ő ráadásul elég könnyen megtehette volna, mert volt annyi pénzük, hogy bármilyen személyzetet megfizessenek, aki pótolja az ő tevékenységét.
Ezzel azt érte volna el, hogy annyira tele lett volna önálló sikerélménnyel, hogy semmilyen módon nem fájt volna neki az, hogy Cesar élete jobban szárnyal, mint az övé. Akkor nem lett volna irigy és keserű, nem kuncsorgott volna figyelemért és törődésért.
Időnként gratulált volna neki (mindjuk FB-on), de egyébként teljesen a saját útját járta volna.
Ez így talán hajmeresztő hülyeség, pedig rendkívül sok benne a ráció. Sophia Loren rendkívül hosszú ideig volt házas, eszébe sem jutott elválni (vagy ha eszébe is jutott, nem tette meg). Soha nem akadt senki, aki képes lett volna kibillenteni Carlo Ponti mellől. Talán voltak kalandjai, de soha nem érezte azt a kényszert, hogy ő már nem bírja ezt az embert, muszáj elválnia tőle. Olyan erős és magabiztos önálló élete volt, hogy egyáltalán nem volt szüksége arra, hogy Carlo Ponti pátyolgassa, mert ha nem kap elég törődést, akkor aztán lesz nemulass! És együtt felneveltek két gyereket is.
Az igaz, hogy olasz, és ott erősek a házassági hagyományok – csakhogy a hagyományos olasz családmodell patriarchális, a behódoló feleségre épít, aminek Sophia Loren egyáltalán nem felelt meg.
Nyilván neki könnyű volt, azért is csinálta meg. Olyan adottságai és lehetőségei voltak, amik keveseknek jutnak osztályrészül. Csakhogy hozzá hasonló adottságokkal és lehetőségekkel viszonylag sok sztár rendelkezik, mégsem képesek hosszú házasságban kitartani, hanem botrányosan élnek és válnak, sorozatosan házasodnak. Vajon miért?
Én azt gyanítom, hogy a többi sztár feleség sokkal több figyelmet igényel a férjétől, mint Sophia. Nem elégszenek meg azzal, amit a férj nélkül elérnek. És ez sajnos rossz taktika.
Egyébként a z elnyomottsági érzés miatti válás fordítva is lejátszódhat – Domján Edit hosszú ideig házasságban élt egy Kaló Flórián nevű színésszel. Szerintem az idők végezetéig kitartott volna mellette, csak az volt a probléma, hogy Edit népszerűbb és sikeresebb volt, ez pedig annyira bántotta a férjet, hogy lelépett egy akkoriban nagyon fiatal színésznővel (Detre Annamáriával). Gondolom, Edit erre próbált tromfolni Palikával, csak neki ez nem jött össze úgy, mint a férfinak.
Alapvetően az van, hogy ha egy nőnek sikerül teljes egészében a saját életére koncentrálnia, akár annyira is, mintha egyáltalán nem lenne házas, akkor a férjet teljesen szabadon hagyja, hogy az is élje meg a maga életét úgy, ahogy tudja.
A másik szabadon hagyása nem függ teljes egészében a külvilágban elért karriertől, mert mint írtam, a legtöbb sztár színésznő házassága csapnivalóan sikerül, hiába a külvilágban elért karrier és elismerés.
Ugyanakkor lehet valaki szimpla háziasszony is, és teljesen elégedett önnön teljesítményével annyira, hogy ne várjon a férjétől semmiféle megerősítést. Az egyik nagymamámnak például alkoholista férje volt, hivatalosan tíz évet dolgozott, azt is pária takarítónőként, vasalónőként, gondozónőként töltötte, tehát nulla sikert tudott felmutatni a külvilágban – mégis teljesen elégedett volt önmagával, és nem vált el a férjétől, de még csak bántalmazott nő sem lett! (!!) Nem volt sétagalopp az élete, de bele tudott kapaszkodni az önbecsülésbe.
Gondolom, egyáltalán nem érdekelte, hogy a férje mit segít bele a házimunkába és mit nem. A férje azt csinált, amit akart, a nagymamám nagy ívben tett rá. Lehet, hogy nem így volt, de biztos, hogy kőkemény határokat tudott húzni, mert az biztos, hogy soha nem bántotta, noha állítólag a nagyapám részegen agresszív, indulatos, ordítozós ember volt, összeférhetetlen alak, akinek soha nem elég jó semmi se. A nagymamám pedig nem volt egy Kathy Bates (Dolores Claiborne), biztosan nem fenyegette meg baltával, nem erővel húzta meg a határokat.
Sokan mondják, és ebben biztosan sok igazság van, hogy a boldogság szintje az elvárások mértékétől függ. Minél kevesebbet várok el a külvilágtól, annál boldogabb vagyok.
A házasságban csak úgy lehet alacsony szinten tartani (vagy alacsony szintre vinni) az elvárások mértékét, ha MÁS FORRÁSBÓL tudom pótolni azt, amit a férfitól várok. Ezen persze nem szeretői viszonyt értek, hanem önbecsülést.
Ez mindkét félre érvényes, tehát a férfinak ugyanúgy lehet rossz az önbecsülése a feleség mellett (ld. Kaló Flóriánt vagy a nagyapámat).

annamanna 2014.10.18. 04:19:20

(folyt). "És ez alapján bátran merem állítani, hogy kifejezetten rossz a felhozatal. :)"
Szerintem a felhozatallal semmi gond. Mert teljesen mindegy, milyen. A lényeg én magam vagyok.
Eleve utálom azokat a tanácsokat, amiket a Bagdy Emőke-féle pszichológusok adnak párválasztási tanácsként. Főleg Bagdy Emőke megy szerintem félre, egyszer beleakadtam egy listájába, hogy az ideális pár minek felel meg –a férfinak szinte a nő ikertestvérének kell lennie, nyilván az sem árt, ha az illető nem is férfi, hanem nő.
Egyszerűen nevetséges az elvárásokat az egekig emelni. Egy bizonyos ponton túl úgyse fog működni az, hogy a két fél együtt húzza a szekeret. Például egy ismerősöm férjhez ment egy agrármérnökhöz, aki most egyéni gazdálkodó, tehát paraszt. És nyilván elvárta a feleségtől, hogy segítsen a gazdaságban. Ez elég logikus elvárás, de az ismerősöm nem hajlandó rá. Valahogy azért megtanult traktort vezetni, sőt arra is hajlandó volt, hogy egy kocsirakomány libaszarból kiválogassa a belekeveredett féltéglákat, de végül annyira besokallt, hogy a pszichiátrián kötött ki.
Az a baj, hogy viszonylag kevés nő akad, aki lelkesen foglalkozna hasonlóval, de ha akad is ilyen, azzal az illető (a férj) éppen nem futott össze, valaki pedig kellett neki feleségként. De ha találna is egy másik nőt, akit lelkesít az ötlet, hogy libaszarból téglát válogasson, azzal más baj volna. Igazán tökéletes összeillést, teljes harmóniát és egységet soha nem lehet elérni, kár is várni rá. A legokosabb mindenkit hagyni, hogy a saját útján járjon, és az életet nagyjából úgy berendezni, hogy semmit sem várok el a másiktól, csakis annyi terhet veszek a nyakamba, amivel én magam elbírok, és ha emiatt szörnyen alacsonyra kell állítanom az igényeimet, akkor visszafogom magam és leszállítom az elvárásaimat, és megelégszem azzal a kevéssel is, amit magamtól képes vagyok elérni. És amit ilyen feltételek mellett kapok a páromtól vagy én adok neki, az ajándék, amiért cserébe semmilyen ellenszolgáltatás nem jár, a házasság nem üzlet. Amit belead, az ajándék, és amit én beleadok, az is ajándék, amiért nem várok el semmit.
Ahol már gyerek is van, ezt a gondolkodást már nagyon nehéz elsajátítani, de azért nem teljesen lehetetlen: moly.hu/konyvek/eva-maria-zurhorst-szeresd-onmagad-es-mindegy-kivel-elsz
Ez egy nagyon tanulságos könyv, mert a feltételek egyáltalán nem voltak ideálisak: adott egy hat évvel idősebb nő, egy kósza numera miatti meggondolatlan házasság, a két félnek semmilyen közös érdeklődése nincs, egyáltalán nem illenek össze, a férfi összevissza kefél, mialatt a nő otthon vergődik a gyerekkel. Ez az a helyzet, amire józan ésszel azt lehet mondani, hogy semmi értelme folytatni, abba kell hagyni. De innen szép győzni… innen felállni, innen ezt kihozni, hát nem semmi.

ossi.blog.hu 2014.10.18. 06:32:40

@annamanna: Egyén szintjén még mindig azt gondolom, hogy egyébként igazad van, vagy legalábbis sok mindenben egyetértek. Mármint, amikor konkrét embert nézünk, hogy ő ilyen, ezért vagy azért alakul úgy az élete és hogy neki min kéne elgondolkodnia.

Azt is gondolom, hogy például, az oktatásunk sok mindenre felkészít, kivéve az életre. Mert, hogy az igazán lényeges dolgokról, amik aztán meghatározzák azt, hogy milyennek éled meg, arról semmit. Pl. érzelmi intelligencia, amibe a saját határok meghúzása is beletartozik, azzal együtt, hogy ezeket a határokat mások számára is mennyire tudod viszonylag konfliktus mentesen egyértelművé tenni. Persze. Én is olvastam a könyvet, aminek a címe, hogy "Szeresd önmagad és mindegy hogy kivel élsz" (szerzőt elfelejtettem). Szóval, szerintem értem, amit mondasz

Annak, hogy miért alakulnak jellemzően a nők úgy, hogy érzelmileg kiszolgáltatottabbak, annak könyvtárnyi irodalma van. Annak, hogy miért alakulnak jellemzően a férfiak úgy, hogy magukénak érzik a család jogarát, annak is. Azt mondhatom, hogy én gondolkodjak el azon, hogyan tudom levetkőzni, jogos. De abban gondolkodni, hogy akkor most mindenki gondolkodjon el, mielőtt innen tovább lépünk, az már nem.

Nincs titok, itt a hétköznapi hímsovinizmusról beszélünk és annak is irodalma van, mert ismert jelenség. Ami engem egyébként arra emlékeztet, amikor kisgyerekként meg akarod nézni a tizedik mesefilmet aznap, és apu/anyu azt mondja, hogy nem, felállsz és rendet raksz a szobádban/elmosogatsz/kiviszed a szemetet és akkor benned elindul egy hatalmas lázadás: miért pont én, miért nem tudja anyu megcsinálni, nem mindegy neki, hogy plusz egy feladat, miért nem tesó, miért pont most és mi az, hogy közlik veled, hogy hopp, ahelyett, hogy azt mondanák, hogy 24 órán belül?
Vagy amikor folyamatosan bliccelsz buszon, elkap az ellenőr és végtelenül fel vagy háborodva, hogy de miért pont te, mikor akármi és mások bezzeg.
Ezek olyan helyzetek, amikben hamar lehiggadsz és rájössz, hogy semmi okod sem volt felháborodni.
Akire azt mondanám, hogy hétköznapi hímsoviniszta, arról az jut eszembe, hogy ezeken az élményeken nem esett át és felnőttként, kialakult személyiséggel már rohadt nehéz. Addigra már akkora kifogástára van egy embernek, hogy csak na, amit táplál, hogy ezer példát lát arra, hogy benne hiba nem lehet. Ember legyen a talpán, aki le tudja őket tördelni. És az biztos, hogy annak az idegei mennek rá leginkább, aki megpróbálja.

Havi 150, 200-ból nem tudsz ugrálni, hogy mindenki élje a maga életét, az csak kompromisszummal megy. De egy megrögzött/berögződött tinédzserrel kompromisszumot kötni? :)

Itt van általánosabb probléma, még mindig azt mondom, amit nem fog orvosolni csak az, ha dolgozol magadon. Mondom: nagyon elkeserítő a felhozatal.

annamanna 2014.10.19. 03:47:53

@ossi.blog.hu: Oké, értelek, és maximálisan igazad van. Tény és való, hogy maximálisan undorító módon tudnak viselkedni, a hímsoviniszta bunkóságnak nincsenek határai. A lényeg pont ez, a határok be nem tartása. A Rómeó és Júlia szépen bemutatja ezt a fölényes, ordenáré, mihaszna és agresszív mentalitást. www.youtube.com/watch?v=i7GPDSiUFGw
Jól látszik a darabból, hogy az öntelt szemtelenkedéstől a kegyetlenségig, a szexuális kicsapongásig könnyen el lehet jutni, és pillanatok műve az életveszélyes helyzetek kialakulása. Még egy olyan szerénynek tűnő srác is, mint Kállay-Saunders, pillanatok alatt eljut oda, hogy majdnem gyilkol. A hímsoviniszta mentalitás tehát nagyon valós és komoly problémát jelent, ez nem csupán elnézendő jellemhiba, hanem súlyos veszély. A végtelenségig lehetne boncolgatni, hogy mi minden tartozik ide és milyen megalázó módon képesek sértegetni és bántalmazni. Könnyen össze lehet foglalni ezzel az idézettel a hímsoviniszta magatartást: "A krétaiak mind hazugok, gonosz vadak, rest hasak. Annakokáért fedd őket kímélet nélkül." (Pál apostol).
A tahóság részletezésénél sokkal érdekesebb az, hogy mi a háttere, hogyan alakul ki. (Te már úgyis megemlítetted a "baszatlan fapicsa" jelzőt, ennél nem is kell több, ennyi is elég belőle). A piás nagyapámból indulok ki, aki agresszív volt, kötözködő, összeférhetetlen, szexuálisan megbízhatatlan, utálatos (bár én már nem ismertem). Nagymama azt mondta, az anyósa neki nagyon jó barátnője volt, egy kivétellel: amikor megemlítette neki, hogy a kicsi fiacskája egy szeszkazán, az anyós azzal intette le, hogy ezt nem szabad mondani. Vagy valami ilyesmi. A kicsi fiacskájáról nem szabad rosszat állítani.
Mondok egy másik példát: Éva azt mondta Káin nevű fiáról: kaptam FÉRFIT az Úrtól. Nos, Éva kapott férfit az Úrtól - Ádámot. Nem Káint kapta. Káin nem volt az ő számára kirendelt férfi.
Ez a dal is kicsit nyomra vezet: www.youtube.com/watch?v=w2mPDv9FiR4
Nézd, én azt mondom: a hímsoviniszta mögött mindig ott áll egy nő. Mire felnő, te már készen kapod. Addigra már ki van alakulva a jelleme. És akármit csinálsz, bármit tehetsz, képtelen vagy felvilágosítani arról, hogy elviselhetetlenül bánt és megaláz, és ez így nem járja. Lehetetlenség jobb belátásra bírni.
Addigra már évtizedekig alakította egy másik nő, akinek a hatását egyszerűen nem lehet semmilyen módon félresöpörni és a "programot" "átírni". Ez a film: film.indavideo.hu/video/f_nyugalom elég szívszorító módon mutatja be azt, hogy mennyire lehetetlen az anya hatása alól kiszabadítani a fiát. Hiába minden, a fiú félre fogja lökni azt a nőt, aki a párja lehetne, és belekapaszkodik abba, akivel felnőtt, abba a mentalitásba, amibe belenőtt. Pontosan ugyanilyen a Hamlet sztorija is, ahol Ophélia megőrül és meghal, mert Hamletet sokkal inkább foglalkoztatja az anyja nemi élete, mint a saját párkapcsolata. Vagy a Psycho, ahol Norman Bates ugyanazt csinálja, mint Hamlet - megöli az anyját és annak szeretőjét, mert ugyebár az anya megcsalta őt. És ezek után a halálba küldi azt a nőt, akihez tartozhatna. Oidipusz mítosza is azt mutatja, hogy az anya-fiú viszony hihetetlenül erős tud lenni.
Persze, ezek nagyon extrém példák, a mindennapokban az ember nem szembesül efféle mitikus mélységekkel. De mindig bele fog ütközni az anyába. Ha összeköltözöl egy férfival, akkor összeköltözöl az anyjával. Ha veszekszel egy férfival, az anyjával veszekszel. Belenézel a szemébe és az anyját látod benne. Az anyja évtizedekig élt vele együtt, a legfogékonyabb és legvédtelenebb korban, amikor mindent magába szívott, mint egy szivacs. Ráadásul a fiúk könnyebben alakíthatók, mint a lányok, és a férfiakat jobban befolyásolja egy nő viselkedése, mint fordítva. Tehát az anya hatása jóval erősebb egy fiú számára, mint egy lány számára az apja. És ezt egyetlen nő sem ismeri fel természetesen. Ha küzd a férfival, annak az anyjával küzd.
Na és milyen anyák alakítják ki a hímsoviniszta férfiakat? Erről itt bekialtas.blog.hu/2014/10/09/bano-osztolykan_interju_oltonyos_barbarok#c24717699 elég sokat írtam. A cigány férfiak viselkedése maximálisan kimeríti a hímsovinizmus fogalmát, és szerintem a cigány férfiak viselkedését az anyjuk alakítja ki (ez azért is biztos, mert említettem néhány esetet, amikor a gyerek állami gondozásban nőtt fel, és nem alakultak ki nála azok a problémák, mint a családban felnőtt romáknál). A cigány anyát pedig az jellemzi, hogy a gyereknevelésben nincsenek szabályok, korlátok, elvárások, kötelezettségek, feladatok. A cigány anya "határtalanul" szereti a gyerekeit. Akik állami gondozásba kerülnek, azok folyton szabályokkal, korlátokkal, kötelességekkel szembesülnek, és egészen más jellemű emberekké nőnek. Ez a két videó gyönyörűen bemutatja, hogy mi a különbség a családban felnőtt és az állami gondozott roma férfi között:

annamanna 2014.10.19. 03:49:00

www.youtube.com/watch?v=bngX-uAsM-4
www.youtube.com/watch?v=99WgR24jWcw
Namost, ha egy fiú ilyen anyai szeretetet, magatartást tapasztal, azt soha semmiért nem fogja feladni. Ha felnőttként egy nő szabályokkal és korlátokkal próbálja szembesíteni, akkor a nő szemét geci rohadt kurva lesz, az anya pedig szent.* Teljesen mindegy, mit csinálsz, ez a harc már azelőtt eldőlt, mielőtt elkezdődött volna, és az anya minden esetben kiütéssel győz, az ifjabb próbálkozó pedig elterül.
Egyszerűen semmi nincs, ami miatt egy férfi ezt a fajta határtalan, semmit nem követelő anyai szeretetet hajlandó legyen korlátozó, szabályokat állító női magatartásra cserélni. Százezermilliószor ki lett próbálva, és százezermillió esetben az anya nyert.
Bárhogy is igyekszel, ezzel semmit sem tudsz kezdeni. Tehát ilyen értelemben valóban igazad van – csapnivaló a felhozatal. Sajnos a határtalan anyai szeretet teszi őket ilyenné.
Mi a megoldás? Bárhogy is próbálod harsogni, hogy igazad van, falrahányt borsó marad. Esetleg meg lehet próbálni a gyerekek társadalmasítását, a családok szétverését. Nyilvánvaló, hogy ez sokkal több problémát okozna, mint amennyit megoldana.
Másik variáció a női magatartás megváltoztatása, a nők tevékeny életre való szorítása, hogy ezzel megszokják a kötelezettségeket, korlátokat, szabályokat, és lemondjanak a "határtalan szeretet" gyakorlásáról. Ez talán több sikerrel jár, de akárhogy is próbálkozik egy társadalom, akkor is mindig marad egy izmos női réteg, akiknek sikerül megőriznie a maguk "méhkirálynői" pozícióját, és munka helyett legföljebb más nőket vetnek alá, pont, mint egy kaptárban: www.youtube.com/watch?v=pt8VYOfr8To
A dolgozó nők alávetéséhez éppen a here férfiak kellenek, akiket a határtalan anyai szeretet tenyészt ki. Ennyi. Ebből a csapdából legfeljebb egyénileg lehet kimenekülni (elkerülni egy méhkirálynő anyóst és a here fiacskáját), de társadalmi szinten a hímsovinizmust megszüntetni, betiltani nem lehet.
Ha gondolod, olvasd el, amit a cigány nők viselkedéséről írtam, szerintem tanulságos.
És mondom – ha egy férfi ellen harcolsz, valójában az anyjával hadakozol. Nincs nemek közti harc, csak nők közti háború van. Nő nő ellen vív, miközben azt hiszi, a férfi az ellenfele. Nem a férfi. Hanem egy másik nő, akit nem is lát, és nincs is jelen. És akit nem is lehet legyőzni.
Csak annyit tudsz tenni, hogy kiszállsz, magukra hagyod őket, anyucit és pici fiát, tegyék egymást boldoggá.
Ha anyuci esetleg nem lenne elég, akkor még mindig ott a kurva, az se követel semmit, annak is minden elég jó. A szajhánál sincsenek szabályok, korlátok, határok, ott is mindegy, mit csinál.
Te pedig igyekszel keresni egy férfit, akitől az anyja követelt. Az igazi szeretet követel: "Megkövetem, megkövetelem" www.youtube.com/watch?v=zQMG2ubmu4E

*Régi hagyomány a patriarchális társadalmakban (ami egyenlő a hímsovinizmussal) a nők megalázásán túl az anyatisztelet. A család feje a matróna, neki mindenki alárendelődik, nem csak Európában, hanem mondjuk Kínában is. Az európai kultúrában pedig Szűz Mária jeleníti meg ezt az anya iránti rajongást. Egészen nem véletlen, hogy a romák Szűz Máriát Jézusnál is magasabb rangúnak képzelik el, és szerintük Jézus a közbenjáró Mária felé, nem fordítva. Meg hát éppenséggel lehetne beszélni a különböző anyaistennő kultuszokról is, aminek kezdete az idők mélységes mélyébe veszik. Ez inkább csak érdekesség, annyira nem fontos.

ossi.blog.hu 2014.10.20. 10:17:47

@annamanna: Ah, azt a "Nyugalom" című filmet láttam. Enyhén sarkított sztori, de nyomasztó és valahol sok igazság van benne.

A helyzetet nem érzem teljesen reménytelennek. Sőt. Azt gondolom, hogy úgy 14-18 éves korig lehet hivatkozni a neveltetésre, de a tinédzserkor környékén megkezdődik a tudatos fejlődés lehetősége, amikor már el tudsz gondolkodni, hogy ki vagy, honnan jöttél, merre akarsz haladni, mit vállalsz és mit nem. Bármit hozol, felnőttként valamennyire lehetőséged van eldönteni, hogy viszed tovább, vagy levetkőzöd. Nem minden könnyű, lesz, amit képtelenség, meg hát nem is kell mindent, hiszen nem lehetünk egyformák. :)

A hímsovinizmus témája szerintem olyasmi, amin egy felnőtt is tud változtatni, ha akar. Ezért kell beszélnünk róla. A bántalmazó kapcsolatokra direkt nem tértem ki, mert ahhoz szándékoztam hozzászólni, ami nagyon is hétköznapi. Azt gondolom, hogy ez olyasmi, ami sok kapcsolatban fullánk, amiről az érintettek hajlamosak azt gondolni, hogy a másik ilyen, anyuka, nagyi elkényeztette és nem is merül fel benne, hogy ez egy általános minta és nem feltétlenül pusztán annyi, hogy ő volt csak peches, hogy kit fogott ki.

Olyat is tudok, aki úgy nőtt fel, hogy volt lehetősége végignézni, ahogy mondjuk a saját anyja elszenvedi a helyzetet, feláll és kilép és megérti és együttérez a saját anyjával, de ebben nagy hatása van a saját kortársaknak is. Nem egy olyat tudok, akinél fel tudom idézni, hogy a haverok, társaság hogyan adja át azokat a rejtett mintákat, amit aztán okosan úgy nevezünk, hogy "hétköznapi hímsovinizus".

Ami miatt nem érzem a helyzetet reménytelennek és ami miatt azt gondolom, hogy minél többet kell róla beszélni, az éppen az, hogy személyesen is ismerek nem egy olyan pasit, aki bizony elgondolkodott és úgy döntött, hogy meg akarja érteni a témát és szeretne ezen a téren fejlődni. Aki ki tud olyat mondani, hogy ez vagy az a poén neki már nem poén, mert megértette, hogy empancipált női füllel mit jelent és ő ezeket már nem tudja viccesnek találni. Aki módszeresen listát írt a szokásairól és elkezdte csoportosítani, hogy a másik mit érezhet tőle.

Szal, szerintem van remény és pont ezért kell róla beszélni egyre többet. :)

annamanna 2014.10.20. 13:20:49

@ossi.blog.hu: Akkor megemlítem még a Makra c. Kertész Ákos-regényt és filmet. Amiben felnőtt valaki, abból nem fog tudni kilépni, soha. Ha egy minta beleégett, akkor beleégett és kész.
Én nem arról írtam, hogy a fiú azt látja, bántalmazzák az anyját és akkor ő is bántalmazó lesz. Mert ez nem az anya viselkedése, hanem az apáé.
A fiú az anya viselkedéséhez fog igazodni.
Az anya viselkedésében pedig egy döntő pont van: alárendeli-e magát szabályoknak, korlátoknak, törvényeknek, amiket nem lehet áthágni, aminek alárendeli magát az egész Univerzum, ha úgy tetszik (mármint az egész család, felnőttek és gyerekek). A cigány fiú ezt a mintát látja az állami gondozásban, és ezt fogja követni. A világ aláveti magát a törvényeknek, a dolgoknak következményei vannak, és ezek őrá is érvényesek. Ha x dolgot tesz, annak y következménye van, mert a világ így működik.
Ha az anya nem rendelődik alá határozott szabályoknak, amiket behajt a gyerekein is, tehát ha mentesíti a fiát a következményektől azon a címen, hogy szereti őt - akkor a fiú azt fogja megszokni, hogy a dolgoknak nincsenek következményeik, a világ mágikus módon működik, alárendelődik az akaratának, de ő nem rendelődik alá törvényeknek. Ez jellemzi az otthon felnőtt cigányokat.
Ugyanez a kettősség figyelhető meg az egész világban is, csak a cigányoknál nagyon feltűnő az egyik minta általános volta.
De amit te magad "hétköznapi hísovinizmus"-nak írsz le, az dettó ugyanaz.
Az anya viselkedését pedig az ő apjához való viszonya fogja meghatározni.
Legyen példa Erzsébet császárné, akinek egy kicsapongó apja volt. www.youtube.com/watch?v=F820LFNUEKk (itt 6:20-tól) Erzsébet bekerült az osztrák császári udvarba, és esze ágában sem volt követni a szabályokat. A fia fellázadt az apja ellen www.youtube.com/watch?v=QD-mSfJhjQw minden szabályt megszegett. Ez egy olyan törvény, ami működik.
Hadakozhatsz ellene, attól a világ még ilyen marad és kész.
A világban egy szabály érvényes - a kauzalitás. Ok és okozat. Ezt mondta a Merovingi, és ebben igaza van. www.youtube.com/watch?v=98SFnMOQXQE
Ahhoz, hogy egy ember ki tudjon emelkedni a romboló mintáiból, kell keresni egy erősebb és jobb mintát, ami képes átírni az első érvényét. Ahogyan a felhajtó erő törvénye képes átírni a gravitációt. De attól függetlenül, hogy valaki aláveti magát a felhajtó erő törvényének, és felszáll, még nem veszti érvényét a gravitáció sem.
Én egy olyan mintát tudok, ami képes erősebb lenni a szülőktől örökölt élet törvényénél - ez pedig a megtérés, az Istenbe vetett hit és újjászületés törvénye. A kereszténység pontosan erre épül - van egy ószövetség, aminek a törvényeit csak az tudja felülírni, hogy valaki aláveti magát az újszövetség törvényének. De ettől még mindig nem veszti érvényét az ószövetség sem. Csak addig nem érvényesül az ószövetség, amíg valaki hajlandó az újszövetség törvényét alkalmazni magára. Tehát amíg a repülő betartja a felhajtó erő törvényének szabályait, addig a levegőben marad. Amikor valamilyen okból ezt nem tartja be (mert mondjuk átbukik), akkor lezuhan, tehát akkor már csak a gravitáció lesz érvényes rá, a felhajtóerő, mint törvény, elveszti az érvényességét rá nézve.
Tehát az Istenbe vetett hit lehet egy olyan felhajtóerő, ami képes átírni a családi minták érvényességét (és meg kell mondjam, ez nagyon kemény küzdelembe kerül, ahogy a repülő felszállása is rengeteg energiát igényel).
Tehát még egyszer - a hímsoviniszta nem veti magát alá a kauzalitásnak, nem hajlandó elfogadni, hogy a dolgoknak következményei vannak, azt képzeli, a világot ő hajlítja a maga akaratával, és nem hajlandó egy szabálykövető női mintát elfogadni. Mert ő egy határtalan női mintát kapott örökül az anyjától. Olyat, ahol nem kellett betartani törvényeket, ahol nem voltak felállítva erős korlátok, szabályok, ahol a fiú viselkedése azért volt jó, mert az anyja azt mondta és kész, a világ tehát az anya szavához igazodott és nem az anyán kívüli törvényekhez. Az anya pedig addig helyeselte a fiú viselkedését, amíg az alárendelődött neki. A világ addig érvényes, amíg a fiú alárendelődik az anyának - ezen alapul az a világrend, ahol a család feje a matróna.
Az István a király családfője (tehát aki a végső szót kimondja, a végső döntéseket meghozza) - Sarolt, Ferenc József feje Zsófia főhercegné www.youtube.com/watch?v=fbomHX784sA - "Ausztria császárának SEMMIT SEM MUSZÁJ!" az angol királyi család feje a királynő. Ez egy mai napig érvényesen működő minta. Azok a férfiak, akik így viselkednek, abba nőttek bele, hogy a világ addig a pontig áll fenn, amíg ők alárendelik magukat az anyjuk akaratának. Amikor ebből kilépnek, a világ megsemmisül. Ez annyira beléjük égett, hogy soha életükben nem fognak elszakadni az anyjuktól (még ha külön élnek tőle, akkor sem). És nem írják át az anya törvényeit.
Hogy ez megváltozzon, vagy a gyereket kell elvenni az anyától, vagy az anyának szabálykövetővé válnia, vagy neked kell keresned egy szabálykövető férfit. Ennyi.

annamanna 2014.10.20. 13:46:20

Legyen egy pici példa. index.hu/belfold/2014/10/18/botka_laszlo_voroslo_fejjel_osztotta_ki_kunhalmi_agnest/ a nő azt mondja - a világ olyan, amilyennek mondom. Amit kimondok, az érvényes, a világ az én interpretációmnak van alávetve. Ez a mágikus minta.
A férfi azt mondja - vannak törvények, tények, amik rajtunk kívül állnak, amik tőlünk függetlenül léteznek, és nem igazodnak a mi interpretációnkhoz. Ez egy szabálykövető minta, amiben nincs mágia.
Általában a férfihoz ("A Férfihoz") kötjük a törvényt, a szabályt. Épp emiatt fontos, hogy egy férfi ki tudjon szabadulni a mágikus minta alól (vagy egyáltalán ne is kerüljön a hatása alá).

annamanna 2014.10.20. 14:40:55

Még egy icipici példa. Szombat este sétáltam a kutyával, és valahogy beleakadtam kicsit illumináltan ücsörgő fiúkba. Az egyik: - Jéé, spániel! A másik: - Megbaszom! (vagy valami ilyesmi, nem értettem pontosan). Az első: - Ne legyél már ekkora paraszt!
Ennyiből egészen pontosan le lehet szűrni, hogy az első számú fiút úgy nevelték, hogy felállítottak a számára korlátokat, szabályokat, amiknek alá kellett vetnie magát, ha ezeken túlhaladt, annak következményei voltak. És ennek rendelődik alá minden körülmények között, akkor is, ha épp szórakozik. A másik fiút nem korlátozták. Csak ennyiből le lehet szűrni azt, hogy általában mi várható tőlük, és mondjuk párkapcsolatban hogyan viselkednek.
Ranschburg Jenő mondta, hogy egy gyereket négyféleképpen lehet nevelni, két kritérium alapján: meleg vagy hideg (tehát elfogadó vagy elutasító) módon és korlátozva vagy korlátozás nélkül. A jó nevelés a meleg és korlátozó. Akit nem korlátozva neveltek, az nagyon súlyos problémákkal fog szembenézni élete során.

annamanna 2014.10.21. 03:26:59

A Ranschburg-szöveghez kerestem valami bővebb forrást: krisztamami.wordpress.com/2011/03/18/milyen-a-nevelesi-stilusod/
És rájöttem, hogy ez a blog egészen zseniális. Ezt olvastam el:
krisztamami.wordpress.com/2014/03/05/fejlodes-forrasa-belso-nyugalom/
krisztamami.wordpress.com/2014/03/10/nyugalmat-akkor-talal-ha-nem-kell-a-kapcsolatert-kuzdenie/
Mindez lazán érvényes a párkapcsolatra is.
Még azon gondolkoztam, vajon mennyire igaz, hogy az Istenbe vetett hit átírja a szülőktől kapott mintát - és sajnos azt kell mondanom, még a hitnek is nagyon korlátozott lehetősége van erre.
Van egy ismerősöm, akinek az anyja pszichiátriára került és öngyilkos lett. Az apja pedig majdnem kidobta az ablakon a kamasz fiát, csak a húga hisztérikus sikítozása mentette meg. Persze nem áll szóba az apjával. Ahogy felnőtt, keresztény lett az élettársával együtt. (Aki egy 10/10-es nő). Minden szépsége és jósága ellenére elhagyta a barátnőjét, és azóta is cselleng, nem találja a helyét. (A nő azóta is vár rá.) Azt szokta mondani, ő 3 mondatban biztos a Bibliában. De ha megkérdezem, mi ez a 3 mondat, nem tud válaszolni rá. Semmi sem biztos az életben, semmi sem stabil, semmiben nem tud megkapaszkodni. Hiába a hit, még az sem írja át azt a káoszt, amibe belenőtt.
De minden instabilitása, ziláltsága, bizonytalansága, szabálytalansága, korlátokat nem tűrő jelleme ellenére, érdekes módon ő a legrégibb barátom, és bizonyos tekintetben a legmegbízhatóbb ember, akit ismerek.
És azt is meg kell mondanom, hogy életemben azoktól az emberektől kaptam a legtöbb segítséget, akik miatt a legtöbbet szenvedtem. Tehát annyira nem kell elkapkodni azt a dolgot, hogy "keress egy szabálykövető férfit" és azzal minden meg van oldva.
Azt hiszem, van valami félelmetes azokban az emberekben, akik be tudják tartani a szabályokat. Mert ha tudom, hogy nálam sokkal inkább képesek rá, tehát olyasmit tudnak, amit én nem, az szorongással tölt el. Bár sokat segítenek abban, hogy rávegyem magam az önfegyelemre, azt vettem észre, hogy egy idő után lemorzsolódok tőlük.
Hosszú távon nem vagyok képes meghaladni a saját szintemet, és nem tudok "rendesebb" emberekkel mélyebben kapcsolódni, mint amilyen én vagyok. Szerintem ez is lehet az oka a "rosszfiúk" népszerűségének. Mert ha a férfi nem "jobb" a nőnél, akkor nem tölti el szorongással. Ha "laza" www.youtube.com/watch?v=HkMNOlYcpHg akkor "jófej" és vonzó. Csak éppen egy hosszabb ismeretség közben kiderül, hogy az ilyen "jófejek" is szörnyen nyomasztóak, pont azért, mert minden határon túlmennek. Egy idő után a velük való kapcsolat pokolivá válik, és csak egy dolog számít: a menekülés. (ld. Look Back in Anger)
Na igen, de hová? Akik érettebbek, erősebbek, jobbak, azok meg azért félelmetesek, mert rémesen tökéletesek.
Ilyen helyzetben szerintem egy dolog segít - ha valaki nem menekül.
Hanem megpróbál ő maga, saját maga valamivel jobb lelkiállapotba kerülni. Ezzel egészen biztosan megkönnyíti a saját életét; és azt vettem észre, hogy egészen biztosan megkönnyíti a környezete életét is (mondjuk a párja életét). Ez az egyetlen módja annak, hogy a párjára jó hatással legyen valaki. Ha saját maga jó irányban változik és több normát képes betartani.
Ez borzasztó nehéz, még a legkisebb változáshoz is hatalmas lelki energiákat kell mozgósítani.
De ha minél jobban rádöbbenek arra, hogy én magam milyen nehezen változom, annál inkább felismerem azt, hogy lehetetlenséget várok el a másiktól (hogy ő többet és gyorsabban változzon, mint én). Tehát annál inkább felhagyok a másik ember vezénylésével, a neki való prédikálással, manipulációval, és annál inkább békén hagyom.
A másik békén hagyása az egyetlen lehetőségem arra, hogy minél inkább jól érezzem magam. És ez az egyetlen lehetőségem arra, hogy valódi segítséget nyújthassak a másiknak.
Az ítélettel, bírálattal csak bántalmazom, kínzom magamat is és őt is. Kipróbáltam, tudom. Nem működik.
Csak magamat tudom megváltoztatni, senki mást, csak magammal tudok gazdálkodni, senki mással. Ami nekem nem megy, az hogy menne másnak? Ha nekem a legkisebb dologban is majdnem reménytelen változnom, akkor hogy képzelhetem azt, hogy a másik majd nagy dolgokban átalakul az óhajaim szerint?
Ami rosszul esik, azt el kell tűrni, és meg kell becsülni a legkisebb jót is, amit kapok. Az élet napos oldalát kell látnom akkor is, ha éjszaka van. Pl. az említett ismerősömmel mindig összeveszek, ha találkozunk, és sokáig csak a dühöngés van. De mégis rengeteget segített nekem, akkor, amikor senki más. És ezt soha nem lehet elfelejteni.
Különös módon pont azoktól kaptam a legtöbb jót, akiktől a legtöbb szenvedést. Akiktől a leginkább meg akartam szabadulni. Csak úgy tudom viszonozni a segítségüket, hogy magamat jobbá "teszem", és ezzel nekik is segítek "fejlődni". Ha ostoroznám őket a hibáikért, akkor csak kínzó szörnyeteg lennék.

arsenal71 2014.10.21. 13:50:33

ossi.blog.hu A trágár szavakra nincs magyarázat. Meglehet oldani másképpen. Örülök, hogy ezen mulatni tud, de én akkor sem tudom elfogadni ezt a terjedő kulturálatlanságot. A világ káromkodik igen, de nem tette kötelezővé. Ha sáros cipővel bejön a szobámba, nem érdekel mit hozott. De túléljük mindketten.
Hofit tudnám még idézni. Ha egy szépen terített asztalra odapiszkít valaki, nem megy el az étvágya?
További jó mulatást.

ossi.blog.hu 2014.10.21. 14:22:26

@arsenal71: Oh, drága arzenál, ez a te harcod. Majd ha ezeket a jelzőket te kapod, akkor lehetőséged lesz elbarchobázni a félzárdás neveltetéseddel, hogy hogyan is írjad körbe mások mocskos száját. Én nagylány vagyok és már nem nyitott a nevelésre.

De köszi, hogy jöttél és hozzászóltál. :)

ossi.blog.hu 2014.10.24. 10:10:28

@annamanna: Az már mindenkinek a maga dolga, hogy hogyan oldja meg, vagy kezeli, egyiknek ez jön be, a másiknak az, mártírnak lenni meg nem feltétlenül dicsőség.

Viszont a hétköznapi hímsovinizmusnak (nem az én találmányom, irodalma van), ugye az egyik olvasata éppen az, hogy van olyan pontja, amikor egy élő embernek már nem lehet rá kapacitása arra, hogy maradjon és a "személyiségén dolgozzon". Mert ugye az egyik felvetett problémája éppen az, hogy az egyik félnek van ideje az önképzésre, fejlődésre, a másik kárára.

És nem gondolok szélsőséges helyzetekre sem. Azt, amikor valaki olyan berögzéseket hoz gyerekkorból, amin nem tud változtatni, azt ebben a témakörben szélsőségnek érzem. A hétköznapi hímsovinizmust éppen a meei, hétköznapi helyzetekről szól.

Egyébként nem csak a vallások képesek egy embert lényegesen formálni, hanem drámák is. Itt olyanra gondolok, hogy akit ismerek, annál pl a válás okozta a nyitást a témára. Hogy szembesült vele, hogy amit épített éveken át, nem kevés erőfeszítéssel, befektetéssel, kompromisszummal, az összeomlott.

Úgyhogy a meglátásom az, hogy a helyzet komoly, de nem reménytelen. :) Éppen ezért kell beszélni róla.

annamanna 2014.10.24. 16:15:21

@ossi.blog.hu: MIt jelent a személyiségeden dolgozni? Mit értesz ez alatt? Kifejtenéd? Kíváncsi vagyok rá.
De ha erre nincs kapacitásod, megmondom, mit csinálj - csinálj valami jót. Ami boldoggá tesz és feltölt. Ha jót teszel, boldog leszel és lesz önbecsülésed. Adok két példát:
Az egyik: www.youtube.com/watch?v=lq1g4aaSoZI
És a másik: "Elmesélek nektek egy kedves történetet, mely szívmelengető érzés lehet a még érző emberi lelkek szàmàra egy ilyen esős, hideg napon. Tegnap a téren sétàltunk Lizàcskàval, észrevettem egy idős hàzaspàrt, a bàcsi egy padon üldögélt, a néni tolószékben ült. Làttam hogy nézik Lizàt és mosolyognak. Úgy döntöttem, odamegyünk hozzàjuk, ők örömmel fogadtàk közeledésünket. Liza odaült és tűrte, hogy megsimogattàk; közben beszélgettünk. Meséltek az ő vizsla kutyusukról, akit nem rég veszítettek el, mert idős és beteg volt. Kezdett szürkülni, nekünk még hàtra volt egy kisebb séta, az idős hàzaspàrnak vissza kellett menni az idősek otthonàba. Elköszöntem tőlük, ők köszönték hogy odamentem hozzàjuk Lizàval, és úgy búcsúztak el, hogy remélik... màskor is talàlkozunk. Rendívül jó érzés fogott el, hogy egy kis időre legalàbb kellemesebbé és vidàmabbà tehettem két ilyen meleg szivű idős ember szàmàra egy húsz percet vagy fél óràt. Örülök hogy odamentem, és ha alkalmam nyílik, újra meg fogom tenni! Ez pènzbe nem kerül, mindössze fél óra talàn, és boldogabbà tettünk valakiket a kiskutyàmmal!!!"

Ehhez nem kell megváltoztatnod s környezetedet, ellenben végtelen lehetőség nyílik a gyakorlására. Minden depresszióból, elnyomásból, levertségből kivezet.
Ha erre nincs időd, kedved, energiád, akkor panaszkodj tovább és próbáld manipulálni és ostorozni a férfiakat. Ez nem reménytelen. :) Sok sikert hozzá. :)
Búcsúzóul egy cikket ajánlok figyelmedbe: filantropikum.com/8-dolog-amit-a-boldogtalan-emberek-nem-ismernek-be/

ossi.blog.hu 2014.10.24. 18:47:43

@annamanna: Személyiségen dolgozni, azt gyűjtőszónak szántam olyanokra, hogy elgondolkodni, utána járni, próbálkozni, esetleg olvasni róla, hogy ő személyében hogyan tudna változni, hogy a helyzet is változzon.

És még mindig nem rólam van szó, hanem egy jelenségről. Azt mondani rá, hogy változz, fejlődj, töltődj fel, tanuld meg élvezni azt is, ami nem jó, vagy ha nem megy, akkor csak szenvedj tovább, ez azért erős egy jelenségre. Van gyorsabb megoldás is: ki kell penderíteni a problémát a francba. :) De ilyet én sem mondok, mert ez mindenkinek a maga döntése.

Azt gondolom, hogy az elszenvedő félre hárítani a probléma megoldásának a kulcsát, nagyon-nagyon erős túlzás. A hímsovinizmus nem betegség, mint az alkoholizmus vagy bármilyen függőség, hogy két megszoksz vagy megszöksz, más választásod nincsen. :)

annamanna 2014.10.24. 21:58:34

@ossi.blog.hu: Hát persze hogy nem rólad van szó, hogy is volna. :)
Kezd kissé zavaros lenni, amit fejtegetsz, már nem tudom követni, hogy végül is mit akarsz és mi a célod.
A férfiakat biztosan nem fárasztod le vele, de engem igen, szóval csak annyit tudok még írni búcsúzóul, hogy hajrá! :)

annamanna 2014.10.26. 00:09:24

@ossi.blog.hu: szívesen. Nézd, még annyit tudok írni, hogy a magam részéről saját magamat nem fárasztanám azzal, hogy megpróbáljam megváltoztatni a férfiakat. Ez hiábavaló fáradozás. Szóval alapvetően saját magadat fárasztod le vele (elsősorban) aztán meg másokat is (másodsorban). Szerintem.
Ha van a közeledben olyan férfi, akit ismersz gyerekkora óta, vagy van, akinek elég jól ismered az anyját is, akkor szerintem van rá alkalmad, hogy lásd, mennyi mindent vett át az anyjától. És ez annyira belülről jön, annyira mélyről, hogy te kívülről képtelen vagy átírni vagy megváltoztatni. Pontosabban - minél jobban próbálod, annál erősebben kapaszkodik abba, amit az anyjától átvett.
Van még egy példám rá, ami ezt elég szemléletesen bemutatja - a Mátrix azon jelenete, amikor a végső összecsapás zajlik Neo és Smith ügynök között, és Smith hirtelen azt mondja, amit az Orákulum mondott Neónak.
Az Orákulum az anyjuk, Smithnek is, és ha jól emlékszem, Neónak is az anyja.
És amikor neó meghallja ezt az anyai mondatot, akkor bang, bekattan, és onnantól fogva tudja, mi a dolga.
Szóval ez a jelenet kétszeresen is mutatja az anya legvégső hatalmát a fia fölött.
Egyrészt, Smith pont azt mondja, mint az Orákulum,
másrészt, amikor Neó meghallja azt, amit az anyja mondott neki, akkor az olyan, mint egy "mandzsúriai jelölt" számára a titkos kód - egyszerűen bekattan tőle, beindul a program, és azt csinálja, amit az anyja akar, hogy csináljon.
Az összecsapás után ott, ahol ketten harcoltak, az Orákulum ébred fel.
Már eleve a filmnek az a címe, hogy Anyaméh (mátrix latinul anyaméh).
Tehát bármiféle összecsapás végső győztese az anya.
www.youtube.com/watch?v=ruSTiOmiyWw

Ahhoz, hogy te úgy be tudj programozni egy férfit, mint egy anya, egyetlen lehetőséged van - szülsz egyet (vagy többet). Ahogyan egy anya hatással tud lenni a fiára, azt semmilyen más nő nem fogja tudni elérni, pláne nem prédikálással, szembesítéssel, nyösztetéssel. Egyáltalán semmilyen módja nincs rá.
Juhász Gyulának az a verse, hogy Anna örök, simán átfordítható úgy, hogy Anya örök.

Ha erre a hatásra vágysz, legyenek fiaid.

Nekem az apám egyszer, amikor egy apróságon összekaptam vele, azt mondta, az ő családjukban ilyen szemtelenség nem fordult elő. Erre megkérdeztem tőle, ki az ő családja. Azt válaszolta, az ANYÁM, az apám és a testvéreim. A szülei nem is élnek, a testvérei meg leszarják. És mégis ők a családja, nem a gyerekei (vagy az élettársa).

Egy kedves ismerősöm azt mondta, amikor a nagynénje (aki neki anyja helyett az anyja volt) meghalt, akkor elgondolkozott azon, hogy most már fel kéne nőnie. Amikor a nagynéni meghalt, az ismerősöm 55 éves volt.
Nézd, az anya hatását egyszerűen semmivel sem tudod überelni.

Nézd meg az anyját, "vedd el" a fiát.... de egyébként meg eleve csak az a nő megy át a szűrőn, akire az anya rábólint. Ha az anya és a meny között konfliktus van, az feloldhatatlan. Az egész életen át tartó háború, nem is érdemes belekezdeni.

Mutatom a példát:
www.youtube.com/watch?v=S9CQJQOaoZk

Egy másik példa az anya hatalmára: www.youtube.com/watch?v=QY7kCm5ol3A
Ebben egy özvegy anya egyedül neveli a gyermekeit, és amikor a fiú felnő és párkapcsolata lenne, az anyja utasítására elmegy mágiát tanulni, elhagyva a szerelmét. Az anya akarata az égvilágon mindent meghatároz.

A kőszívű ember fiai úgy mennek haza az anyjuk hívására, mint a villám.

Két éve megnéztem Alföldi rendezésében a Mágnás Miska c. darabot, és majd szétvetett a méreg, hogy ez milyen szaharul van megcsinálva, hát ebben egy épkézláb férfi sincs, mindenki kripli pipogya, ebben a darabban egyetlen tökös szereplő van, a nagymama, naja, hát így rendez darabot egy buzi.... gondoltam akkor, és dühöngtem.
Most, a beszélgetésünk kapcsán jöttem rá, hogy Alföldi valami nagyon fontosat mutatott meg, szóval ugyanolyan hálás lehetek neki a Mágnás Miskáért, mint a Nyugalomért.
Igen, ez így van - a férfiak az anya hatása alatt állnak. Sokszor ez a hatás láthatatlan, Alföldi csak volt olyan szíves, hogy ezt a hatalmat teljesen nyilvánvalóvá tette azzal, hogy az egész darabot egyetlen női szereplő uralta - a nagymama.

Vagy gondolj a Tartuffe-re. Moliere talán bele sem gondolt, hogy egyáltalán nem Tartuffe váltott ki valamiféle mágikus hatást, nem neki volt ennyire fejlett manipulációs eszköztára, hanem Orgon anyjának. Orgon nem Tartuffe, hanem az anyja hatása alatt állt.
A feleség és az egész család teljesen tehetetlenek voltak ezzel szemben.

Az anya hatását semmi, de semmi de semmi nem írja felül.

Ha legközelebb összekapsz egy férfival, vitatkozol vele valamin, jusson eszedbe - most is épp az anyjával vitatkozol.

annamanna 2014.10.26. 00:26:33

@ossi.blog.hu: A nyáron beszélgettem egy gyerekkori haverral, aki a pszichiátrián volt egy darabig, öngyilok kísérlet miatt. (Már itt látszik a hisztéria). Ahogy beszélgetünk, a faszi hirtelen megszólal: "Jaj, ne bánts!" és hisztérikusan feláll.
Arra gondoltam, aztabüdöskurvaélet, micsoda drámakirálynő.
Mit gondolsz, kitől tanulta ezt?
Még az arca is olyanná vált hirtelen, mintha a saját anyja volna.
(Aki egyébként be sem ment a kórházba a fiához, mert az nyilván "őt akarta bántani" ezzel a dologgal - remélem, ennyiből is elég nyilvánvaló az anya HP mentalitása. A mama folyamatosan abból szedi az "energiát", hogy sajnáltatja magát. A fia ezt olyan flottul átvette tőle, hogy amikor nem jutott jobb eszébe, fel akarta kötni magát - na persze előbb felhívta anyucit, aki riadóztatta öcsikét, aki odarobogott a bátyjához és jól felpofozta).

Vagy ha azt hallod egy férfitól: "a nők" ilyenek meg olyanok (leginkább pénzéhes ribancok, akik ki akarják szipolyozni a férfiakat, esetleg fapinák, akiknek semmi se elég jó, meg hogy a nők csak arra valók, hogy megbasszák őket stb) - nyugodt lehetsz, mindezt a pasi épp elégszer hallotta a saját anyjától. Nézd meg a Nyugalom c. filmet, az anya folyamatosan ezt nyomja - a "ribancok", "ide akarod hozni a ribancokat"? "Ez a ribanc akar engem tönkretenni?" stb.

Féltékenyen őrködnek, féltik a saját pozíciójukat, úgyhogy az első fuvallatra, amikor egy pötty összetűzés is kialakulófélben van a nő és a férfi között, az anya, mint egy feldühödött oroszlán, úgy kel icipici fia védelmére, és minden erejét beveti, hogy gyengítse a fiatalabb nő esélyeit.

Á, ennek könyvtárnyi irodalma van.

A lényeg, hogy ne szállj szembe egy másik nővel (az anyával), mert nincsenek olyan eszközeid, amivel tromfolni tudnád azt a köteléket, ami egy fiút az anyjához köti.

Ha egy férfival harcolsz, az anyjával harcolsz.

A Shelob (B)Anyapók odújából Frodót egy másik férfi mentette ki. Nőnek erre nincs esélye.

De azért persze próbálkozni lehet, meg szabad.
Hátha te leszel az első nő a világon, akinek sikerül....

ossi.blog.hu 2014.10.26. 08:57:20

@annamanna: Úgy gondolom, már az alapnál nagyon máshogy látjuk. És valószínűleg annál közelebb nem fog kerülni a véleményünk egymáshoz, mint hogy szerintem van igazság is abban, amit mondasz, de a következtetéseiddel már nem tudok egyetérteni és gondolom, viszont is így van. :)

Ez, hogy a férfi, mint fogalom, egy szent tehén, nagyon távol áll tőlem. Abban is félreérted, hogy itt bárki harcol bárki ellen. Az a helyzet, hogy ezek a dolgok úgy működnek, hogy adott egy ember (jelen esetben én), gondol valamit és meg is osztja. Jönnek mások, rákukkantanak vagy tényleg el is olvassák és gondolnak valamit róla. Az alapján meg mindenki azt kezd vele, amit tud vagy akar.

Az egész egyébként éppen úgy kezdődött, hogy amin éppen töprengtem, azt összefoglaltam és megmutattam másoknak, igaz privátban. Pikantériája, hogy éppen 3 pasi volt a nagy olvasótábor. :) Viszonylagos rendszerességgel kettőjüktől kaptam rá visszajelzést, ami éppen az volt, hogy nekik tetszett, mert őket elgondolkodtatta. Nem kell mindennel egyetérteni, de tudták arra használni, amire való. :) Végül egyikőjük győzött meg, hogy nyissak blogot, hogy mások is láthassák a bepötyögéseimet.

Szal, vannak ők, és ha netán még egy fő csapódik, aki kíváncsi rá, akkor már tényleg volt értelme. Ha valami csoda folytán, akár négy főre is bővül az olvasói kör, az már csuhaj. Facebookon saját ismerősi körben a lájkolók fele pasi volt. Amiből azt szűröm le, hogy vannak még, akiknek a téma aktuális és nyitottak rá.

Úgyhogy, nincs itt harc, se világmegváltás, stílusosan mondhatom, hogy teszem, amihez kedvem van, addig, amíg kedvem van hozzá. :) Ha csak maroknyi embert fog érdekelni, az is jó. Aki nem ért egyet, az vagy átugorja, vagy kommentel, vagy elkezdi ő is megosztani a saját gondolatait. :)

annamanna 2014.11.02. 03:07:00

@ossi.blog.hu: csak most válaszolok, eddig lekötött (és gondolom, még eztán is le fog kötni) a netadó (sajnos), de azért neked is szerettem volna még írni.
Elég értelmesnek gondollak, mégis érdekes, hogy egy olyan érvet említettél, ami jellegzetes női érvelési hiba.
Arra hivatkoztál, hogy téged ez meg az olvas. Tehát a veled egyetértőkre apelláltál. Vannak, akik egyetértenek veled, TEHÁT ebből következik, hogy igazad van, hiszen vannak, akik lájkolnak, sőt ezek fele pasi.
Ez jellegzetes nőies érvelés, hiszen a nőknek sokkal inkább a személyes kapcsolatokra áll rá az agyuk, mint a személytelen érvelésre.
Ez az egyik olyan különbség nők és férfiak között, ahol a félreértések száma végtelen és a viták feloldhatatlanok. Sok férfi durvának tűnik a személytelen logikája miatt, és sok nő butának a személyeskedése miatt.
A személytelen logika nem ismeri azt az érvet, hogy valami azért igaz, mert X meg Y azt mondta, vagy mert V és Z egyetértett vele. Valami csak akkor lehet igaz, ha bizonyítható, tökmindegy, hogy ki ért vele egyet vagy ki nem. A nők számára viszont a személyes kapcsolatok nagyon sok esetben felülírják a személytelen igazságokat. Persze a két nem között ilyen szempontból van átjárás, de ha a kétféle személet ütközik, az elég durva tud lenni.

Ezért például a feminizmus gyakorlatilag szitokszó, a női hisztérikus visítozás szinonimája. Sajnos sok nő érvelési készsége csapnivaló, és szinte azonnal személyeskedésbe fordul. Tehát ha a feministák megpróbálják az igazságukat bebizonyítani, akkor kimért (unalmas, terjengős) érvelés helyett inkább az érzelmeket és az indulatokat célozzák be, logikailag fenntarthatatlan szövegekkel operálnak, amitől sok férfi a haját tépi.

A netadó elleni tüntetésen Gulyás Balázs beszéde igen különös volt. Rengeteg logikus érvet fel lehetett volna sorakoztatni, nyugodtan, higgadtan elmondva azokat. A fickó ehelyett hisztérikusan és teljesen logikátlanul dobálta egymásra a mondatokat, csak az indulatokat hergelte. Ahogy néztem, egyre dühösebb lettem, és arra gondoltam, a legszívesebben páros lábbal rúgnám pofán, hogy hallgasson már végre el! Számomra hihetetlenül idegesítő volt, mert tudtam, hogy mennyi értelmes érv lenne, amit fel lehetne sorolni, de ettől az embertől egy se telt.
Eszembe jutott róla, hogy most már megértem azokat a férfiakat, akik a hisztiző nőket erőszakkal hallgattatják el, mert Gulyás Balázsról nekem is csak az jutott eszembe, hogyan lehetne minél nagyobb erővel pofán baszni úgy, hogy végre befogja.

Aztán megtudtam, hogy Gurmai Zita fia, és hát mit ne mondjak.... ez számomra mindazt igazolja, amit följebb leírtam neked.
Gulyás Balázs pont olyan, mint Gurmai Zita, csak hímnemű kiadásban. Tökéletesen hozza azt a mintát, amit anyuci beleégetett.
Gurmai Zita mellesleg a feminizmus csődjére is jó példa (ha jól tudom, kifejezetten feministának vallja magát). "A logika az, hogy ha nincsenek halaid, akkor buzi vagy." (Talán ismered ezt a Hofi-viccet). A feminizmus nem tudja érvekkel bizonyítani a létezése szükségességét, és hogy miért nem, arra elég egyetlen név: Gurmai Zita.

A Gulyás-Gurmai család kapcsán még visszatérek kicsit az anya-fiú mintaadásra.
Gyorsan megemlítem Hitlert, akiről azt mondták az ismerősei, hogy még sosem láttak olyan szoros anya-fiú viszonyt, mint ami Adolfot és Klárát összekötötte. Hitler kapcsán mindig csak az alkoholista apjáról esik szó, arról nem, hogy valószínűleg az anyja, az apja viselkedése miatti ellensúly érdekében mindent megengedett a fiának és mindenben igazat adott neki. Meg is lett az eredménye.
Az utóbbi évek egyik súlyos osztrák botránya volt egy gyerekrablás. Egy Wolfgang Prikropil nevű ember elrabolt egy kislányt, 8 évig pincében tartotta, majd amikor a lány megszökött tőle, akkor öngyilkos lett. Prikropil apja is súlyos alkoholista volt, és az anyja azt mondta: "Wolfi a mindenem". A lány fogságának 8 éve alatt a mama takarította Prikropil házát. Lehetetlen, hogy ne tudott volna arról, mi folyik ott. De mivel a fia volt a mindene, hát összejátszott vele, hogy az meggyalázhasson, kínozhasson, bántalmazhasson egy védtelen fiatal lányt.

zacc.cafeblog.hu/2014/10/30/a-legborzasztobb-megis-legfelemelobb-fotosorozat-anyarol-es-kislanyarol/ ez egy rettenetes történet. Senkinek nem jut eszébe megkérdezni, hogy milyen lehet ennek a férfinak az anyja? (Az ilyen férfiak anyja).
Sajnos biztos vagyok benne, hogy olyan anya nevelte a férfit, aki mindenben igazat adott a fiának és mindent megengedett neki.
És amikor a férfi megnősült, és a felesége megpróbált határokat szabni a férje számára, akkor annak ez lett az eredménye. Nem lett volna sokkal jobb a fiatal feleséggel sokat szexelni és élni, mint hal a vízben? Ráadásul ott van a tündéri kis apróság is….
Még a szexet, még a családapai szerepet, még az életet is érdemes feladni azért, csakhogy a férfi igazolhassa azt, amire az anyja megtanította. Mert amit az anya mond, az igazabb, mint amit az Isten mond!

annamanna 2014.11.02. 03:11:01

(folyt.) Semmilyen módon nem sérülhet az a kép, amilyennek az anya látja a fiát.

Hogy a fiú leszakadjon az anyja által sugallt önképről, azt a vele párkapcsolatban élő nő nem tudja elérni.
A fiút vagy eleve úgy nevelik, hogy az anya nem közi magához
vagy magától képes szétszakítani az anyjához fűződő köteleit
vagy a párja elfogadja, hogy mindig az anyósnak van igaza
vagy előbb-utóbb megszakad a kapcsolat (ez a leggyakoribb variáció, szinte mindig ez történik).
De a párkapcsolaton belül a férfi nem fogja tudni megváltoztatni az önképét, és nem tud igazodni ahhoz a tükörhöz, amit a párja tart elé. Mert azt látja a tükörben, amilyennek az anyja lefestette; és azt várja el a párjától, hogy ugyanazt mutassa neki, mint a mama.

Meglehetősen ritka a pozitív kicsengésű történet, itt van egy
www.antalffy-tibor.hu/?p=14975
Miért lett itt igaza a feleségnek az anyóssal szemben?
„Nagyon szeretem az anyámat, de már épp ideje volt, hogy letörjük a szarvát.
Igen – válaszolta Berta – és köszönöm, hogy mellém álltál.”
Miért állt a férj a felesége mellé az anyjával szemben?
Az első hozzászóló adja meg rá a választ: „Bertának szerencséje volt, mert Karcsi már nem lógott a mama emlőjén felnőtt korában.”

Sajnos elég ritka, hogy a férj még a kapcsolat előtt, magától leszakadjon az anyjáról, és tényleg a párjához kötődjön az anyja helyett. Ahhoz sokszor az anya halála kell (vagy még az sem elég).
Egy ismerősöm sztorija: elköltözött a fiújához, aki természetesen az anyjával lakott. Nem is tudtak volna hová menni, mert a kedves mama nyakig úszott a devizahitelben. A „meny” bármennyit dolgozhatott, soha nem volt elég. Végül kilépett a sztoriból. A fiú beszerzett egy új barátnőt, és tavaly télen egy vasárnap hármasban elmentek plázázni. Visszafelé a srác vagánykodott a kocsival (megteheti, mert ő egy csodalény, amilyennek az anyja mindig is látta). A kocsi megpördült, anyuci átköltözött a másvilágra.
Az biztos, hogy az anyja nélkül ezután sokkal jobban meg fogja becsülni a női partnerét.
Amíg vele van az anyja, vagy ő van az anyjával, addig ez lehetetlen, mert a párja előnyben részesítése, a párjához való pártolás az anya „cserbenhagyása” lenne, olyan, mintha megcsalná.

Random mutatok még két példát. Az egyik egy újabb állami gondozott, tehát anya hiányában felnőtt ember:
index.indavideo.hu/video/Otto_1
Ami számomra szembeötlő, hogy minden elesettsége ellenére is dolgos, szorgalmas, igyekvő, rendezett körülményeket teremt – mert megszokta, hogy senki sem csinálja meg helyette, és nem nézik el neki a káoszt. Őt soha senki nem „szerette határtalanul”.

A másik egy cikk részlete: mandiner.hu/cikk/20141029_stefano_bottoni
„Csak Olaszországban több, mint egymillió külföldi – egészen pontosan kelet-európai – nő él, akik öregeket gondoznak, és becslések szerint még néhány millióra lehet szükség a következő 5-10 évben, mivel akkor éri el az öregedés az 1945 utáni nagy generációt. A „badante” (az időseket saját otthonában ápoló hölgy) szorgosan dolgozik, megkapja a maga 1000-1500 euróját, és együtt él a családdal – ami jó neki is, a családnak is, hiszen az állam nem tudja ellátni az öregeket. Olaszország nem Németország, ahol bezsúfolják az időseket az öregotthonba, vagy egyre gyakrabban Lengyelországba szállítják: az ottani otthonok sokkal olcsóbbak; ez az „öregexport”. Esetleg a német, holland nyugdíjas az olcsó Kelet-Európában vesz telket, házat, gazdálkodik, éli az életet, ahogy otthon nem tudná. A kelet-európai munkaerő megbízható, irányítható, nem elég tudatos. Abban nem reménykedhetünk, hogy majd a nyugati politikusok a homlokukra csapnak, és felkiáltanak: hú, ezek a társadalmak ott, keleten, kiürülnek! Ez a mi bajunk marad, ők abban érdekeltek, hogy minél többen nyugatra menjenek innen. Ránk van szükségük, nem az afrikai tömegekre.”

Ami ebből érdekes, hogy az olasz idős embereket el kell látni. A németek közül sokan inkább ellátják magukat.
Talán fizikai különbség van kettejük között? Nem, csupán mentalitásbeli. A német öregek úgy nőttek fel, hogy követeltek tőlük. Az olaszok „határtalan anyai szeretetben”.
És ennek szerintem nem csak az öregek mentalitására van hatása, hanem a fiatalabb generációkra is. Mármint, szerintem a bevándorló nők nem csupán az öregekről gondoskodnak, hanem az egész család háztartását ellátják, mindent megcsinálnak, amit az olasz nők nem nagyon, nem szívesen, nem lelkesen.

Egyszer voltam Bécsben egy olyan házban, ahol a feleség török volt, a férj osztrák, épp nyaralni voltak (minket megkértek, hogy locsoljuk meg a virágokat). A házat meglehetősen rendetlenül hagyták, a mosatlan edényektől a macskaszarig, a teli szemetestől a szétdobált ruhákig volt ott minden. „Szerencsétlen” török nőtől nem lehet elvárni, hogy képes legyen a háztartás súlyos terheivel megbirkózni.

Tehát én úgy gondolom, hogy amiképp a cigány kultúrában ordítóan szembetűnő a női munka hiánya, úgy minél patriarchálisabb egy társadalom, a nők annál kevesebbet teljesítenek.

annamanna 2014.11.02. 03:17:24

(folyt.) Nem csak kifelé, a társadalom felé, hanem befelé is. Hiszen csak akkor lehet egy másik embernek (a fiúnak vagy férjnek) mindent megengedni, ha magának is mindent megenged. Csak akkor nem fog a férfitól teljesítményt elvárni, ha magától sem vár el. Csak akkor nem fog korlátokat, határokat szabni egy másik ember számára, ha a maga számára sem szab.
Ez azonban tulajdonképpen nem őszinte elfogadás, inkább hízelgés, manipulálás.
Tehát a nők minél kevesebbet teljesítenek, annál inkább „istenítik” a fiúkat, annál inkább piedesztálra emelik őket, annál többet engednek meg nekik, annál kevesebb korlátot állítanak eléjük.
Ez a mentalitás azonban mindkét nemet roncsolja.
A probléma gyökere szerintem ez a fajta patriarchális mentalitás, valószínűleg te is ebbe ütköztél bele, ezzel hadakozol.
Ezt azonban nem lehet úgy megoldani, hogy prédikálsz a felnőtt férfiaknak, hogy csináljanak több házimunkát, mert ezzel egyrészt semmire sem mész (mármint pozitívan nem jutsz semmire, legföljebb dühöt, haragot, ellenkezést váltasz ki vele).
És nem csak hogy nem oldod meg a problémát, de nem is érted meg, hogy valójában mivel van gondod.
A megoldás érdekében egyetlen dolgot tehetsz. Te magad megváltoztatod a saját viselkedésedet úgy, hogy a patriarchális nőiességre való hajlam minden csíráját kioltod magadból, hogy soha ne kövesd el a fenti hibákat, soha ne kövesd azt a mintát, ami a férfiak manipulálására épül.

annamanna 2014.11.03. 03:10:48

A Bottoni-szöveg elég velős volt, még eszembe jutott róla valami, amit fontosnak tartok.

De előbb jöjjön egy személyes példa. Egy ismerősöm régóta szeretett volna Olaszországba költözni, tanult is olaszul, de aztán úgy alakult, hogy a devizahitel miatti kényszer okán (naná, mi másért) Írországban kötött ki a családjával (hogy családostul ment, az lényeges, erre még visszatérek). Közben az anyja súlyos agyvérzést kapott, lebénult, idősotthonba került, és úgy döntött, ír egy végrendeletet – amiből az egyszem lányát teljesen kihagyta, és a házukat egy öregotthonban megismert ismeretlenre hagyta. Na erre hazajött az ismerősöm, most pereskedni kénytelen az anyjával. Neki nem az anyósával gyűlt meg a baja (a férje árva), hanem a saját anyjával.

Számomra ez is csak egy újabb szomorú bizonyítéka annak, hogy a viszály nem a nemek között dúl, hanem sokszor a nők azok, akik nem bírják elviselni egymást. Nem mondom, hogy egyáltalán nincs nők közti szolidaritás meg barátság, de sajnos az irigységnek és a versengésnek sokkal nagyobb a jelentősége, mint ahogy azt magunknak bevalljuk.

A német népmesék még „érezték az erővonalakat”, mert a meséik tele vannak viszálykodó nőkkel, ott általában mostohának nevezik a támadót.

De ez nem is annyira fontos, a Bottoni-szövegben ennél súlyosabb problémákat láttam meg.

Talán korábban már említettem, hogy a saját ismerősi körömben jóval nagyobb a nyugatra kivándorló nők aránya, mint a férfiaké. Bottoni is azt említi, hogy a női munkaerőt várják. Ha ez valós, reális tendencia, az fölöttébb fontos következményekkel jár.

Először is, hogy a nyugat kezd hasonlóvá válni egy méhkashoz, ahol rengeteg dolgozó nő és kevés here él. Bottoni azt mondja, a keleti munkaerő azért jó, mert megbízható, szorgalmas, jól irányítható (engedelmes), nem tudatos és nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. És persze olcsó, ezt nem teszi hozzá. Mindezen jellemzők igazak lehetnek minden emberre, de különösen a női munkavállalókra.

Nekem feltűnt, hogy a Biblia azt írja Mózes sztorijában, hogy a fáraó azt parancsolta, a fiú csecsemőket öljék meg, csak a lányokat volt szabad életben hagyni. Ezt olyanoknak parancsolta, akik RABSZOLGÁK voltak, és kőkemény fizikai munkát végeztek, vályogtéglát készítettek. Az kegyetlenül nehéz fizikai munka. És a fáraónak ehhez N Ő K kellettek!??!! Ez roppant furcsa és különös, és csak egyetlen magyarázata lehet, az, hogy a női dolgozók sokkal alárendelődőbbek, alkalmazkodóbbak, engedelmesebbek, megbízhatóbbak, irányíthatóbbak, szolgalelkűbbek, kevésbé tudatosak, mint a férfiak.

Tehát ez a fajta „kaptár”-szisztéma, ami talán mostanában kezd Nyugat-Európában kibontakozni, az ókori Egyiptomban egyértelműen tudatos, államilag kötelezővé tett politikai szándék volt, és nagyon durván rákényszerítették az alávetetteket.

De nézzük más szemszögből – először is, Bottoni egészen nyilvánvalóan EGYEDÜLÁLLÓ nőkre gondol, családostul nem lehet olyan munkát vállalni, hogy az alkalmazóival éljen együtt a háztartási alkalmazott. Tehát olyan nők millióira van szükség, akiknek nincs párkapcsolatuk.

Ez pedig elég szaftos következményekkel jár. Mivel kötelező olvasmány volt, így azonnal beugrik Édes Anna története. Ha 5 millió egyedülálló, párkapcsolat nélküli nő él idegen családoknál, akkor közülük vajon hányan lesznek szexuális visszaélés áldozatai?

Bottoni ezt is mondja: „Egyre több baloldali értelmiségi rádöbben, hogy a bevándorló és a nyugati társadalmak periférián felnövő muszlim tömegek megszegik a korábban bevett normákat. Amikor én gyerek voltam a kommunista Bolognában, nem volt ildomos az utcán köpködni: a háború után kikopott az a szokás, ha pedig megtetted, odajött egy volt partizán kinézetű nyugdíjas és keményen kioktatott. A kilencvenes évek második felében megjöttek a bevándorlók, és köztudott, hogy egyes csoportoknál teljesen normális a köpködés. Visszajárva szülővárosomba egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fehér gyerekek, az olaszok is köpködtek. Mert azt látták, hogy mások is teszik, és senki nem meri már fegyelmezni a suhancokat. A VISELKEDÉSI NORMÁK FOLYAMATOS ÉS BÜNTETLEN MEGSZEGÉSE NEM SZABADSÁGOT HOZ, HANEM AMORÁLIS TÁRSADALMAT. Nyugat-Európában a tömeges bevándorlást ellenző „reakciós” pártok és értelmiségiek jelentős része már nem rasszista megfontolásból mondja és teszi, amit hallunk, és nem a premodern világrendet kívánja visszaültetni a XXI. században, hanem ellenkezőleg: a nyugatias, felvilágosult, toleráns világ mellett érvel, amiben még az én generációm felnőtt, és ami felbomlóban van szinte minden fejlett nyugati társadalomban. Számomra például – aki egy ilyen rendezett, világos értékek által vezérelt mikrokozmoszban nőttem fel – ami ma Európában történik, az egyenesen tragikus. Hiszen ezt akartuk terjeszteni kifelé, keletre is ezt a modellt vitték a kilencvenes években, pont akkor, amikor belülről már a modell felbomlóban volt!”

annamanna 2014.11.03. 03:12:52

(folyt.) Ő a köpködést említi példaként, de ennek mintájára felteszem a kérdést – mi van, ha eleinte csak egy-két esetben fordul elő, hogy a „háziúr” szexuálisan kihasználja a háztartási alkalmazottat, a magányos bevándorló nőt?
Ha a nő nem jelenti fel az alkalmazót és nem harcol az igazáért (egy idegen országban ez elég nehéz), akkor valószínű, hogy ebből hamar népszokás válik, és ez lesz új törvény.

Ki védi meg az alkalmazott nőt, ha az gyámoltalan ahhoz, hogy a rendőrséghez forduljon? Legföljebb az őt alkalmazó feleség lehetne az, aki a férjével szemben a bevándorló nő oldalára áll.

Mi az esély arra, hogy megteszi? Nagyjából semmi, pontosan azért nem, mert a női szolidaritás elvont idea, a valóságban nem működik.

És vajon hogy alakulhat ki egy olyan világ, ahol többmillió egyedülálló nő abban találja az életére a megoldást, hogy egy idegen országban beálljon házicselédnek?

Én itt látom a feminista mozgalmak szerepét, akik arra biztatják a nőket, hogy mutassák meg, milyen erősek, nem kell eltűrniük, hogy a férjük nem segít a házimunkában, nem nyírja le a füvet stb. Megvannak ők egyedül is, még jobban is, mintha rajtuk lógna egy pasi.
Természetesen nem az egyetlen, sőt nyilván nem is a legerősebb motiváló erő a feminista erős nő képzete, de valahol a tudat mélyén ez is benne van a dologban. Az erős nők vágnak neki a világnak egyedül.

És azt gondolom, hogy azok, akik nem tűrték el a férjüknek, hogy nem vágja le a füvet, tehát nem viseltek el viszonylag kis feszültségeket, azok „badante”-ként roppant súlyos problémákkal találják szemközt magukat. Szerintem okosabb a nőket arra biztatni, hogy találják meg a megoldásokat a házasságukon BELÜL, mintsem azt felrúgva, a házasságon kívül, sőt még a hazájukon is kívül, egyedül. Aki a viszonylag enyhe problémával nem tud megbirkózni, azt a nagy problémák teljesen szétzúzzák. Nem érdemes a viszonylag elviselhető feszkót súlyos, tragikus élethelyzetekre cserélni, még akkor sem, ha úgy tűnik, anyagilag jobban megéri.

Amit meg kell tanulni, az a TÜRELEM. Előbb-utóbb úgyis mindenkit utolér ez a lecke, és jobb, ha a házassági konfliktusokat tanulja meg valaki eltűrni, mint hogy olyasmit tűrjön el, amit nem volna szabad.

Ez az egyik kedvencem: www.youtube.com/watch?v=NChs5d3UZn8
Nagyon erőteljesnek és találónak érzem, sok problémát lényegileg ragad meg.
A klipben két kiszolgáltatott nő látható. Az egyiket egy férfi alázza meg, a másikat egy nő. Én azt mondom – azt a férfit, aki nőt aláz meg, azt is anya nevelte, az anyjától látta el a mintát, hogy meddig mehet el, hol van a határ (vagy hol nincs). Ha az anyának volt tartása, ha az anyával nem lehetett akármit megtenni, akkor a fiú is tiszteletben tartja a nőkkel az illemhatárokat. Az anyának kell megtanítani a fiát arra, hogy általában véve tisztelje a nőket. „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál” – tanítja a mese. Egy ronda banyát is lehet tisztelni, és ezt az anya dolga megtanítani. Amelyik férfi nem tiszteli a nőket, aki nőt aláz, azt az anyja nevelte erre.
A másik kis jelenetben egy nő aláz meg egy másikat.
Valójában mindig van egy nő a háttérben, akár látható formában, akár láthatatlanul.
Az egyik hozzászóló tökéletesen összefoglalta a lényeget: „szerintem az a resz arrol szol,hogy mindig van kit megalazni, h nagyobbnak erezhessuk magunkat. vegulis arrol szol szerintem az egesz szam h az ebereket iranyitjak, megalazzak, hogy meg iranyitthatobbak legyenek, hogy elhigyjek h az iranyitas nelkul egy senkik, ezert van az emberiseg "birkasorsban", es mindenfelet megetetnek veluk a median keresztul, gepekke tesznek bennunket, a klipp is nagyon jol mutatja, ahogy mindenki ugyan olyan ruhaba zombikent tenfereg, nem talalja a helyet.”
És egy másik hozzázólás: „fanasztikus:) nagyon az ami most történik hanagyon elegem van csak meghalgatom és ez a szám segit:D esküszöm:D nagyonszeretmmmm”

annamanna 2014.11.03. 04:40:29

Á, mindig csak utólag jut eszembe az igazán jó okosság.
Szóval, röviden: a férfi és a nő ÖSSZETARTOZIK, együtt erősek, együtt tudnak megoldani dolgokat, együtt tudnak megbirkózni a nehézségekkel.
Mindazok a lehetőségek, tanítások, bölcselkedések, amik elválasztják őket és arra biztatják, hogy egyedül is frankók, nincs szükségük a másikra - azok szerintem hamis tanítások, rosszra visznek, kudarcot, romlást, súlyos vereséget okoznak, ezért én nem bírom támogatni az ilyesmit, se nők, se férfiak részéről (a másik oldalon is rengetegen hajtogatják, hogy a nő "csak lyuk", minden egyéb célra haszontalan és fölösleges).
Ezzel szemben én is ezt gondolom: www.youtube.com/watch?v=yoj2I6ZJLx8
Persze nem minden áron. De egyedül sem elfelejtve azt a célt, hogy valójában oda lenne jó eljutni, ahol a kettő egyesülhet, mert akkor teljes a teljes, akkor igaz az igaz.

BloggerBiker 2015.06.30. 02:22:42

Mélységesen sajnálom azt a nőt vagy férfit, aki egy, a szerző által leírt kapcsolatban van. De kérdem én: ez mióta tart így? Csak az esküvő után derült ki, hogy lusta a férj, nem törődöm az asszony?
Nem lehet, hogy az előtt kéne jól megválasztani a párunkat, mielőtt jönnek a csemeték?

Amúgy meg megsúgom, hogy nagyon is meg lehet vezetni embereket. Még az okosakat is! A reklámok, a média manipulációi a 4 diplomásokra is hatnak!
Akkor egy lelkileg fásult nőt hogy ne lehetne az orránál fogva vezetni? Egyszerű a képlet. Meg kell nevezi egy gyűlölhető ellenségképet: jelen esetben a férfit.
Nem egy férfit, hanem az összeset, hiszen a manipulálni kívánt alanynak úgy sincsenek jó tapasztalatai a "célponttal", akkor minek is árnyalt képet festeni? Mindenért a másik a hibás én semmiről nem tehetek a kapcsolatunk szempontjából!
Ismerős lenne a képlet? A szélsőjobb bevált taktikája ez. Mindenért a zsidók, melegek, bevándorlók, stb tehetnek.

Nem véletlenül hívják femnáciknak a fent leírt hangadókat!

ossi.blog.hu 2015.06.30. 06:52:31

@BloggerBiker: Azért pötyögtél be ennyi karaktert, hogy a végére odaírhasd, hogy femnáci? Mert akkor tök felesleges volt, kezdhetted volna rögtön azzal és még magadat is kímélted volna. :)

BloggerBiker 2015.06.30. 14:40:29

@ossi.blog.hu: Nem, nem azért írtam. Amúgy szerintem te nem vagy femnáci. Viszont a gondolatmeneted egyes részei láthatóan a femnácik thinktank-jeitől jönnek.

BloggerBiker 2015.06.30. 14:45:20

A félreértések elkerülése érdekében azért leírom, hogy én minden szélsőséget kritizálok. Az MGTOW és társaik ugyan olyan baromságok mint a femnácik gyűlöletkampányai!

Santer 2015.07.02. 22:43:11

Ennyi marhaságot egyetlen URL alatt összehozni!
süti beállítások módosítása