Azóta rágom a kefét, mióta megtudtam, hogy hiába a szakáll, a férfias külső, az izmos karok, na meg a széles vállak, ez a férfi állítólag már teljesen ki van herélve:

A kép Johan Bävman fotósorozatából való, amit gyesen lévő apukákról készített, azért, hogy arra bátorítsa a svéd családokat, hogy használják ki a családtámogatási rendszer lehetőségeit. Forrás: http://www.johanbavman.se/swedish-dads/

Mert hogy inkább asszociálnék arra, hogy a kép címe akár az is lehetne, hogy "a babázó apuka igen is szexi".

Amúgy a képen szereplő férfit Andreas Bergströmnek hívják és egyike azoknak az apukáknak, akik gyesen vannak. Svédországban. Mármint egy olyan országban, ahol tombol a „genderőrület” meg (18 éven alattiak forduljanak el, mert csúnya szó következik ) az emancipáció. Ahol a férfiak kiherélését maga az állam propagálja azzal, hogy arra biztatják a családtervezőket, hogy az anya mihamarabb menjen vissza dolgozni, az apa meg vállaljon nagyobb részt a gyereknevelésből, pl. a gyes felét ő vegye ki és akkor több pénzt kap a család. Svédország -a többi skandináv országgal együtt,- eddig is jobban teljesített, mint pl mi, akik tudjuk a tutit erről az egész emancipációról, de azt remélik, hogy ezzel az intézkedéssel tovább növelhetik a gyermekvállalási kedvet. Mert azt gondolják, hogy a XXI. században a titok a nők biztonságérzetében rejlik, az egykeresős családmodell vagy az, hogy a nők számára a gyerekvállalás érezhető hátrányt jelent a munkaerőpiacon, pedig nem ezt szolgálja. Egyébként is a gazdaság motorja az, ha minél több a jól képzett, sikeres állampolgár, akiknek az adójából aztán finanszírozni lehet egy csomó hasznos dolgot, mint például a családok támogatását, -és ebben minden kézre szükség van, ahogy Pataky Attila szokta mondani,- csak ők ugye a nőkre is értik.

 Forrás: https://europebynumbers.wordpress.com/2015/07/27/demography-today-europes-dwindling-population/

Akárhogy is nézem a fenti térképet a termékenységi rátákról, ezen bizony jól látszik a különbség azok között az országok között, ahol a nők emancipálása (ami állítólag egyben a férfiak kiherélését is jelenti) kormányzati program, meg azok között, ahol úgy hiszik, hogy a gyerekvállalás és utódgondozás amolyan női principium, a beteljesedett női lét egyetlen és igaz formája, a férfi dolga meg, hogy ehhez biztosítsa a hátteret.

És ezzel be is fejezhetném, mert ez önmagában válasz azoknak, akik szerint Kövér Ákosnak alapvetően igaza van, csak nem gondolkodni kell rajta, elég azt érezni...

De csak azért is...

Először is: no para, nincs itt akkora gond a fejekben. A magyar ember mind a mai napig nagyon fontosnak tartja, hogy szaporodjon. Az átlag magyar már felnőttléte kezdetén is úgy készül, hogy neki biztos lesznek gyerekei, majd amikor felnő és tényleg belevág, jellemzően úgy nyilatkozik, hogy kevesebb gyereke van, mint amennyit valójában szeretett volna. Sőt. A világon egyedülállóként csak ránk jellemző, hogy nem csak a legszegényebb rétegek vállalnak az átlagnál több gyereket, hanem egy bizonyos életszínvonal felett a jómódú réteg is. (LINK) Úgyhogy nem kell szapulni az embereket, köztük a dolgozó nőket sem, mert kedv az éppenséggel lenne... Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a kivándorolt családok körében átlagosan több gyerek születik, mint itthon.(LINK)

Senki ne értse félre, tényleg örömmel tölt el, hogy Kovács Ákosné boldog, hogy tehetségét és tudását okos és szép gyerekek felnevelésére fordítja, illetve, arra, hogy férjét támogassa álmai megvalósításában, de a nagy, magyar, szürke valóság az, hogy ahol az átlagkereset 250 000 forint körül mozog, ott azért elég szűkös a felhozatal azokból a férfiakból, akik ugyanezt a családmodellt biztosítani tudják, és hát, nem lehet mindenki udvari Csepregi Éva vagy gázszerelő. Nem, nem emlegetem fel, hogy aki ma felsőoktatási intézménybe jelentkezik, annak vállalnia kell, hogy ugyanannyi időt majd le is fog dolgozni itthon, hogy viszonozza azt, amit az állam belé fektetett, miközben kovács ákosnékkal szemben nincs ilyen elvárás, mert hát úgyis az a lényeg, hogy okos, tanult embereknek jó eséllyel okos, tanult gyermekeik lesznek, ami végül mindenkinek jó, no de azért szívesen... Na jó, ha a négy lányuk követi majd a szülői mintát, akkor az már egy pici hm.

Egyébként nem abba kötök bele, hogy Kövér Ákos mit gondol, hanem abba, hogy ez akkora egyetértésre talál azok között is, akiknek vérből és verejtékből kéne tudnia, hogy mekkora butaságot beszélnek. Mert amíg ekkora megértésre talál, addig ezek komolyan úgy fogják gondolni, hogy amit mondanak az tuti és kettőjük közül az egyik véleménye nem magánügy. Sőt. Azt a gyanút kelti, hogy annyira "úgy" gondolják ő és a haverok, hogy majd még a tettek mezejére is lépnek, aztán sok évvel később meg kilincselhetünk Japánban, hogy meséljék már el, hogy is volt az, amikor rájöttek, hogy mégis inkább erőltetni kéne ezt a női emancizét. (LINK)

A XXI. században az egykeresős családmodell, vagy az, hogy az apa a fő-fő kenyérkereső, anya meg valamennyit még hazavisz mellé, de legalább az utódgondozásra koncentrál, egyszerűen halott ügy. Magyarországon meg pláne az. Ennek a modellnek nincsenek meg a biztonságérzethez szükséges erőforrásai. A nő meg mégis csak olyan állat (miért nem lehet már learchiválni ezt a „nő nem ember” dumát?), aki ha tehetné inkább úgy csinálná, mint a nyestek, hogy teherbe esik 18 évesen, ahogy a család, a rokonok meg a haza elvárja, aztán kihordja, amikor a körülmények megfelelők hozzá.

Mert mit csinál az a család, aki tudja a nő és a férfi helyét a világban, de annyit már nem tud összespórolni (nálunk a lakosság nagy része nem tud), hogy ha holnap apuba belerongyolnak az autópályán és nem megy haza, vagy beteg lesz, netán munkanélküli (uram bocsá’, hiszen blaszfémia ilyet felemlegetni, de kapuzárási pánikjában lelép egy szebbel, fiatalabbal vagy éppen anyu érzi úgy, hogy ebből a kapcsolatból lépnie kell és az édes bosszú egyik formája az lesz, hogy nem kap tartásdíjat)? Ki segít majd nekik? Egy olyan országban, ahol a hagyományos családmodellt favorizálók halmaza és azok halmaza, akik szerint aki segélyre szorul, az élősködő és le kéne pattintani a közös kasszáról, feltűnően nagy számban egybeesik, ráadásul még találkozik is a családbarát kormány értékrendjével? Segítek: ha a rokonok sem tudnak, akkor senki. Anyu elindulhat munkát (vagy jobban fizető munkát) keresni, de hol szeretnek elfogadható fizetést adni olyannak, aki a munkaerőpiaci versenyben lemaradt?

Az a helyzet, hogy egy olyan országban, ahol 207 000 forint/fővel már a legjobban kereső 10%-ban vagy, majd ha ennyi mellett jön a gyerek, akkor az jelentős életszínvonal esést jelent, ahol a válások száma magas, és ráadásul Lux Elvira azt a megállapítást is teszi, hogy „a férfi általában elsősorban a nőhöz kötődik, és amíg kötődik hozzá, addig kötődik a gyermekükhöz is. Amikor a férfi elfordul az asszonytól, egy idő után a gyermektől is elfordul, nem ritka, hogy egészen „megfeledkezik” róla.” ... (LINK) Szóval, az a helyzet, hogy egy ilyen országban szuicid hajlamú az a nő, aki bedől annak, hogy az a csudajó, hogy ő koncentrál a családra, pláne, ha még el sem megy dolgozni, ahelyett, hogy foglalkozna a melójával és a keresetével is, és kiállna azért, hogy ahhoz, hogy ez működjön, az apa is vegye ki a megvalósításhoz szükséges részt az utódgondozásból. Mert csak így működik: ha az anya karrierjének alternatívája nem az elhanyagolt gyerek, hanem az az apa, akivel úgy tudják elosztani a feladatokat, hogy az mindannyiuknak jó legyen. És akkor még válás után is kisebb eséllyel múlik el a gyerekhez való kötődés.

És akkor kérdem én: ki nézi le a férfiakat? Az, aki szerint egy férfi is képes már egészen kis kortól megfelelően gondoskodni egy gyerekről vagy az, aki szerint egy valamire való nő a génjeiben hordozza, hogy hogyan lehet egyszerre takarítani és gyereket ellátni, az igazi férfi meg úgy van vele, mint az ufókkal, hogy először akkor veszi fel vele a kapcsolatot, amikor végre megszólal valami értelmes, emberi nyelven, mert ha tényleg rá lehet bízni egy gyereket, akkor vagy buzi vagy töketlen? És akinek ez a normális, az nem gondol bele, hogy érdemes-e olyannak szülni, aki nem fog tudni megbírkózni a kihívással, ha vele történik valami? Itt ennyien élnek kommunában vagy nagycsaládban, hogy megengedhetik maguknak, hogy majd csak lesz valahogy, legfeljebb a többiek gondoskodnak róla?

Azt gondolom, hogy amit Kövér meg Ákos mondott, az nem a nőknek sértő. Egy átlagos magyar nő, aki két lábbal jár a földön, az hallotta már ezeket ezerszer és csak annyit mond, hogy „jó’ van, majd beleér az ujjad a bilibe, oszt’ fölébredsz”. Ez azoknak a férfiaknak volt bántó, akik igen is igénylik, hogy a lehető leghamarabb aktív részesei legyenek a gyerekük életének, azoknak, akik nem csak akarják pelenkázni, fürdetni, meg ápolni a gyereküket, amikor az beteg, hanem tudják is, hogy erre ők képesek, mint ahogy arra is képesek, hogy párjukkal megoldják, hogy az idilli család és a nő karrierje ne zárják ki egymást és fel sem merül bennük, hogy ez az ő kiherélésükkel lenne egyenértékű. Mert, hogy az ilyen férfiak is egyre többen vannak (szerencsére) és egyáltalán nem töketlenek vagy férfiatlanok. Pláne nem kiheréltek. Sőt. Ők már a XXI. században élnek.