Megfogadtam, hogy picit pihentetem a feminin nézőpontú témákat, mert egyrészt most éppen teljesen máson kattog az agyam, másrészt meg nem akarok ennél leragadni, se itt, se agyban. De pár nap alatt annyiszor szembejött ez a "Szerintem, te nem szereted a férfiakat" dolog, hogy egyszerűen kikivánkozik belőlem, hogy hozzászóljak.

Igazából, csak annyit kérdeznék, hogy te, akinek az egészből annyi jön le, hogy "szerintem, te nem szereted a férfiakat", neked volt már olyan élményed, hogy odamennek hozzád, hogy meséld el, hogy min dolgozol éppen, hátha tudnak benne segíteni, miközben fel sem merült benned, hogy segítséget kérj, meg mégis csak értesz hozzá valamennyire, a segítséget felajánlónál picit jobban. Magyaráztak már el neked hétköznapi kifejezéseket, abból kiindulva, hogy nő vagy, tehát nem tudhatod? Voltál már egész estés poénok céltáblája azért, mert tudtál olyat, amit a társaság többi tagja nem? Meséltek már rólad vicces történetet, amiben nagyon buta voltál és amikor rákérdeztél, hogy miért pont te voltál a szereplő, amikor ott sem voltál, akkor annyi a válasz, hogy "mert így jobban kijött", de cserébe te ne szólj be nyilvánosan, mert az nagyon nem ugyanolyan? Tudod milyen érzés olyanokkal találkozni, akik egy társaságban következetesen levegőnek néznek, de még csak a köszönésedet sem fogadják, csak mert nő vagy és ha megszólalsz, mintha mi sem történt volna?

Egy hajtós időszak után mondták már neked, hogy el kéne gondolkodnod azon, hogy elértél a teljesítőképességed határára és hogy mi az, amit a vállalásaidból le kéne adnod, miközben egy másik nemű kollégád ugyanebben a helyzetben csak azt kapja, hogy látszik, hogy fáradt és ráférne a megérdemelt pihenés? Kaptál már ajánlott irodalmat arról, hogy hogyan legyél a munkahelyeden sikeres nő, miközben az egész könyv arról szól, hogy hogyan vetkőzd le azt, hogy nő vagy és hogyan férfiasodj?

Mondtak már neked olyat, hogy az nem lehet, hogy te szakítani akarsz, mert te nő vagy, ezért ilyeneket nem tudsz megítélni? Kaptad már meg, amikor egy sérelmedet szóvá tetted, hogy csak az a bajod, hogy menstruálsz, de majd elmúlik? Hallgattad már, ahogy tervezett esküvőről beszélnek, nélküled, hiszen ehhez te nem kellesz? Mondtak neked már olyat, hogy ha huszonakárhány évesen még nem vagy házas, akkor veled valami "probléma" van? Hogy olyan nem lééééétezik, hogy te mondasz nemet egy házassági ajánlatra?

Veszekedtél már pároddal azon, hogy oké, hogy sokat a túlórázol, de miért nincs vacsora? Hogy most ne te vezess, mert sietünk, miközben sportosan vezetsz és több ellenkező nemű szerint egyébként nem is rosszul? Veszekedtetek már azon, hogy az egyetlen ésszerű kompromisszum a problémáitok kezelésére csak és kizárólag az, hogy ha te változol, mert hiba csak és kizárólag benned lehet? Hogy éjszakázások után elképzelhetetlen, hogy te is fáradt legyél, mert te biológialag arra vagy kalibrálva, hogy bírjad? Kaptál már úgy valamit, hogy aztán nem te használtad, mert a teremtés koronáját illetné, hogy neki előbb legyen? Volt már a neved a "zasszony" csak mert ez olyan vicces, miközben így, a XXI. század elején mi lehetne a párja, ha már a "zuram" szerintem egyáltalán nem vicces? Ismerek olyanokat, akinek a feleségéről tudok pár dolgot, csak éppen a nevét nem, miközben azt vallom, hogy akinek a nevét nem mondjuk ki, az a farkas, a medve meg a doktor bácsi..

Kipróbáltad már, hogy milyen érzés az, amikor odajön egy "nagy ember", hogy a munkádról kérdezzen, aztán következetesen hátat fordít, bárhova állsz és egy másik, vele azonos nemű kell ahhoz, hogy megismételje a mondataid, mert téged nem hajlandó meghallgatni, úgy, hogy egyébként pár hét múlva simán bekérdezi, hogy lehetne-e köztetek a kapcsolat szexuális? Kaptad-e már az arcodba, hogy neked szexelned kötelezettség és ha nem teszed meg, ne csodálkozz a következményeken? Esetleg azt, hogy azt tekinthetnéd amolyan fizetőeszköznek is? Mondták már neked (mondjuk biológiailag fejletten, de szellemileg gyerekként), hogy az, hogy olyan nyúlkál a bugyidban, akinek ott semmi keresnivalója, az valójában csak a szeretet jele és ne legyél már ilyen kis sündisznó? Nem folytatom...

Érezted már azt, hogy ahogy olvasol utána, tájékozódsz, elkezded nevén nevezni a tapasztalataidat, úgy tér vissza a lelkierőd és önbizalmad, mert rájössz, hogy ezeket nem te váltod ki, nem a te hibád?

Tudod, ezek nem nagy dolgok, valamilyen változatban a legtöbb nő számára az alap szocializáció része. Persze, vannak bunkók, de mennyien? Miért kéne törvényszerűnek lennie? Mennyi az az annyi bunkó, hogy ne kapcsolódjanak össze, hanem el lehessen könyvelni, hogy egy betegbe futottam, van ilyen?

Ezerszer olvastam már ezt a "te nem szereted a férfiakat" reakciót. De tudod mit gondolok? Hogy megfordíthatnám a kérdést: azok a férfiak, akik képesek így bánni nőkkel... ők vajon "szeretik a nőket"? De a válasz úgy is az lesz, hogy persze, hogy szeretik, hiszen a férfiak szeretik a nőket. Így kollektíve: a nőket. Minél nagyobb macsók, annál inkább.

De én azt gondolom, hogy az ember a szeretteit szereti. Meg a kutyákat, cicákat, a babás képeket, az autókat, a puncstortát és az orgona illatát. A többi ember között különbséget tesz. Vagyis nagyon más kategória.

Úgyhogy ha csak legalább a felét kaptad már a felsorolt példáknak, akkor beszélhetünk arról, hogy az egésznek mi köze a szeretethez. Viszont, ha nincsenek hasonló élményeid, és csak ennyi jut eszedbe a témáról, akkor össz-vissz egy tanácsot tudok adni: ezt egész pontosan úgy szokták mondani, hogy "Szerintem, te nem szereted a férfiakat, sőt, lehet, hogy valójában egy férfigyűlölő leszbikus vagy." :P