Kishantos egyike azoknak a történeteknek, amelynél érthetetlen, hogy miért nem vágta ki a biztosítékot az embereknél..

Kishantos hazai, innovatív, sikeres, kimagaslóan versenyképes. Példaértékű, mert követhető modell és bárki utánuk tudja csinálni kicsiben és nagyban is. Közösségi, mert a felhalmozott tudás nem öncélú, fennállása alatt folyamatosan tartottak képzéseket azoknak, akik szeretnének tőlük tanulni, szűk körben pedig munkahelyeket teremtett, más vállalkozásoknak pedig segített olcsóbban jó minőségű alapanyaghoz jutni. Jövőbe mutató, mert olyan problémákra keresnek (és találnak) megoldást, amit hamarosan a saját bőrünkön is érezni fogunk. Életképes és áldásos, mert a meglévő innovációkhoz további nagy tervek tartoztak, amiből nagyobb közösségek is profitálhatnak, olyanok is, akik nem kötődnek a mezőgazdasághoz. És alulról jövő, civil, mert az egészet olyan hétköznapi emberek teremtették meg, mint te vagy én, nem maguknak, hanem neked meg nekem, még ha ezt közvetlenül nem is érzed.

Kishantos fennállása óta folyamatosan ellenszélben kényszerült dolgozni és fejlődni, kormányoktól függetlenül. Sosem találtak komoly, állami szintű hátszelet. Pedig, megérdemelték volna azért, amit letettek az asztalra. Az, hogy eddig fennmaradtak és tudtak fejlődni, annak köszönhető, hogy a nagy gépezetben mindig akadt egy-egy kakukktojás, aki megértette, hogy mennyire tisztességes és mennyire értékes, amit csinálnak és akinek köszönhetően nem tudták őket felzabálni a disznók.

Tavaly ősszel ennek lett vége.

Talán érthetőbb, ha úgy mesélem el, hogy mi is történt pontosan, ha azt mondom, hogy van néhány lakásod. Egész pontosan, nem kizárólag a tied, hanem a tágabb családodé. Nagyszülők, testvérek, unokatestvérek, azok gyerekei. Ennyiben nem tudtok egyszerre lakni, hát kiadjátok. A dolgokat szervezi a Béla meg az Ottó, akiknek hajlana maga felé a keze, de annyira félnek attól, hogy jön a rokonság kopogtatni az ajtón, hogy attól még jól, nem jól, de döcög a szekér  a családi vállalkozásban.

Lesznek olyan bérlők, akik csak fizetik a rezsit és hát mégsem rohad le mellettük a lakás annyira. Persze, az is valami. És jön egy bérlő, aki tovább gondolja az egészet, jó ötletei vannak. Mondjuk, csinál egy nagyon jól menő lakáséttermet. Egyedit, innovatívat, amire van kereslet, és hogy te is részesedhess belőle, neked és a családodnak menza áron adja az ebédet. Nem biztos, hogy a legjobb példa, de azért jól hangzik, nem?

A vállalkozása révén véghezvitt fejlesztéseknek köszönhetően a ti 10 milliót érő lakásotokból csinál egy 30 milliót érő lakást, amit ennyiért bármikor eladhatnátok, de ha nem is akarjátok eladni, fedezetnek akkor is jól mutat. Ismétlem: úgy, hogy nektek nem csak a lakásotok értéke nő, hanem közvetve az általuk termelt haszonból is részesültök. Nem a hátatok mögött csinálják, végig tudtok róla és végig beleegyeztek. Pénzt ti nem adtok hozzá, sőt, azt mondjátok, hogy neki legyen kicsit drágább a bérleti díj, ha már ilyen jó ötleteid vannak, de így is megegyeztek.

Majd jön az unokatestvéred, Sanyi, aki szerint francba a családdal, minek osztozzon annyi rokonnal, amikor így neki csak mondjuk, pár millió jut, pedig megszerezhetné az egészet is. Na jó, nem az egészet, mert abból lázadás lenne, de majdnem. És jönnek a haverok a klubból, akik elvégzik a melót, cserébe valami nekik is csurran-cseppen. Sanyiék kitalálják, hogy profilváltás kell, meg új bérlők. Hogy a tisztesség látszata fennmaradjon, azt is kitalálják, hogy új feltételekkel lehet a lakásokat bérelni, ahol bárki indulhat, de értelemszerűen, csak ő vagy a haverok nyerhetnek. Azt majd valahogy letagadják, hogy a család bevételének annyi, innentől már ti fizettek a bérlőknek, hogy a lakásban lakjanak.

A parasztvakítás kedvéért valamennyi juthat a többieknek is, majd azt mondják, nyócév, meg nehéz időszak, meg hogy ez valójában csudajó. Vagy ráfogják az egészet a nyuszira. Az egészet meg felöntik valami mázzal arról, hogy Béláék ratatouille-t, meg curryt is esznek, pedig tisztességes ember disznótoroson meg gulyáson kívül másra nem fanyalodik, amiből következik, hogy amihez Béláék nyúltak az csak rossz lehet, Sanyi meg tudja a tutit. A rokonság meg elhiszi vagy értetlenül áll, de a közös vagyon eltűnőben, míg az unokatesó és a haverok a klubból egyre gazdagabbak. A csudajó bérlő meg... majd azt mondjuk, hogy Béláék embere volt, vagy még rosszabb: ürgebőrbe bújt ügynökök.

Ha én lennék a lakás tulajdonosa, négy lehetőség közül választhatnék:

1. Áldom az ilyen innovatív bérlőket és mindenképpen ragaszkodnék hozzájuk. Sőt. Azt mondanám, hogy kedvezményt is adok neki, csak mutassa meg másoknak is, hogy hogyan tudják ők is megcsinálni, azt, amit ők csináltak.

2. Áldom az ilyen innovatív bérlőket, hozzájuk ragaszkodnék, a többit meg oké, kiadom új bérlőknek.

3. Teszek nagy ívben arra, hogy miért jó nekem, hogy ilyen bérlőim vannak és elzavarom őket, majd odaadom bárkinek, akár olyannak is, akiről előre tudom, hogy az én, piaci áron 30 milliót érő lakásomból csinál egy megint 10 milliót (vagy kevesebbet) érőt.

4. Teszek nagy ívben arra, hogy miért jó nekem, hogy ilyen bérlőim vannak és elzavarom őket, a lakást meg szobánként kiadom olyanoknak, akikről előre tudom, hogy az én, piaci áron 30 milliót érő lakásomból csinálnak egy megint 10 milliót (vagy kevesebbet) érőt.

Azt gondolom, elég egyértelmű, hogy a lehetőségek közül nekem melyik lenne a jó és melyikből származna károm. Jelen esetben Sanyi a 4. lehetőséget választotta.

Feltételezem, hogy érthető, hogy ebben a történetben mi (te meg én és kb a 10 millió magyar) vagyunk a család és ki az a Béla meg az a Sanyi? És mi történik a mi közös vagyonunkkal, vállalkozásunkkal és hova lesz a család vagyona, azon keresztül pedig a jövője egy darabja?

Akkor jó, mert folytatom azzal, hogy miért a lakást hoztam példának...
Folyt: http://ossiszerint.blog.hu/2014/09/21/mi_folyik_kishantoson_371