Érdekes felvetés reggelről: mitől lesz egy kapcsolatban egyenlőség a feminizmus szerint?

Nem bonyolult, egyébként. Csak nálunk akkora körítések vannak a nemi szerepek körül, pedig fele városi legenda kategória.

Az alap felállás, hogy egy nő és egy férfi sokban különbözik, de sokban nem. Egyébként, több dologban nem, mint sokan hiszik. Viszont, amikor azt nézzük, hogy mely adottságok okoznak konfliktust, jellemzően azzal találkozom, hogy a férfié ez van, ezt kell szeretni, meg ez vele jár és legfeljebb cinkos kacsintást érdemel. A nőé olyan, amiben fejlődnie kéne. A nők... A nők nem tudják érthetően megmondani, a nők sokszor nem is tudják érthetően megfogalmazni, talán maguknak sem. Egyébként tényleg csomó mindenben nem tudnak pont olyanok lenni, mint egy férfi. Ezért meg kéne tanulniuk máshogy csinálni... A férfi? Jah, a férfi nem érti mire céloz a nő, a férfi nem tudja kitalálni a nő gondolatait. Nekik ebben nem kell fejlődni, hiszen a hiba forrása a nőben van. Ha ők nem tudnak valamit úgy csinálni, ahogy a nő tud, az  adottság, ilyen a biológia. Ha a nő eredendően (ösztönösen) máshogy csinálja, mint a férfi, akkor fejlődnie kell. Na, ez így nem egyenlőség. Ebben a helyzetben látszólag a nő a gyerek, akinek jobbulnia kéne, de a valóságban a férfi az, hiszen ő az, akit el kell fogadni olyannak, amilyen és őhozzá kell idomulni és a felnőttnek kéne megtanulnia máshogy csinálni, de ugye akkor a nő a felnőtt kettőjük közül.

Ha egyenlőség lenne, akkor a férfi, amikor azzal szembesül, hogy nem érti, hogy mit vár el a nő, akkor nem a szemére veti, hanem elkezd azon gondolkodni, hogy talán azért van így, mert nő és ha így van, akkor a nőkre általában jellemző, viszont ha sokakra jellemző, akkor abban kell, hogy legyen logika, márpedig, ha logika van, akkor az tanulható is. Ha egyenlőség lenne, akkor nem az lenne a válasz, hogy nem értem, próbáld meg máshogy, hanem upsz, ezt nem értem, miért nem értem, hogyan tudnám megérteni? Vajon hogyan tudnék én tenni érte? A felnőtt azon is elgondolkodik, hogy ő maga hogyan csinálhatná máshogy.

A közös teendők. A nő mos, főz, takarít, a férfi meg szerel, cipel, javít, ez még nem lesz egyenlőség. Tapasztalatom szerint, a legtöbb pasi egyébként is hajlamos arra, hogy felosztja, hogy vannak a női munkák, meg vannak a férfi munkák. Ha a férfi munkákból nincs annyi, hát sajna, ez van, a nőnek pechje van, hogy neki meg van. Persze, sokan besegítenek, mert mégis így alakul az életünk. Attól még ott van, hogy ha én nem tudok olyan szépen mosogatni, mint a nőm, akkor az nem számít feladatnak, amit ő végez, hiszen inkább én teszek szívességet azzal, hogy nem vállalok olyat, amit nem tudok szépen csinálni, nem? Ott van a földön, fel kéne venni, de megértem, hogy fáj a hátad, hát várok kicsit, mielőtt szólok, hogy fel kéne venni. Ha a férfi munkahelye stresszes, sokat kell dolgozni, az felmentést ad a közös teendők alól napokra, hetekre, akár hónapokra, sőt, évekre is. Ha a nőnek stresszes meg időigényes, akkor csak egy-két napos felmentés jut. Vagy, oké, besegítek. (Attól még lehet, hogy elkél a segítség a besegítésben.) De ha anyukámnak csinálsz ajándékot anyák napjára, és nincs idő egyébre, akkor megvárlak vele. Majd ha lesz, besegítek (kivéve, ha stresszes a melóm), de megvárlak (max nem jön össze, hogy besegítek, mert nekem stresszes a melóm). Addig én is elfoglalom magam, pl. netezek, játszok, filmet nézek. Közben meg is dicsérlek, hogy ügyes vagy. Meg átölellek. Néha még egy-egy részbe bele is segítek. Na, ez sem egyenlőség.

Az egyenlőség az, hogy írunk egy listát, hogy milyen teendők vannak és azt szépen elosztjuk, arányosan. Ha a nő dolgozik többet, akkor azzal számolva, ha a férfi, akkor azzal. Ha valaki nem vállal valamit, amit szerinte nem tud jól csinálni, az nem lekerül a listáról, hanem komment nélkül átkerül a másik teendői közé. A határidőket észben tartani is egy feladat, meg hogy mit együnk holnap, mi hiányzik a hűtőből, kamrából, és hasonlók, nem csak a mosás, tankolás vagy teregetés. Aki kevesebb feladatot kap a közösből, az igyekszik számon tartani, hogy köszönettel tartozik a másiknak ezért! Ha fáradt vagy, akkor ne aggódj, megcsinálom az enyémen felül a tiedet is. Ha anyukámnak csinálsz ajándékot, addig én elmosogatok, meg kitakarítok. Ha hétfőn le kell adni az igazolást, akkor ezt én is észben tartom, ahelyett, hogy majd úgyis emlékeztetsz és akkor én meg megcsinálom. Na, ez lenne az egyenlőség.

És hogy miért számít? Ahol nincs egyenlőség, ott nincs tisztelet. Első körben az érzi úgy, hogy felé nincs tisztelet, aki úgy éli meg, hogy a dolgok nagy része rámarad. Aztán benne is elmúlik szépen. Anélkül meg mit akar a két ember egymás mellett?

A környezetemben az elmúlt években, akik váltak, azoknál mindnél a nő lépett és majdnem mindnél az volt az indok, hogy a férfi nem férfiként volt a kapcsolatban, hanem gyerekként. Elegük lett a teherből és valamitől szabadulni kellett. Mivel a férfival eredendően úgy számoltak, hogy majd férfi lesz, nem egy gyerek, ezért a válasz adja magát: ha nincs a pasim, akkor kevesebb a terhem, tehát tőle tudok megszabadulni, amikor elegem lesz és még meg is érdemli. Fokozottan igaz ez olyannál, ahol gyerek is van és hát a gyerek is teher valamilyen módon, de ha segítő társ helyett, eggyel több gyerekem lett, mint vállaltam, akkor az, amelyik tényleg csak úgy viselkedik, mint egy kakukk tojás, azt ki kell pakolni a fészekből, különben nem marad élet, csak a monoton várakozás a halálra már húsz, harminc, negyven évesen, amikor pedig biológiailag az élet nem kicsi része még hátra van. Egyszerűen, mert annyi a teher, hogy az felemészti az embert.

És akkor még nem is említettem azt a részét, hogy a terhek viseléséhez elengedhetetlen, hogy az ember feltöltődjön. Egy kis szeretetben, figyelemben, programban, pihenésben, beszélgetésben, ajándékban. Minél kevesebb jut ilyenből, annál nehezebb a teher és annál inkább érzi úgy a másik, hogy egyszerűen beszorult alá és agyon nyomja. Olyat láttunk eleget, aki ebbe élve belehal. A másik opció, hogy valamelyik súlyt ki kell dobni.