Valamiért úgy sikerültem, hogy komolyan veszem a választásokat. Az a kényszerképzetem, hogy a minimum az, hogy a befizetett adómért cserébe ikszelni akarok ("no taxation without representation" vagy mi), főleg, hogy elég sokan haltak meg itthon és nagyvilágban is azért, hogy ma megtehessem. Nem  virítok tányérnyi kokárdát március 15-én, nem emelem magasba a lyukas zászlót október 23-án, miközben a főtéren éneklem dagadó mellel a himnuszt, helyette inkább így tisztelem az egykori szabadságharcosokat. (Lehet, hogy ez nekik is jobban tetszene?) Sőt, talán kicsit kötelezettségnek is érzem a szavazást. Mint azt, hogy ha már dolgozom, próbálom normálisan csinálni, vagy akkor is felszedem a kutyám kakiját, amikor nem lát senki. (Erdőben is, mea culpa.)

És még a házi feladatot is elvégzem! Mindig követem az eseményeket annyira, hogy alap dolgokkal képben legyek, választások előtt meg pláne. Nem, nem a kampányeseményeket, természetesen. :) Lényeg, hogy igyekszem nem túl felkészületlenül érkezni a szavazófülkébe.

Van elképzelésem a szerintem ideálisról, arról, hogy mit szeretnék, milyen döntések tetszenének, de hát olyan párt sosincs, aki pont nekem való lenne. Persze, álmaim viking harcosával sem hozott még össze a sors, aki szeret olvasni, tájékozódni, ugyanazt a zenét szereti, mint én, jó humora van és még a női egyenjogúságban is hisz, de ettől még nem fogadtam szüzességet, ugyebár. Vagyis, mindig találok olyan szempontot, ami alapján tudok dönteni. Különben is, ahogy egy nagyon kedves barátom szokta volt mondani (az idézőjel tényleg azt jelenti, hogy most idézem): "akinek semmi nem jó, annak lóf*sz a s*ggébe!"

Vicces, hogy most tényleg az van nekünk, a többségnek, de nem erről akartam mesélni...

Azt elismerem, hogy mostanság nem egyszerű. Szinte nosztalgiával gondolok azokra az időkre, amikor választáskor azt néztem, hogy kiknél található meg legalább nyomokban az, amit én is szeretnék. Vagy, amikor már egyik sem tetszett, de még mindig szimpatikusnak tűnt, hogy legyen minél több párt a parlamentben, a kormány kapjon minél több kényelmetlen kérdést, ezért olyan kapta a szavazatom, aki vállalható volt, de rezgett neki a léc. Boldog békeidők...

Mára persze egészen leredukálódtak az elvárásaim. Olyat szeretnék, aki kiszállna a zsebemből, a gatyámból és a magánéletemből. Igen, vásárolni akarok vasárnap, pontosan úgy, ahogy hozzászoktam: nem rendszeresen, csak amikor kedvem szottyan. És nem, nem akarok focicsapatnyi gyereket, csak mert az méltó a hazához, inkább átadnám a lehetőséget olyannak, akinek ez a vágya, anélkül, hogy éreznem kéne, hogy egy megtűrt tévelygő vagyok ezen a földdarabon. Olyat szeretnék, aki a lakosság kb tizedét még viccből sem nevezné többségnek, pláne nem 2/3-nak. Aki visszaállítaná a kormány ellenőrzését. (Nem, nem érdekel, hogy akkor sem működött tökéletesen, amikor volt ilyen, mert a vizet sem köttettem ki a lakásból csak azért, mert csöpög a csap. Vannak dolgok, amiket javítani szoktunk, nem kidobni.) Akiknek vagy vannak saját szakértőik, vagy ha nincsenek, akkor meghallgatják a független hozzáértőket, akiknek a napi munkájuk az, hogy értenek egy adott témához. Olyat szeretnék, aki nem faék módjára kormányoz, mint elefánt a porcelánboltban és legalább hallomásból ismeri a józan paraszti észt. Olyat szeretnék, aki szerint a demokrácia az, amikor minél többféle vélemény meghallgattatik, nem az, hogy négyévente ő jöhet ki győztesen valami választásnak csúfolt össznépi rendezvényen. Aki ésszel képviseli az országot külföldön, nem úgy, mint egy tajparaszt. Aki legalább zavarba jön attól, hogy a zembereknek nem tetszik az, amit csinál. Akinek van annyi esze, hogy ne fástól lopja a cseresznyét, amikor rájön a lopási kényszer, hanem a termésből dézsmá ésszel, a fát meg a termés többi részét otthagyja, ahol van, hogy jusson annak is akié. Aki visszaállítaná a korábbi választási rendszert. Vagy egy ahhoz hasonlót. Aki végre észreveszi, hogy a korrupció és a kontraszelekció mekkora károkat okoz nekünk és rohadt gyorsan be kéne fejezni.

Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy napon ennyire földhözragadt szempontok lesznek nekem fontosak..

Egyébként, ha jól számolom, a kismillió valós és kamu párt közül kb. 3 van akiről biztosan lehet tudni, hogy köszönőviszonyban sincsenek az én kis profán elvárásaimmal. Ami azt jelenti, hogy még mindig akadnak olyanok, akik meg igen. (Mínusz mszp, mert ők az utolsókat rúgják, még ha húzzák is, mint Mari néni a rétes tésztát.) Vagyis a helyzet komoly, de nem reménytelen. Bízzunk benne, hogy nem lesz rosszabb 2018-ban vagy az előrehozott választások idején. (Kell, hogy legyenek előrehozott választások, jó emberek vagyunk, nem érdemeljük meg, hogy ne legyen.)

Lényeg, a lényeg: nincs olyan, hogy nincs alternatíva. Van. Akkor is, ha az ember nem nyalná meg mind a tíz ujját a szavazás után. A realitások talaján maradva, nem biztos, hogy most kéne álmaink autójára vágyni, amikor egy mezei Suzuki is jól jönne, amennyiben nem rohad le minden kanyarban. Hogy mondják? Szegény ember vízzel főz?

Úgyhogy tessenek szívesek lenni elfogadni egy tanácsot: aki finnyog, az azt kapja, ami jut, ezért ezt megelőzendő, érdemes készülődni, tájékozódni, amikor meg ideje van, elmenni és felelősen szavazni. Különben Sanyi bácsi forogni fog a sírjában.