Nem új dolog, hogy zavar, csak nemrég volt az apropója, hogy megint ezen törtem a fejem. Egyik ismerősöm linkelt egy blogbejegyzést (már nem találom és nem is ért annyit, hogy megjegyezzem, hogy hol volt) arról, hogy mennyire ostoba, igénytelen állat minden túlsúlyos. Kb. mintha az ideális testsúly lenne az egyetlen érték mindenek felett.

Nem mondom, hogy nincs abban igazság, hogy elég sok a túlsúlyos ember, illetve, hogy többségük eredendően önhibájából az, de könnyű a másik oldalról átpofázni és ítélkezni. Meg úgy egyáltalán könnyű bármiről ítélkezni, amit csak hírből ismerünk. Ha az ember járt már egy cipőben, arról kisebb arccal tud utána nyilatkozni. Sszerintem. (Oké, tisztelet a kivételnek, mert vannak, akik tényleg beállnak a "most már nyugodtan fikázhatom őket én is" csoportba.)

De nem is ez a része vágta ki a biztosítékot, mert mindenki úgy legyen hülye, ahogy neki megfelel. Egy mondat volt benne, amit szerettem volna beidézni és ami miatt kerestem a linket, de mivel nincs meg, kénytelen leszek összefoglalni: döbbenet, hogy az anyagi helyzet és a túlsúly fordított arányban áll, hiszen józan ésszel (a szerző józan eszével, természetesen) az lenne logikus, hogy akinek kevesebb pénze van, az kevesebbet tud kajára költeni, tehát valszeg vékonyabb. Tehát a tanulság, hogy itt akkora jó világ van, hogy már a szegények is dagadt disznók, mert két pofára zabálhatják kaját, különösen az egészségteleneket.

Én meg ettől rögtön arra gondoltam, hogy hogy lehet valaki akkora paraszt arc, hogy nem gondolja végig, hogy mi az, amit le akar írni... egy jellemző vonásra, mint pl. a testsúly, kihegyezni egy ember értékét, irdatlan baromság. Az emberek nem egyformák és ugyebár, az emberiség éppen azért találta ki azt, hogy nem csak a jó vadász és bogyó gyűjtögető az értékes ember, hanem azok is, akik olyan készségekkel rendelkeznek, amiket a közösség javára tudnak fordítani, mert rájött, hogy ez, így sokkal jobb mindenkinek. Ennek ellenére az ideális testsúlyt helyezni minden emberi érték fölé a túlélős maszlagra hivatkozva..

A másik része az, hogy aki szegény, az igyekszik kevés befektetéssel biztosítani a szükséges energiabevitelt, erre pedig a legalkalmasabbak az állati zsírok és a könnyen emészthető szénhidrátok. Mivel, ezek gyorsabban fel is szívódnak, hamarabb jön az éhségérzet, tehát annak elfojtására többet kell bevinni, de összességében még mindig beljebb vannak árban (időben, energiában), mint az egészségesebbnek mondott ételekkel. Azért, aki folyamatosan, napi egy étkezéssel (esetleg kettő) csak krumplit, kenyeret, tésztát és hasonlókat kénytelen enni, annak elég nehéz lenne megmagyarázni (nekem pl. pofám sem lenne), hogy miből teremtsen elő kevéske zöldségköretre vagy gyümölcsre valót. Aki így kénytelen élni, az akaratlanul is hízni fog. Mellé jön, hogy minél szegényebb valaki, annál nagyobb idő és energiabefektetés a megélhetéshez szükséges pénz előteremtése, tehát arányosan kevesebb jut mozgásra (ha még akar), tájékozódásra (ha akar és van rá lehetősége).

Természetes emberi dolog a szórakozásra, társaságra való igény (ezt is az ősember találta már ki!), azt meg mindenki annyiból tudja megoldani, amennyije van. Akinek nincs pénze nyaralni, síelni, moziba, koncertre, diszkóba, színházba járni, az valószínűleg elmozdul az otthoni vendégvárás és evés-ivás irányába, vagy -ha viszonylag jobb a helyzete és van rá lehetősége,- letölt egy filmet, hogy valami rágcsa mellett megnézzék.

Mindezeket figyelmen kívül hagyni és felróni nekik, hogy igénytelenek és önhibájukból szenvednek az életmóddal járó problémákkal, oltári tahóság.

Az a szomorú, hogy ez a blogbejegyzés, ezzel a mondattal és logikával nem egyedi jelenség. Szinte napi szinten találkozom olyan véleményekkel, aminek a gerince az, hogy az áldozat igazából megérdemli a helyzetét vagy sorsát, mert a körülmények, a tanult, örökölt dolgok, a szocializáció, a balszerencse, mások rosszindulata és sorolhatnám, mind csak ócska kifogások, valójában az áldozat csak és kizárólag magának köszönheti azt, ami vele történt vagy történik.

És akkor mehetünk tovább, hogy hol szokott még ez a logika előbukkanni... Az iskolában a rossz eredmények ellen elég leküzdeni a trehányságot (családi problémák ugyanmár), a sportfoglalkozáson a lustaságot , a gyerekek kiközösítik a "gázos" ruhában járókat vagy akinek nincs mobilja (ki mondaná el nekik, hogy nem mindenkinek jut ilyenekre), a hajléktalan antiszociális alkoholista (rossz döntést hozni is lúzerség), akit alaptalanul vádolnak, annál tuti nem zörög a haraszt, a csúnya igénytelen, a pattanásos koszos, a fizikai munkás hülye, nyelvet megtanulni csak az nem tud, aki nem akar, vagy éppen a nő (vagy gyerek!), akit megerőszakoltak vagy megvertek okot adott rá (mintha kellene hozzá kiváltó ok az elkövető személyén kívül), a rokkant lop, csal, a nyugdíjas élősködik -meg egyébként is igyekszik helyet foglalni a buszon a szemét,- a kismamák megélhetési szülőgépek, csak hogy ne kelljen dolgozniuk járni, a szegény egy két lábon járó csődtömeg, aki hülye az élethez és így tovább szinte az élet minden területén...

Tudom, hogy honnan ered ez a mentalitás, értem én. Tudom, hogy részigazságok mindig vannak minden állításban, el sem kell őket hallgatni, az adott témához hozzátartozik, de ettől még nem jogosít fel senkit arra, hogy ítélkezzen mások felett vagy hogy a másikat alsóbbrendűnek, netán genetikai defektnek tekintse, aki meg segíteni akar bajba jutotton, azt meg idiótának, aki akár valami hasznosra is fordíthatná az idejét, erejét, pénzét.

Azt is tudom, hogy a magyarok különösen individualisták azzal párosítva, hogy nagyon alacsony az empátia és a szolidaritásra való hajlam az emberekben. Azt is tudom, hogy nem volt mindig ennyire alja a helyzet, az elmúlt néhány évben durvult el. (Erről még tanulmányok is vannak, szal nem a kisujjamból szoptam ki.) Még azt is tudom, hogy ez eredendően egyfajta babonás rituálé, hogy "ha elítélem, pláne utálom őket és kinyilatkozom, hogy én melyik oldalon állok, akkor az megvéd, hogy ne kerüljek át a másikra". Szóval, értek én csomó mindent.

De akkor is... könyörgöm... Amikor valaki kimondja a faszságait, nem gondolja át, legalább utólag, hogy semmi sem fekete-fehér, az ember, ha elítél másokat valamiért, tartson meg annyi kétséget akár önmagával szemben, hogy nem biztos, hogy neki vagy csak neki lehet igaza és minden ember annyira más, hogy még az örömeik, bánataik, álmaik, vágyaik is teljesen mások, nem csak az, ami kívülről látszik. Pusztán azért, hogy legközelebb ne fusson bele ugyanabba a hibába, hogy olyan felett tör pálcát, akiről nem is tud semmit? Miért jobb állandóan megmagyarázni, hogy mitől bűnös lélek egy bajban lévő ember, ahelyett, hogy valaki belegondolna, hogy lehet, hogy holnap neki lesz valamiért szüksége segítségre vagy legalább megértésre, így amikor ezt másnak adja, valójában saját magának adja?